Nem tud érdemi erősödést felmutatni a forint
Hiába mutat javulást a nemzetközi piaci hangulat a forint ebből vajmi keveset profitál, az eurót továbbra is 296 forint körül, a svájci frankot 239 forint közelében jegyezték reggel 8 óra körül a bankközi devizapiacon.
Idén már több magyar járt Horvátországban mint tavaly egész évben
Tavaly egész évben nem volt annyi magyar vendég Horvátországban, mint idén az év első 9 hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője csütörtökön az MTI-t.
Átadták az E-Star új lengyelországi gázerőművét
Az E-Star energiaipari vállalat a lengyelországi Mielecben új gázüzemű erőművet adott át csütörtökön.
USA piacok - Harmadik napja kúsznak feljebb az indexek
Folytatódott az emelkedés az amerikai piacokon, amelyek így csütörtökön már harmadik napja zártak nyereségben.
Június végére 11,6 százalékra nőtt a 90 napja nem teljesítő hitelek aránya
A bankrendszer hitelezési aktivitása továbbra is csökken; a portfólió minősége romlik, de ez nem minden banknál párosult az értékvesztés-képzés növekedésével, ami további kockázatokat jelenthet; a jó eredmény mögött egyedi tételek, egy-egy bank kiugró teljesítménye áll; a tőkemegfelelés szintje jó, de a végtörlesztési jogszabály alkalmazásával jelentős negatív fordulat is bekövetkezhet - állapítja meg Marsi Erika, a Nemzetközi Bankárképző Központ alelnöke a bankrendszer első félévi tevékenységéről készült elemzésében.
Kiterjesztené a kormány a chipsadót
Az ízesített sörökre, a kávéra és az alkoholos üdítőkre is kiterjesztené a kormány a chipsadót, hivatalos nevén a népegészségügyi termékdíjat - írta a hvg.hu a birtokába került tervezetre hivatkozva csütörtökön.
Csődeljárást kért maga ellen az európai Elcoteq
Csődeljárás megindítását kérte az Elcoteq SE Luxemburgban - jelentette be a vállalat csütörtökön a honlapján.
Még az idén kamatot csökkent az EKB
Az Európai Központi Bank (EKB) még az idén kamatot csökkent, és 2012 első negyedévében további egyszeri kamatvágás hajt végre - vélték a Reuters által megkérdezett elemzők.
Czomba Sándor Londonban: a magyar munkapiac kettőssége a munkanélküliség és a munkaerőhiány
London, 2011. október 6., csütörtök (MTI) - A magyar munkapiac sajátos kettőssége a magas munkanélküliség és az, hogy a vállalkozások ennek ellenére gyakran nem jutnak megfelelő képesítésű szakemberekhez - mondta csütörtökön Londonban Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Nőttek a görög vállalati és lakossági bankbetétek
Görögországban nőtt a vállalati és a lakossági betétállomány augusztusban, először hét hónap folyamatos csökkenés után - a görög központi bank csütörtöki közlése szerint.
Obama: kell a recesszió elkerüléséhez a munkahelyteremtő törvény
Az Egyesült Államokban a munkahelyteremtő törvénycsomag elfogadása segít megakadályozni a gazdasági a visszaesést, ha Európában rosszabbra fordulnak a dolgok - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök csütörtökön, a Fehér Házban megtartott sajtótájékoztatóján.
Fizetésképtelen a Neumann International
A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező bécsi Neumann International vállalati tanácsadó csütörtökön csődeljárást kezdeményezett a bécsi kereskedelmi bíróságnál. Az eljárás érinti a cégcsoport leányvállalatait is.
2 éves mélyponton a kis és közepes vállalkozások hangulatindexe
Az országosan 700 vállalkozás vezetőjének megkérdezésén alapuló K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves értéke mínusz 26 ponton áll, ami a két éve ilyenkor tapasztalt várakozásoknak felel meg. Az index csökkenése mögött leginkább az húzódik meg, hogy a vállalkozások a következő egy évben a közterhek, valamint a vállalati hitelek növekedésével számolnak - mondta Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
Intenzív párbeszéd a magyar-orosz kapcsolatokban
Budapest, 2011. október 6., csütörtök (MTI) - Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos, a Magyar-Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság (KKB) magyar társelnöke csütörtökön megbeszélést folytatott a hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Viktor Alekszejevics Zubkovval, az Orosz Föderáció első miniszterelnök-helyettesével, a Magyar-Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság orosz társelnökével, a találkozó célja az elmúlt évben minőségileg új szakaszába lépett magyar-orosz kapcsolatok elmélyítése és kibővítése volt.
Gazdára talált a salgótarjáni öblösüveggyár
Egy budapesti székhelyű cég lesz a felszámolás alatt álló salgótarjáni öblösüveggyár új tulajdonosa, a vevő két pályázó közül nyert - közölte Balázs Miklós felszámoló a csütörtökre meghirdetett versenytárgyalás után az MTI-vel.
Stabil pénzügyi rendszert sürgettek Berlinben a nemzetközi pénzintézetek vezetői
Pietsch Lajos, az MTI tudósítója jelenti:
Berlin, 2011. október 6., csütörtök (MTI) - Stabil pénzügyi rendszert sürgettek csütörtökön Berlinben a legtekintélyesebb nemzetközi pénzintézetek vezetői.
Tovább kapaszkodtak felfelé az európai börzék
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön tovább kapaszkodtak fölfelé, alig lassabban, mint szerdán.Csütörtökön is támogatta a piacokat, hogy az EU pénzügyminiszterei ígéretet tettek a bankok további támogatására, tőkéjük szükség szerinti, összehangolt pótlására.
Folytatódott a BUX emelkedése
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 252,83 pontos, 1,54 százalékos emelkedéssel, 16.710,47 ponton zárt csütörtökön.
Az IMF 129 millió dollár hitelt nyújtására készül Afganisztánnak
Washington, 2011. október 6., csütörtök (MTI/Reuters/Dow Jones) - A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 129 millió dollár hitel folyósítására készül Afganisztánnak.
Új gyógyszerelési technológiát telepít a miskolci kórházba a HungaroCare Kft.
Budapest, 2011. október 6., csütörtök (MTI) - Új, a betegbiztonság növelését célzó gyógyszerelési technológiát telepít a 2400 ággyal rendelkező miskolci kórházba a HungaroCare Kft; az intézeti gyógyszerellátással foglalkozó cég ipari automatizálási rendszerének próbaüzeme november közepén indul - mondta Mike László, a HungaroCare Kft. szakmai igazgatója csütörtökön az MTI-nek.