Mire figyelnek a hazai befektetők a jövő héten?
Kevés fontos makrogazdasági adat jelenik meg a következő héten, és egyiknek sem lesz piaci szempontból lényeges árfolyammozgató hatása, így a nemzetközi hatások, elsősorban a Nagy-Britannia EU-ból való távozásával (Brexit) kapcsolatos hírek határozhatják meg a kereskedés hangulatát.
Ammónia szivárog egy húsüzemből Gyulán
Ammónia szivárog egy húsüzemből Gyulán, a Kétegyházi úton - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap reggel a honlapján.
BUX - heti szinten nem is akkora a bukó
A világ tőzsdéit megrázó brit népszavazási eredmény az Európai Unióból való kilépésről (Brexit) nyomta rá a bélyegét a magyar tőzsde heti teljesítményére is, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 25 724,91 ponton, az előző hetinél 517,59 ponttal, 1,97 százalékkal alacsonyabban zárt, csökkenő forgalom mellett.
Donald Trump 'befogadta Krisztust'
James Dobson, az amerikai evangéliumi keresztény felekezet egyik legbefolyásosabb vezetője szerint Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje nemrégiben "befogadta Krisztust". Dobson erről egy pennsylvaniai lapnak adott, szombaton megjelent interjújában beszélt.
A törökök már nem kívánják annyira az EU csatlakozást - vajon miért?
A török társadalom 68 százaléka véget vetne az Európai Unióval (EU) folytatott csatlakozási tárgyalásoknak, 23 százalékuk folytatná, 9 százalékuk pedig határozatlan a kérdésben - derül ki a MAK Danismanlik nevű kormányhoz közeli közvélemény-kutató cég szombaton nyilvánosságra hozott felméréséből.
Soros György megmondja: az EU szétesése visszafordíthatatlanná vált
Az Európai Unió szétesése gyakorlatilag elkerülhetetlenné vált azzal, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unióból való kilépés mellett döntött az erről szóló népszavazáson - írta szombaton Soros György milliárdos befektető a Project Syndicate nevű hírportálon.
500 millió forintból létesült inkubátorház Kápolnásnyéken
Két európai uniós pályázatból, több mint 500 millió forintból létesített inkubátorházat a Fejér megyei Kápolnásnyéken a DFT-Hungária Zrt.
Sikeres volt az új kínai hordozórakéta fellövése
Kína sikeres indítást hajtott végre szombaton első új generációs Hosszú Menetelés 7-es hordozórakétájával, amelyet Vencsangból, a szintén új, dél-kínai Hajnan tartománybeli űrközpontból indítottak - jelentette az állami média helyi idő szerint este 8 óra után.
Ha már albérlet, akkor mennyibe is kerül ez nekünk?
Több szempontból is hasonlóan működik az labdarúgó Európa-bajnokságnak otthont adó Franciaország és Magyarország albérletpiaca. Párizsban és Budapesten is a nettó keresetek 60 százalékát viszi el a bérleti díj - derül ki az ingatlan.com összeállításából. Ha azonban a magyar szurkolóknak kedves francia és magyar városokat vetjük össze, akkor az látszik, hogy Franciaországban a fizetés harmadából kijön egy bérelt lakás, míg a magyar városokban a keresetek több mint felét elviszi az albérlet.
Magyar - belga focimeccs: merényletet terveztek az EB-nyolcaddöntő idején
Merényletre készülő feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe Belgiumban, aki a gyanú szerint a labdarúgó Európa-bajnokság vasárnap esti magyar-belga meccsének közvetítése alatt tervezett terrortámadást végrehajtani - jelentette szombati híradásában a belga RTL televízió.
Kína befagyasztotta a kommunikációs csatornákat Tajvannal
Kína befagyasztotta intézményes kommunikációs csatornáit Tajvannal, amiért az új tajpeji kormány visszautasította az "egy Kína" elvét elfogadó úgynevezett 1992-es konszenzus elismerését - derült ki a kétoldalú kapcsolatokért felelős kínai hivatal szombati közleményéből.
A Brexitnek csak vesztesei vannak, a következmények beláthatatlanok
A Brexitnek csak vesztesei vannak, a következmények beláthatatlanok, az Európai Unió nem halogathatja tovább intézményeinek reformját - ilyen és ehhez hasonló megállapítások szerepelnek a kínai média szombati értékelő kommentárjaiban, szerkesztőségi cikkeiben a brit kilépésről tartott népszavazást követően.