Mi az az interim menedzsment?
Ez a megoldás számtalan helyzetben jelent segítséget a vállalatok számára. Ha a munkatársak belső ellenállása magas a változtatásokkal szemben, nem fejlődik a cég, a kitűzött célok nem teljesülnek, vagy már belső erőforrással nem lehet a kihívásokat leküzdeni, akkor az interim menedzsment lehet az ideális választás.
Rövidtávú siker a hazai építőiparban
2023 decemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 4,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 6,0, az egyéb építményeké 0,5 százalékkal csökkent - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hazánk a spanyolokkal tárgyal
A spanyol beruházók szerepéről méltatlanul keveset beszélünk a magyar gazdaságban, holott 220 spanyol vállalat lassan 50 ezer embernek ad munkát Magyarországon, és folyamatosan hajtanak végre beruházásokat - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.
Ezért zuhant nagyot az USA tőzsde
Tegnap negatív meglepetést láthattunk az amerikai inflációban. Talán nem is volt annyira meglepetés, hiszen csak annyi történt, hogy a szolgáltató szektor árai továbbra is 3,1 százalék körüli mértékben növekedtek, mint ahogy ezt a korábbi hónapokban is láttuk, s most már négy hónapja így van.
Franklin Templeton benyújtotta a Spot Ethereum ETF kérvényét, a Sui és a KangaMoon pedig új kezdeményezéseket mutat be
A Franklin Templeton csatlakozott az Ethereum ETF pozíciók piacán versenyző vállalatok listájához. Közben a Sui Foundation partnerségre lépett az Amerikai Egyesült Arab Emírségek-i Sharjah-i Egyetemmel (AUS), hogy létrehozzák az AUS-Sui Blokklánc Akadémiát. További hír még, hogy a KangaMoon token előértékesítése hatalmas siker, a projekt az első fázisban az érmék 52,5%-át már értékesítette. A DeFi érme ára jelenleg csak 0,005 dollár, és hamarosan növekedni fog.