Emelkedéssel indulhat az európai kereskedés
A görög választási eredménynek köszönhetően meredek emelkedéssel indulhat a kereskedés Európában, az Új Demokrácia párt, illetve az Európa-párti erők győzelme Görögországban felerősítheti a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát.
OTP részvény - kitört a háromszögből, nyargalhat tovább
A múlt héten 1,39 százalékot erősödött a Budapesti Értéktőzsde indexe, elemzők szerint a mutató alakulására egész héten rányomta a bélyegét a befektetőknek a vasárnapi görög parlamenti választásokkal kapcsolatos várakozása, aggodalmai. Pénteken a befektetői hangulaton javított a G20 csoport által adott jelzés is, amely szerint a legnagyobb jegybankok készek összehangolt stabilizációs intézkedésekkel elejét venni a hétvégi görögországi választások által esetleg kiváltott pénzpiaci zavaroknak.
Magyar Telekom - roboghat tovább
A BUX index a múlt héten 1,39 százalékkal, 236,41 ponttal erősödött, és pénteken 17.256,16 ponton zárt. A Magyar Telekom heti szinten vizsgálva 8 forinttal, 1,87 százalékkal erősödött, pénteken 457 forinton zárt, de a pénteki nap jelentős erősödést mutatott. Nézzük mit mutat a telekom-részvény technikai képe.
Meredeken erősödik a forint a görög választások hírére
Egy hónapos csúcsra erősödött a forint az euróhoz képest a nemzetközi devizakereskedelemben röviddel a görögországi parlamenti választás részeredményeinek közzététele után.
Megugrottak az ázsiai piacok
A megismételt görög választás eredménye egy időre megnyugtathatja az euróövezet jövője miatt aggódókat, illetve a pénzpiacokat. Az ázsiai piac minden esetre emelkedéssel reagált, a hétfői kereskedési napon.
Magyarország leglátogatottabb városa... Kitalálja?
Az elmúlt évben 1 millió 50 ezer éjszakát töltöttek a vendégek Hévízen, ami jelentős bővülés a korábbi időszakhoz képest. Ez azt jelenti, hogy a statisztikai adatok alapján a vidéki városok közül továbbra is Hévíz a leglátogatottabb település.
Hová tűntek az akciós újságok?
A kereskedők egyre kevesebb akciós újságot jelentetnek meg, viszont egyre több terméket hirdetnek, az akciós élelmiszer kategóriák sorát az italok, ezen belül is a borok vezetik a GfK Hungária felmérése szerint.
200 évre elegendő szénvagyon lapul a föld mélyén Magyarországon
Tízmilliárd tonnára becsülik szakemberek a föld mélyén lévő szénvagyont Magyarországon.
Varga Mihály: elkészült a jegybanktörvény új módosítása
A kormány a jövő héten terjeszti a parlament elé a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítására tett új javaslatát; a jelenleg a Ház előtt fekvő jegybanktörvény-módosítási indítványt a kabinet visszavonja - közölte Varga Mihály, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalások vezetője vasárnap az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Görögország - A konzervatívok nyertek
A konzervatív Új Demokrácia (ND) párt nyerte meg a vasárnapi görögországi parlamenti választást, s közös kormányt alakíthat más Európa-párti politikai erőkkel.
Egészségbiztosítás - Már augusztustól jöhet a spanyol modell
Már augusztustól bevezetné a kormány az egészségbiztosító által régóta támogatott gyógyszerek körét érintő úgynevezett spanyol modellt – derül ki az egészségügyi salátatörvényhez vasárnap benyújtott egyik zárószavazás előtti indítványból.
Görögország - fej-fej mellett az Új Demokrácia és a Sziriza
Fej-fej melletti küzdelem alakult ki a vasárnapi görög parlamenti választásokon a győzelemre esélyes két fő párt között: a konzervatív Új Demokrácia párt a szavazatok 27,5-30 százalékát, a Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) a voksok 27-30 százalékát kapta meg az esti urnazárás után közzétett exit-poll felmérések szerint.
Francia választások - Exit poll: a szocialisták abszolút többséget szereztek
Abszolút többséget szerzett Franciaországban a Francois Hollande elnököt adó Szocialista Párt (PS) a nemzetgyűlési választások második fordulójában - ismertette az Ipsos és a CSA közvélemény-kutató intézet felmérésén alapuló exit poll eredményt vasárnap este az RTBF belga közszolgálati televízió.
Tévedés volt? Mégsem a tengerből ered az élet
Lehet, hogy át kell gondolnia a tudománynak az élet eredetéről alkotott eddigi elképzelését, amely szerint az első sejtszerű alakzatok a tengervízben fejlődtek ki. A kémiai körülmények ugyanis arra utalnak, hogy az első sejtek inkább egy őskori pocsolyában jöttek létre.
Jól megy a magyaroknak - egyre több a saját horvátországi ingatlan
Egyre több magyar tölti horvátországi nyaralását saját vagy rokonai, barátai tulajdonában lévő ingatlanban - derül ki a horvát statisztikai hivatal által publikált, 2011-es összesített adataiból.
Ezek a gyorsan megtérülő diplomák a munkaerő-piacon
A megváltozott tandíjrendszer a pályaválasztás alapos átgondolására készteti a szülőket és a diákokat: nem mindegy, milyen költségen, mekkora fizetéshez lehet később jutni. A hazai elektronikai ágazat szervezeteit tömörítő Nemzeti Elektronikai Kerekasztal (NEK) szerint a természettudományos, ezen belül is a mérnöki és informatikai képzés választása nem csak az átlaghoz képest magasabb jövedelmet, de kiszámíthatóbb munkahelyet is biztosíthat.
Haldoklik a bioetanol piac - de miért?
Míg korábban évente mintegy 36 millió liter E85-ös bioüzemanyag fogyott, addig idén jó, ha ennek a mennyiségnek a 30-40 százaléka.
Életveszélyes gyulladást okozhat a szájban rejtőző, újonnan azonosított baktérium
A vérbe kerülve életveszélyes, akár halállal végződő fertőzést okozhat az a baktérium, amely a szájüregben is megtalálható - idézte svájci kutatók megállapítását a ScienceCodex elnevezésű ismeretterjesztő portál.
Megbízható autót keres? Itt a sorrend!
Az amerikai autópiacon legnagyobb befolyással rendelkező minőségi rangsorban, a Consumer Reports magazin által összeállított éves listán a Honda Motor elveszítette vezető pozícióját, nagyot lépett elő viszont a rangsorban a Mazda és a Chrysler.
Ferrari, Porsche, Mercedes - nem kell már! Szabadulnak luxusautóiktól az olaszok
A római kormány által bevezetett adószigorítás miatt egyre több luxusautó tulajdonosa szabadul meg milliókat érő járművétől, az olasz sajtóban megjelent adatok szerint hetente kétszáz olasz használt luxuskocsi kerül elsősorban a kelet-európai autópiacokra.