Kell-e félteni a munkánkat az AI-tól?

Bár a világban egyre többen használják munkájuk során a mesterséges intelligenciát (AI), Magyarországon a felsővezetők közel fele még nem látja tisztán felhasználásának lehetőségeit, igaz, ugyanennyien nyitottak is az alkalmazására. Egyelőre semmi konkrét jel nem utal arra, hogy elveszi a munkánkat a mesterséges intelligencia – bár a hazai vállalatoknak még nincs egyöntetű válasza arra, hogy milyen hatással lesz az AI a munkaerőpiacra. A Randstad egyik globális kutatása szerint azonban a munkavállalóknak határozottabb véleményük van: több mint felük az AI előnyeit látja, közel felük izgatott a mesterséges intelligenciában rejlő munkahelyi lehetőségeket illetően.

Kell-e félteni a munkánkat az AI-tól?

Február elején hozta nyilvánosságra a Randstad a „HR Trends 2024” kutatás első részleteit. A több mint 350, különböző iparágakban működő hazai vállalat felsővezetőinek megkérdezésével zajlott kutatásból kinyert adatok révén többek között betekintést nyerhettünk a vállalati szektor üzleti kilátásaiba, HR kihívásaikba, létszámbővítési, béremelési és otthoni munkavégzéssel kapcsolatos terveikbe, információt kaphattunk az általuk nyújtott juttatásokról. Ezeken felül a kutatásban az AI is terítékre került: a magyarországi vállalatok felsővezetőinek mesterséges intelligenciával kapcsolatos attitűdjeit is megvizsgálták. A felmérés eredményei a 2023-as harmadik negyedévi „Workmonitor Pulse Survey” eredményeivel együtt izgalmas képet rajzolnak ki az AI és a munka világának kapcsolatáról.

Mesterséges intelligencia: az előnyök a középpontban

A Randstad „HR Trends 2024” kutatásában részt vevő cégek közel felének (46%) nincs letisztult álláspontja a mesterséges intelligencia alkalmazásával kapcsolatban, de kb. ugyanennyien (47%) vannak azok is, akik nyitottak a használatára. A válaszadók 19%-a kimondottan támogatja az AI használatát és széles körben tervezi annak kiterjesztését, illetve a kutatásban részt vevők további 28%-a is nyitott az AI használatára bizonyos területeken. A vállalatok csupán 7%-a nyilatkozott úgy, nem tervezik a mesterséges intelligencia használatát a jövőben.

A válaszadók leginkább az adminisztráció területén (58%) látják az AI használhatóságát, de sokan a marketing és reklám (38%), az ügyfélszolgálat (38%), valamint a pénzügy és könyvelés területén (35%) is fogják alkalmazni. 

A mesterséges intelligencia alkalmazásának legnagyobb haszna a válaszadók szerint annak pontosságában és a gyorsaságában rejlik. 78%-uk szerint az AI-nak köszönhetően gyorsabb lehet az adat- és információfeldolgozás, valamint pontosabb előrejelzéseket és elemzéseket lehet készíteni. Ezek mellett az ismétlődő feladatok automatizálásában is sokan látják az AI előnyét, ezt a válaszadók háromnegyede jelölte meg. Sőt, kicsit több mint felük szerint nagyobb produktivitást is eredményez.

A „Randstad Workmonitor Pulse Survey” 2023 végi felmérése árnyalja a mesterséges intelligenciával kapcsolatos nemzetközi várakozásokat. Az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Indiában és Németországban megkérdezett több mint 7000 munkavállaló harmada (33%) számolt be arról, hogy már használ mesterséges intelligenciát a munkája során. Az AI-használatban a vizsgált országok közül egyébként India áll az élen, a munkavállalók több mint fele (56%) jelenleg is használja a mesterséges intelligenciát a munkája során. 

A felmérésben részt vevők többsége az emberi interakciók elősegítőjeként tekint a technológiára. Közel felük (45%) szerint az AI lehetővé teszi, hogy az emberek több időt töltsenek egymással a munkahelyen és azon kívül is.

Az AI hatása a munkaerőpiacra

A friss magyarországi HR Trends kutatásból az látszik, hogy a hazai vállalatok felsővezetőinek még nincs egyöntetű válasza arra, hogy milyen hatással lesz a mesterséges intelligencia a munkaerőpiacra. A megkérdezettek 52%-a szerint az AI nem lesz hatással az állások számára, 45% szerint viszont a betöltendő állások számának csökkenésére kell számítani. 3% gondolja úgy, hogy növelni fogja a szükséges munkakörök számát.

Az előzőekben idézett nemzetközi Randstad felmérésben részt vevő munkavállalóknak határozottabb véleményük van az AI-t illetően. Több mint felük szerint hatással lesz iparágukra és a munkakörükre, és a mesterséges intelligencia saját karrierjük kiteljesedéséhez és előmeneteléhez vezet – nem elbocsátásokhoz. Közel felük (47%) izgatott a mesterséges intelligenciában rejlő munkahelyi lehetőségeket illetően – különösen az Y és Z generáció tagjai. Ez jóval magasabb, mint az a 39%, azaz ötből kettő ember, akik aggódnak az AI munkájukra gyakorolt hatása miatt. Persze a világ különböző térségei között jelentős eltéréseket találhatunk a hozzáállás és a szemléletmód tekintetében. 

„A korábbi ipari forradalmakhoz hasonlóan a mai technológiai innováció is várhatóan inkább munkahelyteremtő hatású lesz, ehhez a vállalatoknak azonban időben kell intézkedéseket hozniuk, hogy felkészítsék a munkaerőt a munkavégzésben bekövetkező változásokra” – összegezte a felmérés tanulságait Baja Sándor, a Randstad Hungary Kft. ügyvezetője utalva arra, hogy a hazai munkaerőpiacon is van még teendő ezzel kapcsolatban.

AI tréning itthon és a világban

A HR Trends kutatásban részt vevő cégek háromnegyede jelenleg nem kínál AI tanulási és fejlesztési lehetőséget a dolgozóinak – ugyanakkor a mesterséges intelligencia használatának egyik legfőbb kihívását a képzett munkaerő hiányában látják (az adatbiztonság és a bizalmas információk kezelése mellett). A felmérés idején csupán a megkérdezettek negyede kínált mesterséges intelligenciához kapcsolódó tanulási és fejlesztési lehetőséget, ám további 29%-uk tervezi ezt biztosítani a jövőben.

A munkavállalók képzettségi igényeire és a mesterséges intelligenciára fókuszáló nemzetközi „Workmonitor Pulse Survey” szerint a felmért öt piacon sem rózsásabb a helyzet a tréningek terén – annak ellenére, hogy a mesterséges intelligencia használata a munkavállalók által harmadik leginkább fontosnak tartott és vágyott fejlődési terület, és a felmérésben részt vevők körében jelentős az igény a mesterséges intelligencia irányú tanulási és fejlődési lehetőségekre. Új trendet jelez, hogy drámaian megugrott az AI-készségeket kereső állásajánlatok száma, a Randstad adatai szerint egyes piacokon akár 2000%-os volt a növekedés 2023 augusztusában az év márciusához képest.

A nemzetközi felmérésben részt vevő dolgozóknak azonban csupán 13%-a részesült AI-jal kapcsolatos képzésben a felmérést megelőző egy évben, és a fizikai dolgozók mindössze 6%-a mondta azt, hogy ilyen fejlesztési lehetőségben lett volna része. A mesterséges intelligenciára irányuló tanulási és fejlesztési lehetőségeket eddig főként a szellemi dolgozóknak kínálták a felmérés szerint: a fizikai munkások 41%-ának semmilyen formában nem ajánlottak fel képzést, míg a szellemi dolgozók esetében ez az arány mindössze 20%. 

Mindezek mellett a munkavállalók világszerte elvárják a munkáltatóktól, hogy segítsék őket abban, hogy versenyképesek maradjanak a rendkívül dinamikus gazdaságban, és több mint harmaduk (37%) kész akár elhagyni munkahelyét, ha a tanulással és fejlődéssel kapcsolatos elvárásaik nem teljesülnek. A Z-generációs munkavállalók különösen elszántak a megfelelő fejlődési lehetőségeket illetően, mivel 47%-uk mondja, hogy felmondana ezek hiányában.


Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás: