A kormány megbecsüli a kommunisták által tönkretett családokat

A Fidesz szerint a kommunisták által kifosztott és tönkretett családok ezreinek jelent erkölcsi és anyagi megbecsülést a kormány szerdai döntése, amelynek értelmében emelkedik a kommunista diktatúra által meghurcoltak juttatása.
2013. 07. 25. 21:00
Megosztás:

Ősszel megszűnhet az SZDSZ

A Szabad Demokraták Szövetsége Országos Tanácsa (OT) másfél hónappal ezelőtti ülésén elfogadta azt a javaslatot, hogy a párt kérje az ügyészségtől önmaga feloszlatását - értesült az atv.hu.
2013. 07. 25. 20:25
Megosztás:

Tovább emelkedett az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,62 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 18 633,17 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
2013. 07. 25. 19:55
Megosztás:

Viviane Reding nem tud igazat mondani Magyarországról

Sokadszor tett kísérletet Viviane Reding arra, hogy Magyarországról beszéljen, de akárcsak korábban, most is csak valótlanságokat állított. Míg korábban hazugságaival inkább az ír gázolót, Francis Ciaran Tobint támogatta, mint az igazság és a magyar igazságszolgáltatás ügyét, most újabb valótlanságokkal állt elő, ezúttal Szófiában - olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleményében.
2013. 07. 25. 19:35
Megosztás:

20 millió dollárt hagyott jótékony célra a mackónadrágos özvegyasszony

Tíz-tíz millió dollárt hagyott a Central Parkra és a New York-i Közkönyvtárra egy amerikai özvegyasszony, aki gazdagsága ellenére mindig melegítőben járt és meglehetősen szerényen élt fél évszázadon keresztül.
2013. 07. 25. 19:20
Megosztás:

A Miniszterelnökség idén nem fizetett senkinek folyószámla-költségtérítést

A Miniszterelnökségen 2013-ban senkinek sem fizettek folyószámla-költségtérítést, vagyis nem fedezték a munkavállalók illetmény-, illetve munkabér-átutalásából és -felvételéből adódó többletköltségeit - áll Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár Gúr Nándor MSZP alelnöknek írt válaszlevelében, amelyet a Kormányzati Információs Központ juttatott el csütörtökön az MTI-hez.
2013. 07. 25. 18:56
Megosztás:

Hőség - Felfüggesztik a kamionstopot a hétvégén

Felfüggesztik a kamionstopot a hétvégén, a nehéz tehergépkocsik a tartós kánikula miatt, egészségvédelmi és közlekedésbiztonsági okokból 2013. július 27-én és 28-án korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyarországi utakon - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI-vel.
2013. 07. 25. 18:30
Megosztás:

Devizahitelek - Varga csütörtökön is tárgyalt az elnökségi tagokkal

A Magyar Bankszövetség elnöksége csütörtök délelőtt kapott tájékoztatást a nemzetgazdasági minisztertől a devizahitelekkel kapcsolatos szerdai kormánydöntésről, valamint annak szakmai, pénzügyi hátteréről. A felek megállapodtak, hogy a konkrét javaslatok kidolgozását a jövő héten kezdik meg - tudatta a bankszövetség az MTI-vel csütörtökön.
2013. 07. 25. 18:00
Megosztás:

Megszüntetné az önköltséges képzést az MSZP

Az önköltséges felsőoktatási képzés megszüntetését javasolja az MSZP az idei felvételi adatok alapján.
2013. 07. 25. 17:45
Megosztás:

Az olasz kormányfő a NATO-főtitkárral tanácskozott

Afganisztánról, Szíriáról, Líbiáról, valamint az európai védelmi politikáról is szó volt az olasz miniszterelnök és a NATO-főtitkár csütörtöki római találkozóján.
2013. 07. 25. 17:22
Megosztás:

A jövőben sem tudja mindenki igénybe venni a családi adókedvezményt

Az MSZP minden olyan intézkedést támogat, amely könnyíti a családok életét, ám a jövőben is lesznek olyanok, akik nem tudják teljes egészében igénybe venni a családi adókedvezményt - mondta Kormos Kata, a szocialisták szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2013. 07. 25. 17:00
Megosztás:

Agrárkutató-hálózat jön létre

Integrált agrárkutató-hálózat kialakításáról döntött a kormány, az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.
2013. 07. 25. 16:44
Megosztás:

6 év alatt 40%-kal nőtt a magyar lakosság csapvíz fogyasztása

A magyar lakosság víz- és kávéfogyasztása nőtt, az üdítőitalok és a juice-ok fogyasztása viszont csökkent a 2006-os adatokhoz képest - derült ki egy felmérésből.
2013. 07. 25. 16:20
Megosztás:

Minden gyermekes család igénybe veheti majd az adókedvezményt

A kormány döntésével a jövőben minden gyermekes család teljes egészében igénybe veheti majd a családi adókedvezményt - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2013. 07. 25. 16:00
Megosztás:

Bezárnak a vidéki Marks & Spencer boltok

A Marks & Spencer (M&S) bejelentette, hogy átalakítja magyarországi üzleti modelljét - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel
2013. 07. 25. 15:40
Megosztás:

Fél év alatt 5800-an dobták be a törölközőt

Az idén, az első félévben szembetűnően csökkent a végelszámolással megszűnő cégek száma, miközben tovább nőtt a működő gazdasági társaságok köre. 2013. első hat hónapjában 5873 cég távozott végelszámolással a piacról, és eközben 6239-cel bővült az élő vállalkozások száma. Ez év júniusának utolsó napján 654 403 élő céget tartott nyilván a hivatalos statisztika – tájékoztat a fekeletelista.hu portál.
2013. 07. 25. 15:20
Megosztás:

A diákoknak melyik bankszámla lehet jó választás?

A legtöbb nagybank, a takarékszövetkezetek, s néhány kisebb pénzintézet is külön számlacsomagot kínál a diákoknak. Azoknak, akiknek sikerült bekerülniük valamilyen felsőoktatási intézménybe, elsősorban ezek közül érdemes választani, hiszen számukra várhatóan ezek fenntartás lesz a legolcsóbb – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a a BankRáció.hu szakértője.
2013. 07. 25. 15:00
Megosztás:

USA - 7000 fővel emelkedett a segélyért folyamodók száma

Az Egyesült Államokban az első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma a múlt héten 7.000 fővel 343.000 főre emelkedett a megelőző héten mért 336.000 főről. Elemzők arra számítottak, hogy a kérelmezők száma 339.000 főre nő az eredetileg publikált 334.000 főről.
2013. 07. 25. 14:44
Megosztás:

USA - Meredeken emelkedett a tartós cikkek megrendelésállománya

A várakozásokat meghaladó mértékben, 4,2 százalékkal 244,5 milliárd dollárra emelkedtek júniusban az Egyesült Államokban a feldolgozóipari megrendelések a májusban regisztrált 3,6 százalékról 5,2 százalékra módosított emelkedés után.
2013. 07. 25. 14:33
Megosztás:

A Gyurcsány-Bajnai-kormány megduplázta az államadósságot

Mióta Magyarország szakított a Gyurcsány-Bajnai-korszak szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikájával, az államadósság csökkenő pályára állt - így reagált a Fidesz csütörtökön arra, hogy az MSZP-s Burány Sándor azt közölte: kétezer milliárd forinttal nőtt az államadósság a kormányváltás óta.
2013. 07. 25. 14:15
Megosztás: