Így teljesített a magyar gazdaság

A bruttó hazai termék (GDP) volumene Magyarországon 2023 második negyedévében a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 2,3 százalékkal, míg az előző negyedévhez mérten 0,3 százalékkal mérséklődött - erősítette meg pénteken kiadott második becslésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Így teljesített a magyar gazdaság

Az első félévében a gazdaság teljesítménye a nyers, valamint a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A termelési oldalon az ipar teljesítménye 5,7, ezen belül a feldolgozóiparé 4,0 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a vegyi anyag és vegyi termék, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása járult hozzá a csökkenéshez, míg a közúti járművek gyártása fékezte leginkább az ipar visszaesését.

Az építőipar hozzáadott értéke 6,0 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakában mérttől, a mezőgazdaságé viszont 67,9 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszaki alacsony bázist.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 2,4 százalékkal csökkent. A legnagyobb növekedés a humán-egészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ágban történt (10,2 százalék). Az információ, kommunikáció ág teljesítménye 2,6, a pénzügyi, biztosítási tevékenységé 1,9, az ingatlanügyleteké 0,5 százalékkal emelkedett.

A közigazgatás hozzáadott értékének volumene 1,1, a művészet, szórakoztatás, szabadidő, egyéb szolgáltatásé 1,4, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátásé 2,5 százalékkal mérséklődött. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység teljesítménye 2,9, az oktatásé 4,0, a szállítás, raktározásé 6,2, a kereskedelemé pedig 12,6 százalékkal zsugorodott.

A KSH számításai szerint a bruttó hazai termék 2023. második negyedévi, 2,4 százalékos csökkenéséhez a szolgáltatások 1,5, az ipar 1,0, az építőipar 0,3, a termékadók és támogatások egyenlege pedig 1,2 százalékponttal járult hozzá. A csökkenést 1,7 százalékponttal fékezte a mezőgazdaság jó teljesítménye. A szolgáltatásokon belül leginkább a humán-egészségügyi, szociális ellátás mérsékelte (0,4 százalékponttal) a GDP csökkenését.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 1,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 3,2 százalékkal visszaesett. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 3,8 százalékkal kisebb lett az egy évvel korábbinál. A hazai fogyasztási kiadások volumene a nem tartós termékek esetében 9,0, a féltartós termékek esetében 4,2 százalékkal csökkent, míg a tartós termékek és szolgáltatások körében 0,1 és 0,7 százalékkal növekedett.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 6,2 százalékkal, míg a közösségi fogyasztásé 2,3 százalékkal emelkedett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,8 százalékkal nagyobb lett. A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 1,0 százalékkal csökkent - jelentette a KSH.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás a második negyedévben 15,6 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Az építési beruházások volumene jelentősen csökkent, míg a gép- és berendezésberuházásoké emelkedett. A beruházásokból legnagyobb arányban részesülő nemzetgazdasági ágak közül csak a feldolgozóiparban figyelhető meg bővülés, míg a többi területen csökkent a fejlesztések volumene.

A bruttó felhalmozás 21,3 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a második negyedévben összességében 7,6 százalékkal zsugorodott.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 1247 milliárd forintos aktívum keletkezett. Az export volumene 0,2 százalékkal bővült, míg az importé 5,6 százalékkal csökkent. A külkereskedelem 83 százalékát kitevő áruforgalomban a kivitel 1,8 százalékkal emelkedett, míg a behozatal 5,1 százalékkal kisebb lett az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve a turizmust is) exportja 6,2, importja 8,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó hazai termék 2023. második negyedévi, 2,4 százalékos visszaeséséhez a végső fogyasztás 0,7, a bruttó felhalmozás pedig 7,1 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 5,4 százalékponttal mérsékelte a gazdasági teljesítmény csökkenését.

Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,3 százalékkal mérséklődött 2023 második negyedévében a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján. A termelési oldalon az ipar teljesítménye 0,3 százalékkal nőtt, míg az építőiparé 0,4 százalékkal, a szolgáltatásoké 0,8 százalékkal, a mezőgazdaságé pedig 2,3 százalékkal csökkent.

A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadásának volumene stagnált. A kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,1 százalékkal, a közösségi fogyasztásé 0,8 százalékkal emelkedett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 5,8 százalékkal visszaesett. A külkereskedelemben az export volumene 3,1, az importé 5,9 százalékkal csökkent - közölte a KSH.


Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás: