Hogyan menthető meg az építőipar az összeomlástól?
A parlament hétfőn szavaz arról a négypárti határozati javaslatról, amely az építőipart sújtó recesszió kezeléséhez szükséges intézkedésekre tesz javaslatokat - a dokumentum az építőipar nehézségét a megrendelések visszaesésében, a finanszírozás beszűkülésében, a lánctartozás kiterjedtségében, valamint a feketemunkában látja. (ProfitLine.hu)
Az EU borúlátóbb a német gazdaság jövőjét illetően
Berlin, 2009. május 3., vasárnap (MTI/Reuters/DowJones) - Az Európai Bizottság szakértői szerint a német gazdaság 2010-ben 0,2-0,3 százalékkal fog kevesebbet teljesíteni azután, hogy az idei
évben a németországi GDP 5,6 százalékkal esik vissza.
Obama - A válság következtében erodálódott a pénzügyi szektor súlya
Barack Obama amerikai elnök szerint csökken a pénzügyi szektor súlya az amerikai gazdaság egészében a konjunkturális visszaesés hatására. A Wall Street nem lesz olyan fontos és jelentős része a gazdaságnak, mint volt a 70-es, 80-as években, nem fogja annak felét sem kitenni - mondta Obama a New York Times Magazinban - tudósított az MTI. (ProfitLine.hu)
Fektessünk a közmű szektorba!
A közművek biztos befektetésnek értékelhetők a szilád működési háttér, a stabil pénzforgalom és a szektorra jellemző előkelő hitelbesorolás miatt, az új
kötvénykibocsátások optimalizálják a szektor adósságszerkezetét - vélik a bécsi székhelyű Erste Csoport szakértői, elemzésüket a magyarországi Erste juttatta el az MTI-hez. (ProfitLine.hu)
Londoni tőzsde - hat éve a legjobb hónap, kételyekkel
Az utóbbi hat év legjobb hónapját zárta áprilisban a Londoni Értéktőzsde (LSE) irányadó FTSE-100-as árfolyammutatója, azon befektetői reményektől hajtva, hogy a világgazdasági recesszió talán már túljutott mélypontján, óvatosabb londoni elemzők szerint azonban a felfutás lendülete még mindig könnyen megtörhet - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Róna Péter - Az EU alvállalkozójává vált Magyarország
Ha egyszerűen a befizetések és kifizetések egyenlegét nézzük, akkor előnyös volt Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozás, ám mélyebb, strukturális értelemben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen a magyar gazdaság mára az Unió "beszállító-összeszerelő alvállalkozásává" vált - hangsúlyozta Róna Péter, az ELTE címzetes egyetemi tanára az MTI-nek adott interjújában. (ProfitLine.hu)
Az OTP-nek sem érdeke az ügyfelek bedőlése
Az OTP Bank meghosszabbítja és megújítja adósvédelmi programját. (ProfitLine.hu)
Új vírus - A nemzetközi szervezetek szükségtelennek tartják a sertéskereskedelmet korlátozó intézkedéseket
Róma, 2009. május 3., vasárnap (MTI/AP/Reuters) - Négy nemzetközi szervezet is arra hívta fel a figyelmet a hétvégén, hogy az új H1N1 vírus nem jelent kockázatot a sertéshúsból készített
termékek fogyasztására, természetesen a szokásos élelmiszer-biztonsági előírások betartása mellett. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) mellett a
Kereskedelmi Világszervezet (WTO) és az Állategészségügyi Világszervezet közös közleményében azt hangsúlyozta, hogy nincs szükség újabb óvintézkedésekre a sertéshús-kereskedelmet érintően.
Most érdemes lakásba fektetni!
Sem a környező országokhoz, sem nyugat-európához képest nem túlértékelt a magyar lakáspiac, sőt inkább alulértékeltnek tekinthető, ezért tűnik most biztos és jó befektetésnek a lakásvásárlás - állítja az Euro-Immo Expert Kft. elemzése. (ProfitLine.hu)
Szárnyra kapott ismét a BUX
Az ünnep miatt csupán négy napos tőzsdei héten, az azt megelőző hét csökkenése után újra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. (ProfitLine.hu)
Tőzsdei társaságok 2009. évi osztalék fizetései
Budapest, 2009. május 3., vasárnap (MTI) - Az idén tavalyhoz képest némileg kevesebb tőzsdei társaság fizet osztalékot, az április végéig lezajlott éves közgyűléseken kilenc cég döntött
osztalékfizetésről.
Készülhet az M0 autóút nyugati szektorának tanulmányterve
Budapest, 2009. május 3., vasárnap (MTI) - Az Unitef-Útteszt konzorciuma nyerte az M0 autóút nyugati szektora 10. és 1. számú főút közötti szakasza tanulmánytervének, valamint előzetes
környezetvédelmi vizsgálati dokumentációjának az elkészítését, az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által becsült 100 millió forint helyett 198 millió lett az ár.
Vesszenek a bankárok! - ők felelősek a válságért
A bankárokat okolja a pénzügyi válságért rendkívül éles hangvételű, most elkészült jelentésében a londoni parlament alsóházának pénzügyi bizottsága, amely szerint a válság hatásait még a következő nemzedékek is érezni fogják. (ProfitLine.hu)
Lubickolnak a szlovákok az euróban
Olcsóbban vásárolhatnak a szlovák állampolgárok a szomszédos országokban, mint Szlovákiában - derült ki abból a felmérésből, amelyet az UniCreditBank készített. (ProfitLine.hu)
Recseg-ropog a Motorola
Az amerikai Motorola mobiltelefon-üzletága az idei első negyedévben 231 millió dollár veszteséget termelt, ami 20 százalékkal több mint egy évvel korábban. (ProfitLine.hu)
A Bajnai-program a tőke szolgálatában áll?
A tőke javára csoportosít át jövedelmeket és már-már elviselhetetlen terheket ró az emberekre a "válságfokozó" Bajnai-program, amelyet azonnal vissza kell vonni - jelentette ki Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke pénteken Budapesten a LIGA és a Munkástanácsok Országos Szövetségének közös demonstrációján. (ProfitLine.hu)
Száguld az olaj!
A kereskedési hét utolsó napjának végére hathetes csúcsra emelkedett a kőolaj ára New Yorkban, és Londonban is 2 dollárt meghaladó áremelkedéssel ért véget a hét. (ProfitLine.hu)
Emelkedéssel indult a május is
Május elsejével már a harmadik hónapját kezdték emelkedéssel az amerikai piacok, miután a befektetők úgy döntöttek, hogy a márciusi emelkedés, és az áprilisi vegyes makrogazdasági adatok után újra a vételek mellett teszik le voksukat. A gazdaság stabilizálódásába vetet optimizmus rendíthetetlen, annak ellenére, hogy pénteken nyilvánosságra kerülő adatok továbbra is vegyesen alakultak. (ProfitLine.hu)
Vegyes amerikai makroadatokkal zárult a hét
Az Egyesült Államok áprilisi feldolgozóipari aktivitásának zsugorodása szeptember óta a legkisebb mértékű volt áprilisban, mely az emelkedő új megrendeléseknek volt köszönhető, ami annak is jele, hogy emelkedik a fogyasztói és üzleti kiadások mértéke. (ProfitLine.hu)
Tőzsdezárás - London stagnált, Frankfurt és Párizs zárva tartott
A vezető nyugat-európai részvénypiacok közül pénteken csak a londoni volt nyitva, ahol az irányadó tőzsdemutató alig fél ponttal a csütörtöki szint alatt fejezte be a napot. (MTI)