Klímával fűtöd a lakást? Mehet a klíma egész nap? Hűthet akár fűtés közben?

A válasz igen egyszerű. Néhány szakértői jótanács segíthet, hogy még nagyobb felhasználói élményhez juthass és jobban megértsd a légkondicionálók működési mechanizmusát. A hidegérzetnek ugyanis több okai is lehet, ám a Gree légkondiconálók műszaki szakértője azt is elárulja, mit tehetünk ellene, és hogyan fűthetünk minél hatékonyabban az otthonunkban klímával.

Klímával fűtöd a lakást? Mehet a klíma egész nap? Hűthet akár fűtés közben?

Amennyiben tapasztalt klímaszerelő tervezte meg az otthonunkban a klímák elosztását és beszerelését, akkor bizonyára úgy kalkulált, hogy az hűtés és fűtés alatt is a lehető leghatékonyabb legyen. Nagy teljesítményű klímákkal már gyorsan fel tudjuk melegíteni és egyenletesen melegen tudjuk tartani a lakást, csak néhány dologra kell figyelnünk.

„A klíma fűtésekor a hidegérzetet több tényező is okozhatja, az egyik ilyen ok lehet a hő eloszlásának egyenlőtlensége a helyiségben, ugyanis a klíma nem sugárzó hővel működik, mint egy radiátor, konvektor vagy padlófűtés.“ – mondta el a Gree szakembere, Antal Mihály.

„A klíma a meleg levegő szállításához ventilátort használ, ezért nem képes egyenletesen eloszlatni a meleget, így pedig néhány terület hűvösebb lehet a többinél. A levegőt hűvösebbnek érezhetjük közvetlenül a légáramban a huzathatás miatt, ezért célszerű a berendezést úgy beállítani, hogy ne közvetlenül a testünkre fújja a meleget. Fűtés esetén érdemes a légterelést minél lejjebb állítani, mivel a meleg levegő hajlamos a helyiség magasabb pontjain rétegződni. Ha így  állítjuk be a ventilátort, akkor a lefelé fújt meleg levegő lentről fog felfelé jutni, a normál légáramlás sebességével, ami sokkal kellemesebb érzést biztosít.” – tanácsolja a szakértő.

Az új generáció és a megoldás

Tíz évvel ezelőttig a ki- és bekapcsolós kílmák, az úgynevezett „on-off-os gépek” voltak az elterjedtek, úgy működtek akár egy hősugárzó: vagy folyamatosan a legnagyobb meleget biztosították vagy kikapcsoltak.

Ezzel szemben a most már mindenhol alkalmazott inverter technológia lényege, hogy a klíma kompresszora képes szabályozni magát, és ezzel egy olyan üzemmódot vesz fel, amivel folyamatos működés mellett biztosítja a helyiségben a beállított hőmérsékletet. Ilyenkor nem a legmagasabb hőmérsékletet árasztja, hanem egy alacsonyabb kifújt levegő hőmérséklettel üzemel. Ez a huzathatás miatt hűvösnek érezhető, attól függetlenül, hogy egyébként melegebb a helyiség hőmérsékleténél.

fűtés klímával

Párásíts rendszeresen!

A hőérzetet még befolyásolhatja a helyiség páratartalma: alacsony páratartalom esetén a levegőt száraznak érezhetjük, ezért érdemes lehet fűtés mellett a megfelelő párásításról is gondoskodni. Bár Magyarországon ritkán fordul elő -20 fokos hideg, azzal is számolnunk kell, hogy a klímák többsége -15 fokos külső hőmérsékletig működnek jó hatásfokkal.

A gyártók a klímák névleges teljesítményét 7°C külső hőmérséklet mellett adják meg, azonban egyértelmű, hogy minél alacsonyabb a külső levegő hőmérséklete, annál nehezebb onnan hőt elvonni, és a beltérbe juttatni.

Vagyis a berendezések teljesítménye folyamatosan csökken, ha a külső hőmérséklet is csökken. A klímaválasztás során fontos szempont lehet, hogy a berendezés akkor is nagy teljesítményt tudjon produkálni, amikor arra valóban szükség van. Egy általános berendezés -15°C-os külső hőmérséklet mellett a névleges teljesítményének csupán 50-60%-át képes leadni.

Vannak azonban olyan fűtésre optimalizált berendezések, amelyek speciális technológiájuknak köszönhetően akár -20°C fokig képesek megőrizni a névleges teljesítményüket. Ilyenek pl. a Gree termékpalettáján elérhető Amber Royal vagy Silver és Champagne X berendezések. A szűrőket érdemes rendszeresen tisztítani, hogy a fűtés hatékonysága ne romoljon, és az előírt karbantartásra is kérjük meg a szerelőt.” – mondta el a Gree légkondicionálók profi kollégája.

Mehet egész nap

Ahogyan a többi fűtésrendszert, a klímát is használjuk folyamatosan téli hidegben. Amikor hosszabb-rövidebb időre elhagyjuk az otthonunkat, a fűtési rendszert ne kapcsoljuk ki, legfeljebb alacsonyabb hőfokon temperáljunk.

De hogyan állítsuk be, hogy kellemes legyen a hőmérséklet? „Sokan a felfűtési szakaszban a lehető legnagyobb hőmérsékletet állítják be, azt gondolva, hogy így jobban fűt majd. Erre valójában nincsen szükség, hiszen a modern berendezések vezérlése figyelembe veszi, hogy mekkora a különbség a beállított és a valós hőmérséklet között. Ennél sokkal fontosabb a ventilátor fokozat beállítása.

A legnagyobb fűtési teljesítmény a legmagasabb ventilátor fokozaton érhető el, alacsonyabb fokozatokon a leadott teljesítmény is alacsonyabb. A klíma az automata ventilátor fokozaton a hőmérsékleti adatokból önmaga tudja kiválasztani az ideális hőt, így a felfűtési időszakban magas fokozaton működik, a hőtartáshoz viszont alacsonyabb fokozatot választ.” – részletezi a Gree szakembere.

Bármennyit fűthetünk klímával?

Ma már minden elérhető klímaberendezés rendelkezik fűtés funkcióval is, ugyanakkor fontos tudni, hogy nem minden berendezés alkalmas arra, hogy az egész téli szezonban használjuk. A nem téliesített berendezéseket alkalmi fűtésre, fűtés rásegítésre tervezték – ezeket tavasszal vagy ősszel érdemes használni, amíg a fő fűtési rendszert nem szeretnénk bekapcsolni.

A téliesített berendezések rendelkeznek azonban olyan védelmi fűtő rendszerrel, ami lehetővé teszi, hogy hosszú távon is üzembiztosan folyamatosan használjuk télen. Ezen felül vannak úgynevezett fűtésre optimalizált berendezések is, amelyeket a gyártó kifejezetten fűtésre tervezett, és nem mint egy másodlagos funkció van jelen a fűtés. Ezen termékek kimagaslóan hatékonyan fűtenek, teljesítményük nem romlik, és nyugodtan rábízhatjuk a teljes lakásunk fűtését.


Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás: