Iránykeresés jellemezte a kereskedést

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 200,92 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 45 270,04 ponton zárt hétfőn.

Iránykeresés jellemezte a kereskedést

A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy iránykeresés jellemezte a hétfői kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén, a forgalom átlag alatt alakult. Kiemelte, a Richterről jó hírek érkeztek, ami a részvény árfolyamára hosszabb távon is kedvező lehet.

A Richter hétfőn jelentette be, az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala, az FDA jóváhagyta hogy az államokban VRAYLAR néven forgalmazott cariprazine használatát kiterjesszék azon felnőttekre, akiket antidepresszánsokkal kezelnek major depresszió (MDD) ellen jelentette.

A Mol 28 forinttal, 1,07 százalékkal 2644 forintra erősödött, 971,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 105 forinttal, 1,01 százalékkal 10 285 forintra csökkent, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 2,11 százalékkal 339 forintra nőtt, forgalma 163,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 185 forinttal, 2,09 százalékkal 9050 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3618,56 ponton zárt hétfőn, ez 34,92 pontos, 0,96 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Ezt látni kell: megnyílt Budapest első mászó akadémiája

Frekventált helyen, a IX. kerületi Lurdy Házban nyitott meg Magyarország és a főváros első mászó akadémiája, ahol változatos falakkal, összesen 150-200 folyamatosan újuló boulderekkel (mászó utakkal) várják az érdeklődőket. Bankó Zsolt, a Boulder Academy Budapest alapító-tulajdonosa elmondta, a cél, hogy minél több fiatallal megismertessék és megszerettessék az olimpiai sportágat. Egészen a kezdőktől a haladókig lehetőséget biztosítanak a gyakorlásra. A terem egy menő közösségi hely is egyben, ahol a sportolást a felnőttek legénybúcsúval vagy csapatépítővel, a gyerekek pedig születésnapi zsúrral is összeköthetik.
2023. 02. 07. 15:30
Megosztás:

Szenvednek az életbiztosítások, pörögnek a nyugdíjbiztosítások

Csökkentek az életbiztosításokban lévő megtakarítások. A visszaesés fő oka a piacok rossz teljesítménye, de az is szerepet játszott benne, hogy nehéz eladni az adókedvezménnyel nem támogatott konstrukciókat. Ezt mutatja az is, hogy az szja-jóváírással segített nyugdíjbiztosítások száma szépen nőtt – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2023. 02. 07. 15:00
Megosztás:

A válság ellenére is intenzív növekedési pályán a legnagyobb magyar adatelemző cég

Közel 55 százalékos árbevétel növekedést ért el 2022-ben a budapesti székhelyű Starschema Kft., amely tavaly tavasz óta a világ egyik vezető tech óriása, az indiai HCL Technologies leányvállalataként működik. A cég megrendeléseinek nagy része, közel 60 százaléka Fortune 500-as amerikai nagyvállalatokhoz köthető.
2023. 02. 07. 14:30
Megosztás:

Emelkedik a nyersolaj ára, Szaúd-Arábia árat emelt az ázsiai vevők felé

A Brent 82,7, a WTI pedig 76,1 dollár volt ma reggel az áprilisi leszállításra, míg az azonnali árjegyzésű Ural 52,6 dollárért forgott Európában.
2023. 02. 07. 14:00
Megosztás:

5 milliárdos saját részvény visszavásárlás a BNP Paribas-nál

A BNP Paribas 5 milliárd eurós saját részvény vásárlási programot jelentett be.
2023. 02. 07. 13:30
Megosztás:

Belehúzott a hazai ipar decemberben

Közzétette ma reggel a KSH a tavalyi utolsó havi ipari termelési adatokat. Havi szinten 3,8 százalékkal emelkedett a kibocsátás. Éves szinten mindössze 5,7 százalékkal nőtt az ipari termelés a munkanaphatással tisztított adatok szerint, jelentősen meghaladva az előrejelzésünket és a konszenzust. 2022 egészét tekintve 5,8 százalékkal bővült a szegmens kibocsátása.
2023. 02. 07. 13:00
Megosztás:

Hivatalos: Itt a Google saját chatbotja a Bard

A Google vezérigazgatója jelentette be, hogy elindul a Google saját Chatbotja a Google Bard.
2023. 02. 07. 12:30
Megosztás:

A válság ellenére csökkenőben van a magyarok munkanélküliségtől való félelme

A romló gazdasági mutatók és negatív előrejelzések ellenére az őszi időszakhoz képest év végére enyhén javult a munkavállalók saját munkaerőpiaci helyzetükkel kapcsolatos hangulata. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy érzékelhetően többen tekintenek optimistán az őket foglalkoztató cég jövőbeli fennmaradására. Ugyanakkor a munkavállalók kevésbé derülátók azzal kapcsolatban, hogy amennyiben állásvesztésre kerülne sor, akkor könnyen, vagy nagyon könnyen találnának maguknak új, a képzettségüknek megfelelő pozíciót. A hitelfedezeti biztosítások terén piacvezető BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából az is kiderül, hogy a válaszadók egyötöde valószínűleg vagy biztosan kötne olyan biztosítást, ami a munkahely elvesztése esetén pénzügyi segítséget nyújt.
2023. 02. 07. 12:00
Megosztás:

4 módja annak, hogy kitűnj versenytársaid közül

Szeretnéd, ha vállalkozásod növekedne, és nem veszne el a versenytársak között? Ha igen, akkor nem vagy egyedül. Az új vezetők és marketingszakemberek minden iparágban szeretnék látni márkájuk fejlődését. Ezt azonban nem könnyű megtenni, ha 10 vagy 20 másik vállalkozás évek óta azt csinálja, amit te.
2023. 02. 07. 11:30
Megosztás:

Bostic az eddig vártnál több emelést is elképzelhetőnek tart

A szokásosnál szigorúbb hangot ütött meg tegnapi interjújában Raphael Bostic, a Fed atlantai tagbankjának elnöke.
2023. 02. 07. 11:00
Megosztás:

Fejleszti terhesdiagnosztika- és várandósgondozó központját az SZTE

Százötvenmillió forintos beruházással fejleszti terhesdiagnosztika- és várandósgondozó központját a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a városból, illetve a járás más településeiről érkező kismamák ellátása új helyszínre is került - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2023. 02. 07. 10:30
Megosztás:

Erős kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2023. 02. 07. 10:00
Megosztás:

Az amerikai elnök kedden tartja hagyévértékelőjét

Az amerikai elnök kedden értékeli az Egyesült Államok helyzetét hagyományos beszédében a Kongresszus előtt.
2023. 02. 07. 09:30
Megosztás:

Az Európai Bizottság 100 millió euró támogatást nyújtana Észak-Macedóniának

Az Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy az Európai Unió legfeljebb 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) makroszintű pénzügyi támogatást nyújtson Észak-Macedóniának, ami hozzájárulna az ország 2023-as és 2024-es finanszírozási szükségleteinek fedezéséhez, támogatva mind a költségvetési fenntarthatóságot, mind a strukturális reformokat.
2023. 02. 07. 09:00
Megosztás:

BKK: a korszerű trolibuszok újabb típusa érkezett Budapestre

Újabb típussal bővül a főváros trolibuszflottája, miután hétfő hajnalban a fővárosba érkezett a Solaris-Skoda Trollino típusú jármű első szólóverziója - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
2023. 02. 07. 08:30
Megosztás:

Ügyfélátvilágítással foglalkozó céget vásárolt fel az online csalásmegelőző SEON

Újabb sikeres exitet zárt az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures: a SEON online csalásmegelőző technológiai startup felvásárolta a pénzmosás elleni küzdelem területén ügyfélátvilágítási szolgáltatást kínáló Complytront - közölte a Hiventures hétfőn az MTI-vel.
2023. 02. 07. 08:00
Megosztás:

Nőtt a sertéshúsfogyasztás Magyarországon

Magyarországon a sertéshúsfogyasztás az utóbbi időben növekedett, mostanra elérte az évi 30 kilogrammot személyenként, és második helyen van a baromfiágazat után - mondta Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn a mangalicahús belföldi népszerűsítéséről, a mangalica, mint prémium élelmiszer lehetőségeiről tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
2023. 02. 07. 07:30
Megosztás:

Folytatódik a Nyugati pályaudvar megújulása

Folytatódik a Nyugati pályaudvar megújítása: a Teréz körúti homlokzaton, az északnyugati torony felújítása mellett a tervek szerint februárban a dél-keleti tornyon is megkezdődnek a munkálatok, valamint várhatóan ősszel elbontják a megújult homlokzat elől a védőtetőt - közölte a vasúttársaság a honlapján hétfőn.
2023. 02. 07. 07:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok 200 százalékos vámot vetne ki az orosz alumíniumra

Az Egyesült Államok 200 százalékos vámot tervez kivetni az orosz alumíniumra még a héten, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon Oroszországra az Ukrajna elleni invázió első évfordulójának közeledtével - közölte a Bloomberg hétfőn, név nélkül nyilatkozó illetékesekre hivatkozva.
2023. 02. 07. 06:30
Megosztás:

Hozzáférhetővé tette a NAV az online pénztárgépek adatait a cégek számára

Jelentősen megkönnyíti a könyvelők dolgát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóhatóság (NAV) azzal, hogy hétfőtől letölthetők az online pénztárgépek adatai - közölte az adóhatóság honlapján.
2023. 02. 07. 06:00
Megosztás: