Kiábrándítóan teljesített az olasz ipar

Az ipari termelés Olaszországban két hónap növekedés után a vártnál jelentősebben csökkent havi összevetésben júliusban.

Kiábrándítóan teljesített az olasz ipar

Az olasz statisztikai hivatal, az Istat hétfőn közölt adatai szerint a szezonálisan kiigazított ipari termelés 0,7 százalékkal zsugorodott júniushoz képest, amikor 0,5 százalékos bővülést jegyeztek fel. Elemzők szerényebb mértékű, 0,3 százalékos havi visszaesésre számítottak júliusra.

A köztes termékek, a tőkejavak és a fogyasztási cikkek gyártása is visszaesett, ugyanakkor az energiatermékek előállítása gyorsuló ütemben nőtt.

A naptárhatástól megtisztított olaszországi ipari termelés júliusban 2,1 százalékkal, immár a hatodik egymást követő hónapban csökkent éves összehasonlításban, míg júniusban az éves visszaesés 0,7 százalék volt. Szakértők kisebb, 1,7 százalékos zsugorodást vártak júliusra.

Olaszország bruttó hazai terméke negyedéves összevetésben 0,4 százalékkal csökkent a második negyedévben az előző negyedévi 0,6 százalékos növekedést követően, részben a belföldi kereslet gyengülése miatt.


Vitézy Dávid: az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak

Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami "brutális, felfoghatatlan" szám - hangsúlyozta a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 07. 05. 08:05
Megosztás:

Turi Attila, az MMA elnöke nyílt levélben válaszolt Krasznahorkai László írónak

A Nemzet Művésze díj elfogadása egyszerre szimbolikus jelentőségű és nagyon is valóságos üzenettel bíró lépés lenne a "gyöngeségeinken való felülemelkedéshez", annak a jótékony jelzése, hogy nincs olyan ellentét, kifogás, akadály vagy dühödt értetlenség, amelyet ne lehetne a közjó érdekében leküzd- írta Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke Krasznahorkai Lászlónak címzett nyílt válaszlevelében.
2026. 07. 05. 07:00
Megosztás:

Több nagyvárosban is korlátozzák a plakáthelyek számát

Budapesthez hasonlóan több nagyvárosban is újraszabályozzák, korlátozzák a közterületi hirdetéseket, a plakáthelyek számát.
2026. 07. 05. 06:00
Megosztás:

Merkely Béla: célunk, hogy a Semmelweis Egyetem a legszűkebb világelithez tartozzon

Az a célunk, hogy a rangsorokban is oda írjuk fel egyetemünket, ahová a presztízse, színvonala szerint már most tartozik: a legszűkebb világelitbe - jelentette ki a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának diplomaátadó és orvosdoktor-avatási ünnepségén Merkely Béla, az intézmény rektora szombaton Budapesten.
2026. 07. 05. 05:00
Megosztás:

A MOHU téves feltételezésre alapozva tartja fenn a marcali közszolgáltató hulladék-előkezelő tevékenységének felfüggesztését

Téves feltételezésre alapozva tartja fenn a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. az MTKSZ Marcali és Térsége Közszolgáltató (MTKSZ) Nonprofit Kft. hulladék-előkezelést végző telephelyének működését felfüggesztő döntését, amely miatt a marcali közszolgáltató csütörtök óta demonstrál - írta Krajczár Ibolya, az MTKSZ ügyvezetője szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 07. 05. 04:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 05. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár

Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.
2026. 07. 05. 02:00
Megosztás:

Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás, egyenletes részszámlázás – közismert nevén havi átalány – vagy hőmérsékletfüggő részszámlázás alapján kapjuk-e a számlákat.
2026. 07. 05. 01:00
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos intézmények vezetői esetében - mondta el a miniszterelnök szombaton.
2026. 07. 04. 22:00
Megosztás:

Magyar diákvállalkozás Európa legjobbjai között

A Diákvállalkozások Országos Versenyének győzteseként a nyíregyházi RECAF csapata képviseli Magyarországot a GEN-E 2026 európai döntőjén, amely Európa legnagyobb fiatal vállalkozói fesztiválja és a Junior Achievement Europe éves vállalkozói bajnoksága. A rangos nemzetközi eseményt 2026. július 7-9. között Rigában rendezik meg, ahol közel 40 ország legtehetségesebb diákvállalkozói mérik össze tudásukat.
2026. 07. 04. 20:30
Megosztás:

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány - mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
2026. 07. 04. 19:30
Megosztás:

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást (Independence Day Parade) szombaton.
2026. 07. 04. 18:30
Megosztás:

Klímafinanszírozás: mit vállaljon Magyarország a globális igazságosságért?

A klímaválság hatásai nem egyformán érintik a világ országait. Miközben a globális dél országai sokszor a legkevésbé felelősek az éghajlatváltozásért, gyakran ők szenvedik el annak legsúlyosabb következményeit: aszályokat, árvizeket, élelmiszer- és vízbiztonsági válságokat, megélhetési nehézségeket. Ezért a klímafinanszírozás nem távoli külpolitikai részletkérdés, hanem a nemzetközi felelősségvállalás és a klímaigazságosság egyik kulcsterülete.
2026. 07. 04. 17:30
Megosztás:

Tavaszi lakásbiztosítási kampány: bő háromszázezer szerződés mozdult meg

A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát. Eközben egyre több – az egyéb termékekhez képest kedvezőbb szolgáltatást kínáló – fogyasztóbarát otthonbiztosítás.
2026. 07. 04. 16:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a korrupciót illetően zéró tolerancia van

A korrupciónak nincs olyan szintje, amit elfogadunk és megengedünk, zéró tolerancia van - hangoztatta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy a közösségi oldalán szombaton megjelent felvételen, amely a Vasúttörténeti Parkban készült. Mint az egy megelőző Facebook-bejegyzéséből kiderül, a tárcavezető a minisztérium állománygyűlésén, 1700 kollégájához beszélt.
2026. 07. 04. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú turistaambulancia működik idén Horvátországban

Rekordszámú, 62 turistaambulancia működik az idei nyári szezonban Horvátországban, hogy a megnövekedett vendégforgalom idején gyorsabban jussanak egészségügyi alapellátáshoz a belföldi és a külföldi turisták - közölte szombaton a horvát egészségügyi minisztérium.
2026. 07. 04. 14:30
Megosztás:

Új információk derültek az iskolakezdési támogatásról

Úgy módosítják a jogszabályokat, hogy a százezer forintos iskolakezdési támogatás adómentes legyen, és ne lehessen végrehajtás alá vonni - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton közösségi oldalán.
2026. 07. 04. 13:30
Megosztás:

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek a kormánytól

A kánikula hatását enyhítő eszközöket kapnak az állatmenhelyek, ebrendészeti telepek a kormánytól - közölte az élő környezetért felelős miniszter Facebook-oldalán pénteken.
2026. 07. 04. 12:00
Megosztás:

44 százalékot bukott az FBI igazgatója a titkolt Strategy-befektetésén

Jelentős veszteséget szenvedhetett el Kash Patel, az FBI igazgatója egy korábban nem megfelelően feltüntetett részvénybefektetésén. Patel 100 ezer dollárt meghaladó értékben vásárolt a világ legnagyobb vállalati Bitcoin-tartalékát kezelő Strategy részvényeiből, amelyek árfolyama azóta több mint 44 százalékkal zuhant.
2026. 07. 04. 10:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Szlovákiában

Népszavazást tartanak szombaton Szlovákiában. Az ország történetének tizedik össznépi cenzusán egy a legfőbb közjogi méltóságok javadalmazását érintő kérdésről, valamint a különleges ügyészség ismételt létrehozásáról lehet majd véleményt mondani.
2026. 07. 04. 09:00
Megosztás: