Vezetőt váltott a SIGNAL IDUNA konszern
Közel 10 százalékos növekedést ért el a német SIGNAL IDUNA konszern 2012-ben, jelentette be sajtótájékoztatóján a cég éléről 19 év után leköszönő elnök-vezérigazgató, Reinhold Schulte. Utódja Ulrich Leitermann 1999 óta erősíti a SIGNAL IDUNA csoportot, igazgatósági tagként a pénzügyi-befektetési területet irányította.A magyar SIGNAL Biztosító is hozzájárult a kedvező eredmények eléréséhez. Idén az első öt hónapban további 36,8 százalékkal növelte díjbevételét a magyar leányvállalat - tájékoztatta a biztosítótársaság a ProfitLine.hu gazdasági portált.
Újbudai ebtartók figyelem!
Az Újbudai Önkormányzat hirdetménye szerint már csak pár napjuk maradt a kerületi ebtartóknak arra, hogy a hatályos jogszabályok értelmében teljesítsék az ebnyilvántartás részére az adatszolgáltatást.
Földtörvény - Vége a spekulánsok és nagybirtokosok korszakának
A köztársasági elnök aláírásával új földtörvény született, amely véget vet a zöldbárók, a nagybirtokosok, a spekulánsok korszakának, és megvédi tőlük a magyar földet - közölte Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője az MTI-vel.
A pénzügyi intézkedések nem érintik a lakosság mindennapi megélhetését
A Fidesz nem hagyja, hogy megszorításokra kényszerítsék az országot, ezért olyan pénzügyi intézkedéseket hozott, amelyek nem érintik a lakosság mindennapi megélhetését - közölte a kormánypárt sajtóirodája pénteken az MTI-vel arra reagálva, hogy az MSZP-s Józsa István szerint nonszensz a kamatjövedelmek járulékkötelessé tétele.
Eltérő a Fed-ciklus befejezésének befektetői megítélése
Eltérő módon ítélik meg az amerikai intézményi befektetők azt a hatást, amelyet a Federal Reserve mennyiségi enyhítési programjának várható kifutása gyakorolhat az európai felzárkózó gazdaságokra, a térség piacain végigsöpört eladási hullám azonban valószínűleg nem rontja e gazdaságok növekedési kilátásait - vélekedtek pénteki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Földtörvény - Áder képtelen felülemelkedni a Fidesz pártérdekén
Az MSZP szerint Áder János köztársasági elnök bebizonyította, hogy képtelen felülemelkedni a fideszes pártérdekeken. Gőgös Zoltán, a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke így kommentálta, hogy az államfő aláírta a földtörvényt.
Magyarország 13 százalékkal több uniós agrártámogatást kap
Magyarország 13 százalékkal több uniós agrártámogatást kap 2014-2020 között, mint az előző ciklusban - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-vel.
E-útdíj - kockázatos a július 1-jei indulás
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) szerint nehézkes az e-útdíj regisztráció, és a tesztüzem elmaradása miatt kockázatos hétfőn "élesben" elindítani az elektronikus útdíjfizetési rendszert.
Áder aláírta földtörvényt
Áder János köztársasági elnök pénteken aláírta a múlt héten elfogadott új földtörvényt, megállapította ugyanis, hogy a jogszabály alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe. Az államfő hangsúlyozta egyúttal: nem hivatkozhatnak házszabálysértésre azok, akik erőszakos fellépéssel akadályozták, hogy az elnök levezesse az Országgyűlés ülését.
A világ jegybankjai több dollárt, kevesebb eurót tartottak március végén
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) által összeállított statisztikák szerint a világ jegybankjai az első negyedév végén kevesebb eurót és több dollárt tartottak devizatartalékaikban mint az előző év végén.
A rossz kormányzás miatt kellenek a megszorítások
Az Együtt-PM szerint "az Orbán-Simicska rezsim rosszul kormányoz", ennek árát a magyar vállalkozásokkal és polgárokkal fizetteti meg, a pénzbehajtó akciókat pedig másra igyekszik fogni - írta az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében a választási szövetség.
Sokat javult június végén az amerikai fogyasztói hangulat
Sokat javult június végén az amerikai fogyasztói hangulat - derül ki a Thomson Reuters és a Michigani Egyetem közös hangulatindexéből.
Csalódást okozott a chicagói PMI
Az előzetes várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent júniusban az üzleti aktivitás az Egyesült Államok középnyugati régiójának feldolgozóiparában. Az üzleti barométer (Chicago PMI) értéke a felülvizsgált májusi 14 havi csúcsnak számító 58,7 százalékról júniusban 51,6 százalékra csökkent. A várakozások 55,5 százalékra történő visszaesésről szóltak. Ekkora mértékű csökkenésre 2008 októbere óta nem volt példa.
Trafik - A NAV már szinte mindenkinek kiadta a nyitáshoz az engedélyeket
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságai szinte valamennyi engedélykérőnek kiadták a trafikok nyitásához szükséges működési engedélyeket, így a vámhatóság részéről nincs akadálya a trafikok július elsejei nyitásának.
Katasztrofális gyorsjelentés a Blackberrytől
Nem hogy profitot nem hozott a Blackberry, hanem 13 centes veszteséget hozott össze egy részvényre vetítve, 20 százalékos esésben van a papír. Jó hírek az Egisnél, dél-koreai partnere engedélyt kapott az uniótól egy bioszimiláris készítményére, melyet az Egis fog forgalmazni.
Kitolódott a tankönyvek árának befizetési határideje!
Magyarországon a gyermekek több mint fele ingyen kapja meg a tankönyveket. A kormány és az országgyűlés döntése szerint ez évtől egyetlen első osztályos tanuló szüleinek sem kell fizetnie értük. Emellett továbbra is térítésmentesen kapnak tankönyveket a nagycsaládosok és a rászorulók - olvasható a Köznevelésért Felelős Államtitkárság közleményében.
10% alá esett lakáscélú hitelek kamatlába
Májusban a háztartási és vállalati forint hitelek és betétek átlagos kamatlábai jellemzően csökkentek. A szezonálisan nem igazított adatok alapján a háztartások által felvett forint lakáscélú és szabad felhasználású hitelek új szerződéses értékeinél növekedés figyelhető meg. A nem pénzügyi vállalatokkal kötött euro hitelek átlagos kamatlábai csökkentek - olvasható az MNB közleményében.
Külföldi sajtó Magyarországról
Az Európa Tanács keddi szavazásáról közölt cikket a Neue Zürcher Zeitung nemzetközi kiadása.
Hatodik érzéket fejlesztenek ki az adóellenőrök
Az adóellenőrök olyan hatodik érzéket fejlesztenek ki magukban, amellyel ösztönösen kiszűrik az adóbevallásukban hazudozókat - állítja egy német tudós.