OTP részvény - nagy a baj? Kiesett az emelkedő trendből

Tegnap a nemzetközi tőzsdéken ideges kereskedési nap volt, amit a pénteken kezdődött rossz hangulat fokozódásaként értékelhetünk. A nemzetközi piac nagy bajként értékelte azt a spanyol bejelentést, hogy a spanyol részvények shortolását megtiltják a következő három hónapra, és ez gyorsuló eséshez vezetett, ami hatott a Budapesti Értéktőzsdére is. A BUX index 397,86 pontos, 2,29 százalékos csökkenéssel, 16.956,07 ponton zárt hétfőn, az OTP-részvények ára 131 forinttal, 3,79 százalékkal 3.330 forintra esett, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.
2012. 07. 24. 08:23
Megosztás:

Pannergy - megkezdődtek a miskolci projekt hővezeték építési munkálatai

A Miskolc Geotermia Zrt. többfordulós pályázatok útján kiválasztotta azokat a kivitelezőket, akikkel megkezdte a Mályi-Kistokaj-Miskolc hővezeték megvalósítását célzó munkálatokat - olvasható a BÉT honlapján közzétett tájékoztatásban.
2012. 07. 24. 08:10
Megosztás:

Nap végére mérséklődött a nyomás az USA tőzsdéken

Az európai adósságválsággal kapcsolatban felerősödött félelmek masszív eladói nyomást eredményeztek tegnap az amerikai piacokon is, ugyanakkor a nap végére némi enyhülés mutatkozott, így a kezdeti veszteségek is mérséklődni tudtak.
2012. 07. 24. 07:55
Megosztás:

Jó hír Kínából, bővülést mutatott a feldolgozóipari termelés júliusban

Július folyamán mérséklődést mutatott a kínai feldolgozóipari aktivitás zsugorodása a Markit Economics ma közzétett előzetes adatai alapján.
2012. 07. 24. 07:40
Megosztás:

Negatívra rontotta Németország, Hollandia és Luxemburg kilátását a Moody's

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Németország, Hollandia és Luxemburg lehetséges legjobb, "Aaa" szintű kormánykötvény-osztályzatának kilátását a Moody's Investors Service, az euróövezeti adósságválság "egyre bizonytalanabb" kimenetelére, a görög eurótagság megszűnésének megnövekedett rizikójára és más valutauniós tagállamok kényszerű külső megsegítésének ugyancsak növekvő kockázatára hivatkozva.
2012. 07. 24. 07:20
Megosztás:

Gazdasági és lelki válság - van kiút!

Nemcsak gazdasági, hanem lelki válságban is vannak ma az emberek, ebből keresi a kiutat a Magyar Népfőiskolai Collegium (MNC) huszadik alkalommal Balatonszárszón megrendezett jubileumi konferenciahete - mondta Kis Boáz, a szervezet ügyvezető elnöke a hétfői nyitónapon.
2012. 07. 24. 06:47
Megosztás:

Kétméteres kolbászt loptak

Kétméteres szárazkolbászt loptak el Svájcban egy hentestől.
2012. 07. 24. 04:05
Megosztás:

Éjszakai pofon - Negatívra rontotta Németország kilátását a Moody's

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Németország lehetséges legjobb, "Aaa" szintű kormánykötvény-osztályzatának kilátását hétfőn a Moody's Investors Service.
2012. 07. 23. 23:39
Megosztás:

Éleződő versenyfutás az Északi-sark ásványkincseiért

A globális fölmelegedés egyik következményeként gyorsuló ütemben olvad az Északi-sarkvidék jégpáncélja, megkönnyítve a mélyben rejlő ásványkincsek elérését és kiaknázását. Az Arktisszal határos öt állam évek óta vitázik arról, kihez tartozik az Északi-sark. A tét nem kevesebb, mint irdatlan kőolaj- és földgázkészletek, értékes érclelőhelyek birtoklása, valamint a jövő hajózási útvonalainak ellenőrzése.
2012. 07. 23. 22:10
Megosztás:

Tovább romlott a fogyasztói bizalom Európában

Júliusban tovább romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt.
2012. 07. 23. 21:40
Megosztás:

4 százalékkal esett az olaj ára

A határidős amerikai könnyűolaj (WTI) árfolyama az euróövezettel és a kínai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak, valamint az erősödő dollár hatására egy hetes mélypontra esett.
2012. 07. 23. 21:16
Megosztás:

Tovább esik az építőipar teljesítménye

Egy évvel ezelőtt az építőipari társaságok még arra számítottak, hogy 2012-ben újra növekedési pályára állhat az iparág, most azonban már 7,8 százalékos csökkenést jósolnak - áll A magyar építőipar 2012 című kiadványban, melyet a CEEC Research a KPMG magyarországi irodájával együttműködve készített.
2012. 07. 23. 20:55
Megosztás:

Huszonháromszorosára nőtt a magyar export Kínába

Magyarország természeti adottságai a mezőgazdasági termeléshez kiválóak, minden feltétel adott ahhoz, hogy minőségi élelmiszerekkel lássuk el az importra szoruló kínai gazdaságot – fogalmazott Kardeván Endre államtitkár a Kínai Karantén Hivatal szakértőivel megkezdett kétnapos tárgyalás megnyitóján, a Vidékfejlesztési Minisztériumban. A megbeszélés eredménye a kínai hivatallal való szorosabb együttműködés, és egy regionális iroda budapesti megnyitása lehet.
2012. 07. 23. 20:40
Megosztás:

Az eddigi legélesebb képeket készítette a napkoronáról a NASA teleszkópja

Az eddigi legélesebb felvételeket készítette el a napkoronáról, a Nap légkörének legkülsőbb rétegéről a NASA Hi-C teleszkópja.
2012. 07. 23. 20:23
Megosztás:

Kevesebb sós étel, kisebb gyomorrák kockázat

Csökkentheti a gyomorrák kialakulásának a veszélyét a sós ételek, mint például a szalonna, a kenyér és reggeli gabonafélék fogyasztásának visszafogása a World Cancer Research Fund (WCRF) rákkutatási szervezet szerint.
2012. 07. 23. 19:55
Megosztás:

Borral a városi galambok ellen

Borral itatná le a galambokat egy kelet-ukrajnai városvezető, hogy városa megszabaduljon a nagy piszkot okozó madárfajtól.
2012. 07. 23. 19:30
Megosztás:

Fitch: meredeken romlik az euróövezeti periféria gazdaságainak adósminősége

Meredeken romlott az idei első félévben az euróövezeti periféria gazdaságainak szuverén adósminősége, de az euróövezeti adósságválság globális szinten is rontja az államadósok kockázati megítélését - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban ismertetett új világgazdasági helyzetértékelésében.
2012. 07. 23. 19:10
Megosztás:

Elemzők - 2,5-3 százalék között alakulhat az államháztartási hiány

A meglévő kockázatok kezelésére szolgáló tartalékok felhasználásával az idei GDP-arányos államháztartási hiány 2,5-3 százalék közé eshet - közölték előrejelzésüket az MTI kérdésére válaszoló elemzők hétfőn.
2012. 07. 23. 18:50
Megosztás:

Ma már nem bírta a nyomást a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 397,86 pontos, 2,29 százalékos csökkenéssel, 16.956,07 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom és a Richter kivételével estek a pénteki záráshoz képest.
2012. 07. 23. 18:36
Megosztás:

A Ganz szivattyúkat szállít a rosztovi atomerőműhöz

A Ganz Engineering és Energetikai Gépgyártó Kft. pénteken átadta az orosz megrendelőnek az épülő Rosztovi atomerőmű 3-as blokkja számára készített hét keringető szivattyút - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2012. 07. 23. 18:06
Megosztás: