Európa - Meredeken csökkent a kiskereskedelmi értékesítés májusban
Májusban a kiskereskedelmi értékesítés volumene az eurózónában és az EU-ban a várakozásokat meghaladó mértékben 1,1 százalékkal csökkent havi szinten. Áprilisban az eurózónában 0,7 százalékos, míg az EU-ban 0,9 százalékos emelkedés mutatkozott.
Vártnál jobban lassult júniusban az eurózóna összetett PMI-je
Az eurózóna magánszektorának gazdasági aktivitása a várakozásokat meghaladó mértékben lassult júniusban. A Markit által közölt mutató júniusi végleges értéke 53,3 pont lett a májusi 55,8 pont után, ami alacsonyabb a várt 53,6 pontnál. Az eurózóna összetett PMI-je 2009 októbere óta nem állt ilyen alacsony értéken.
A frekvenciaszabályozással a kormány ösztönözné a beruházásokat
A kormány döntött a frekvenciák felosztásával kapcsolatos keretszabályokról, amelyek figyelembe veszik, hogy a frekvencia korlátos nemzeti vagyon és ezért a vele való gazdálkodás során a közérdek érvényesítése a legfontosabb szempont - közölte kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A minisztérium álláspontja szerint a közérdek egyfelől az, hogy az eddig szabad frekvenciák arányos értékesítésével a kormányzat ösztönözze a beruházásokat, másfelől az, hogy a mobilpiacon minél nagyobb verseny alakuljon ki.
Fellegi: a kormány hamarosan dönt a ppp-szerződések kiváltásáról
A kormány a múlt héten tárgyalta és a következő hetek egyeztetései után döntést hoz arról, hogy milyen ütemezéssel, milyen megállapodásokkal váltsák ki a jelenlegi ppp-szerződéseket - közölte Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kedden az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságában.
Hamarosan 263 forint alá kerülhet az EUR/HUF
Pár nappal ezelőtt lepattant a forint a 270-es szintről, és ismét erősödni kezdett az euróval szemben. Az árfolyam már csak hajszálnyira van 263 forinttól, mely meglehetősen erős támaszként viselkedett az elmúlt hónapokban, ezért komoly erők csaphatnak majd össze a szinten - olvasható az Erste elemzésében.
Zuhanórepülésben a MOL részvények
Zuhanórepülésben a MOL részvények, múlt héten féléves mélypontra esett az árfolyam. Az elmúlt hetekben fontos ellenállások törtek, de a 21.000 forintos támasz egyelőre szignifikánsan nem sérült. Rövidtávon túladott a papír, ezért a szintről visszapattanhat, és visszatesztelheti a 21.900 forintos ellenállást (itt húzódik a 20 és a 200 napos mozgóátlag is) - olvasható az Erste elemzésében.
Megugrott a beszedett elektronikus útdíj Csehországban
Több mint négymilliárd koronát szedtek be elektronikus útdíjként az idei első félévben Csehországban, ez több mint 30 százalékkal magasabb összeg, mint 2010 első hat hónapjában - közölte David Simoník, a rendszert üzemeltető társaság szóvivője.
Váratlan kamatemelés Svédországban
A svéd jegybank (Riksbank) a mai kamatdöntő ülésén a várakozásokkal ellentétben 25 bázisponttal 2 százalékra emelte az irányadó kamatszintjét, hogy stabilizálja az inflációt a 2 százalékos cél közelében. Elemzők a kamatszint tartását várták.
Nem kapott hivatalos értesítést a Mol a horvátországi kiadatásról
Sem a Mol, sem Hernádi Zsolt, az olajipari társaság elnök-vezérigazgatója nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt előzetes kiadatását - mondta Pánczél Andrea, a Mol kommunikációs vezetője az MTI-nek kedden.
Termésmentő eső hullott Szabolcsban
Az elmúlt napokban a szakemberek szerint "termésmentő eső" hullott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol már az aszály jelei kezdtek mutatkozni az idei csapadékszegény időjárás következtében.
Csökkenéssel indult az európai kereskedés
Csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai részvénypiacok a keddi kereskedési napon, a görög adósságválsággal kapcsolatos aggodalmakat tegnap az S&P nemzetközi hitelminősítőnek sikerült ismét felszítania. Emellett borzolja a befektetők kedélyeit az a híresztelés, amely szerint a kínai jegybank a hétvégén újabb kamatemelésről határoz.Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,87 pontos csökkenéssel, 22.460,68 ponton nyitott kedden.
20,9%-al csökkentek a jövedelemadó-bevételek az I. negyedévben
A kormányzati szektor 2011 I. negyedévében az előzetes adatok szerint 2202 milliárd forintos többlettel rendelkezik. A magán-nyugdíjpénztári vagyon állam részére történt átadásával együtt a bevétel 5475 milliárd forint, a kiadás 3273 milliárd forint volt. A magán-nyugdíjpénztári vagyonból – a reálhozam és tagdíjkiegészítés (várhatóan 260 milliárd forint) kivételével – 2660 milliárd forint elszámolása történt meg a nemzeti számlák rendszerében a kormányzati szektor
bevételeként - olvasható a KSH jelentésében.
Nulla körüli nyitást várható a BÉT-en
Az európai határidős piacok alapján nulla körüli nyitást várható a Budapesti Értéktőzsdén. Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető részvénypiaci elemzője nulla körüli nyitást vár, ezt némi "lemorzsolódás" követheti. A nemzetközi optimizmus enyhén mérséklődött, és az elmúlt egy-másfél hét emelkedő trendje után lefelé mutató korrekció várható.
Enyhén lassult Indiában a magánszektor gazdasági aktivitása
Indiában a magánszektor aktivitása továbbra is bővülést mutat június folyamán a Markit Economics ma közzétett adatai alapján. Ugyanakkor a feldolgozóiparnak köszönhetően a bővülés némiképp lassult.
Látogatócsúcsot hozott a VOLT Fesztivál
Az EST MEDIA Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a cégcsoport többségi érdekeltségében lévő Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. által 2011. június 29. és július 2. között megrendezett soproni VOLT Fesztivál – amely egyben az Európai Unió Magyar Elnökségének záróbulija is volt - látogatócsúcsot hozott, azon a tavalyinál csaknem 30 százalékkal több, 102 ezer látogató vett részt - olvasható a BÉT honlapján.
Maradt a 4,75 százalékos ausztrál kamatszint
Az ausztrál központi bank nem változtatott irányadó kamatszintjén a mai kamatdöntő ülésén, ugyanakkor lefelé módosította az idei évi gazdasági növekedési kilátásait.
Alábbhagyott a lelkesedés az ázsiai piacokon
Megtorpant az ázsiai piacok tegnap látott lendülete, miután a Standard & Poor' hitelminősítő szerint a magánhitelezők követeléseinek továbbgörgetése "szelektív államcsődöt" eredményezne Görögországban. Az olaj árfolyama 95 dollár alá csökkent, a dollár pedig erősödést mutat az euróval és a jennel szemben.
Enyhén gyengült a forint kedd reggelre
Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest kedd reggelre a nemzetközi piacokon a hétfő délutáni erősödést követően.
Kié is akkor a Metropol újság?
A Metropolt kiadó MTG Metro Gratis Kft. a Megapolis Media Zrt. birtokában van, amelynek egyszemélyi tulajdonosa Fonyó Károly - pontosította a napilapot kiadó vállalat tulajdonosi hátteréről megjelenteket hétfőn az MTG Metro Gratis Kft. vezérigazgatója.
Sokkhatás alatt álló szülők, sírógörccsel küszködő érettségizők
A maturandusok több mint a fele megbukott Romániában az érettségi vizsgán, amelynek eredménye a rendszerváltás óta most volt a leggyengébb - közölte hétfőn a román oktatási minisztérium.