Rendkívüli banki adó Szlovákiában
Közel 50 millió euró többletbevételre számít a szlovák kormány abból a banki különadóból, amelynek bevezetését hétfőn - a Szlovákiában működő bankok képviselőivel való találkozóját követően - erősítette meg Robert Fico szlovák kormányfő.
Szabadulnak a részvényektől a nyugdíjalapok Európában
Az adósságválság mélyülése és a részvényárfolyamok szélsőséges ingadozása miatt Európában a nyugdíjalapok egyre jobban csökkentik portfoliójukban a részvények, valamint az adósságválsággal küszködő országok államkötvényeinek az arányát.
Hét év börtönre ítéltek jogerősen Romániában egy volt minisztert
Hét év börtönre ítéltek Romániában jogerősen egy volt minisztert, akit korrupciós bűncselekmény miatt találtak vétkesnek.
Az Orbán-kormány 'természetes szövetségesként' tekint az egyházakra
A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerint az Orbán-kormány sok tekintetben "természetes szövetségesként" viszonyul az egyházakhoz; Gáncs Péter a kormány kétéves munkájának értékelésével kapcsolatban az MTI-nek adott interjúban azt is hangsúlyozta, hogy az alaptörvényben deklarált értékek döntő többsége összhangban van a zsidó-keresztény értékrenddel.
Tajvan cirkálórakétákat állított hadrendbe
Tajvan első ízben telepített a szigetre olyan cirkálórakétákat, amelyek képesek elérni a szárazföldi Kína délkeleti partvidékeinek katonai bázisait, kilövő állásait - jelentette a tajvani helyi média hétfőn.
Taxisdemonstráció kezdődött Budapesten
Munkakörülményeik és jogaik rendezéséért figyelemfelhívó demonstrációt tartanak taxisok hétfőn Budapesten.
Már 4,6 millió cseh állampolgárnak van nyugdíjkiegészítő biztosítása
Csehországban az első negyedév végén 4,62 millió lakosnak volt kiegészítő nyugdíjbiztosítása. Ez 51 ezerrel több 2011 március végéhez képest - közölte a cseh pénzügyminisztérium honlapján.
1000 bankfiók megszüntetését tervezi Olaszországban az Intensa Sanpaolo
Az Intesa Sanpaolo, a legnagyobb olasz kiskereskedelmi bank jelezte a szakszervezeteknek, hogy egyesíti, vagy bezárja olasz fiókhálózatának közel egyötödét költségmegtakarítás céljából.
A beruházási projektek felgyorsításáról döntött Kína
A gazdaság élénkítése céljából felgyorsítja a jelentősebb beruházási projektek elfogadását a kínai vezetés - írja a China Times (Zhongguo Shibao) napilap.
Dől a pénz a horvátországi befektetésekbe
Dubaji befektetők a Hvar-szigeti Stari Gradban szállodát és luxusvillát építenek, Dubrovnikban spanyol cégcsoport alakít át kis szállodákká 23 történelmi villát, a világhírű adriai városban ezzel párhuzamosan horvát-kanadai beruházással újabb luxushotel is nyílik.
Az elmúlt két év betetőzte a rendszerváltozás kudarcát
Az elmúlt két évben a kormány padlógázzal száguld előre egy zsákutcában, miközben sikerült betetőzniük a rendszerváltozás kudarcát - értékelte a kabinet első félidejének tevékenységét LMP-s szemszögből Jávor Benedek. A frakcióvezető az MTI-nek adott interjújában azt mondta, pártjuk nagyobb teret akar szentelni az utcai politizálásnak, miközben a korrupciós ügyek felderítésére koncentrálnak.
Mérséklődött az európai piacok kezdeti lendülete
Egy százalékot meghaladó pluszban indítottak a vezető tőzsdeindexek hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
A magyar katona kiemelkedő teljesítményt nyújt világviszonylatban is
A nagy átalakítások után a stabilizáció és a konszolidáció ideje következik a honvédségnél - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a kormány megalakulásának kétéves évfordulója alkalmából az MTI-nek adott interjújában.
Ha jó, ha nem jó, drágulnak a hajózási díjak
A nemzeti fejlesztési miniszter június 25-i hatállyal módosította a hajózási hatósági díjakat, a legtöbb ilyen díj emelkedett - a rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Holnap kamatdöntés - mire számíthatunk?
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntő ülésén várhatóan nem változtat a jegybanki alapkamat 7,00 százalékos szintjén.
Jönnek az új adók és az új Btk.
A pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről, valamint az új Büntető törvénykönyvről (Btk.) folytatódik a vita az Országgyűlés e heti, kétnapos ülésén.
Tibeti önégetések - Két szerzetes gyújtotta fel magát
Felgyújtotta magát két fiatal buddhista szerzetes Tibet székvárosában, Lhászában, egyikük életét vesztette, a másik súlyos sérüléseket szenvedett - jelentette a Hszinhua hírügynökség hétfőn.
Apadnak a lakosság vésztartalékai!
Csökkentek június óta a lakossági tartalékok: az OTP felmérése szerint 2011 júniusa óta 63-ról 56 százalékra csökkent azok aránya, akik rendelkeznek valamilyen pénzügyi öngondoskodási formával.
A fővárosi Árkád lesz a legnagyobb magyar bevásárlóközpont
Azzal, hogy jövő márciusra elkészül a 20 ezer négyzetméteres budapesti Árkád 2 bevásárlóközpont, és jövő őszre megújul a 10 éves Árkád 1 is, a 68 ezer négyzetméternyi bérbe adható területtel ez lesz az ország legnagyobb bevásárlóközpontja - mondta Knut Volquardsen, az ECE Projektmenedzsment Budapest Kft. projektigazgatója az Árkád 2 alapkőletételét megelőző sajtótájékoztatón Budapesten.
Túlárazottak a használt lakások
Országosan, és minden részpiaccal kalkulálva 13 százalékkal voltak túlárazottak az első negyedévben a használt lakások, vagyis ennyivel kaptak kevesebbet a használt lakások eladói az eredetileg meghirdetett eladási árnál a