Kitolták a falusi csok határidejét

Meghosszabbítja a kormány a falusi csok igénylési határidejét, június 30. helyett december 31-éig lehet majd kérni a támogatást - értesült a Magyar Nemzet.

Kitolták a falusi csok határidejét

A lap webes felületén szerdán megjelent cikkben azt írták, a - már egy gyermekkel is igényelhető, de három meglévő vagy tervezett gyermek esetén akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 15 millió forint kedvezményes hitellehetőséget jelentő - támogatás így fél évvel tovább lesz elérhető az érintett 2678 településen.

A cikkben emlékeztettek: a következő évi költségvetés szerint jövőre minden eddiginél nagyobb összeget, több mint 3200 milliárd forintot fordít a kormány a családtámogatásokra, vagyis nemcsak megmarad a családtámogatási rendszer, hanem az ideihez képest 450 milliárd forinttal bővül is a keret, így arányaiban Magyarország költi a legtöbbet a családok támogatására az Európai Unióban.

Mindez beleillik abba az elvbe, amelyet 2010 óta szem előtt tart az Orbán-kormány, azaz, hogy a családtámogatási rendszerhez mindig hozzátettek, de nem vették el, nem szüntették meg egyetlen elemét sem - írták. Hozzátették, hogy ez az orosz-ukrán háború hatására sem változik majd, hiszen a kormány éppen azért döntött a rezsivédelmi és honvédelmi alap felállításáról, illetve a nagyvállalatokat sújtó extraprofit-különadó kivetéséről, hogy ne a magyar emberek fizessék meg a háború árát.

A cikkben kitértek arra is, hogy a családtámogatási elemek közül a legnépszerűbb a babaváró hitel, amelyet három év alatt már 220 ezren igényeltek, de az otthonfelújítási támogatás sikere is óriási, hiszen a tavaly januári bevezetése óta már több mint 131 ezer családnak segített.

2019 júliusa óta elérhető az autóvásárlási támogatás is, amelynek segítségével három- vagy többgyermekes családok legfeljebb 2,5 millió forintot kaphatnak új, legalább hétszemélyes gépjármű vásárlásához - tették hozzá.


A Revolut kivezeti az USDT-t: kemény döntés elé kerülnek az európai ügyfelek

A Revolut megkezdte ügyfelei értesítését a Tether USDT fokozatos kivezetéséről. A MiCA-szabályozáshoz kapcsolódó intézkedés értelmében először a vásárlásokat és a befizetéseket állítják le, augusztus végén pedig a megmaradt USDT-egyenlegeket automatikusan hagyományos pénzre válthatják. Az ügyfeleknek így rövid időn belül dönteniük kell arról, hogy eladják, kiutalják vagy más eszközre cserélik stabilcoinjaikat.
2026. 07. 05. 12:00
Megosztás:

Trump kriptomilliárdja: a befektetők buktak, ő mégis nyert

Donald Trump több mint egymilliárd dolláros nyereséget érhetett el a kriptopiacból, miközben saját memecoinjának befektetői közül sokan komoly veszteségeket szenvedtek el. A különbség az üzleti modellben rejlik: az amerikai elnök bevételeinek jelentős része nem az árfolyam-emelkedésből, hanem tokenértékesítésekből, licencdíjakból és tranzakciós bevételekből származott.
2026. 07. 05. 11:00
Megosztás:

A Toyota erősítette vezető helyét a magyarországi újautó-piacon

A Toyota megerősítette vezető helyét a magyarországi újautó-piacon 2026 első félévében, a japán márka 9929 jármű eladásával 12,9 százalékra növelte piaci részesedését - tájékoztatta a Toyota Central Europe közleményben az MTI-t.
2026. 07. 05. 10:00
Megosztás:

Javult Európa levegőminősége

Javult Európa levegőminősége: folyamatosan csökken a főbb légszennyező anyagok kibocsátása az évtizedek óta tartó környezetvédelmi politikáknak, a technológiai fejlődésnek, valamint a tisztább ipari és közlekedési rendszereknek köszönhetően - állapította meg a Copernicus Légkör-megfigyelő Szolgálat (CAMS) a tavalyi európai levegőminőségről szóló éves értékelő jelentésében.
2026. 07. 05. 09:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak

Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami "brutális, felfoghatatlan" szám - hangsúlyozta a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 07. 05. 08:05
Megosztás:

Turi Attila, az MMA elnöke nyílt levélben válaszolt Krasznahorkai László írónak

A Nemzet Művésze díj elfogadása egyszerre szimbolikus jelentőségű és nagyon is valóságos üzenettel bíró lépés lenne a "gyöngeségeinken való felülemelkedéshez", annak a jótékony jelzése, hogy nincs olyan ellentét, kifogás, akadály vagy dühödt értetlenség, amelyet ne lehetne a közjó érdekében leküzd- írta Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke Krasznahorkai Lászlónak címzett nyílt válaszlevelében.
2026. 07. 05. 07:00
Megosztás:

Több nagyvárosban is korlátozzák a plakáthelyek számát

Budapesthez hasonlóan több nagyvárosban is újraszabályozzák, korlátozzák a közterületi hirdetéseket, a plakáthelyek számát.
2026. 07. 05. 06:00
Megosztás:

Merkely Béla: célunk, hogy a Semmelweis Egyetem a legszűkebb világelithez tartozzon

Az a célunk, hogy a rangsorokban is oda írjuk fel egyetemünket, ahová a presztízse, színvonala szerint már most tartozik: a legszűkebb világelitbe - jelentette ki a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának diplomaátadó és orvosdoktor-avatási ünnepségén Merkely Béla, az intézmény rektora szombaton Budapesten.
2026. 07. 05. 05:00
Megosztás:

A MOHU téves feltételezésre alapozva tartja fenn a marcali közszolgáltató hulladék-előkezelő tevékenységének felfüggesztését

Téves feltételezésre alapozva tartja fenn a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. az MTKSZ Marcali és Térsége Közszolgáltató (MTKSZ) Nonprofit Kft. hulladék-előkezelést végző telephelyének működését felfüggesztő döntését, amely miatt a marcali közszolgáltató csütörtök óta demonstrál - írta Krajczár Ibolya, az MTKSZ ügyvezetője szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 07. 05. 04:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 05. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár

Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.
2026. 07. 05. 02:00
Megosztás:

Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás, egyenletes részszámlázás – közismert nevén havi átalány – vagy hőmérsékletfüggő részszámlázás alapján kapjuk-e a számlákat.
2026. 07. 05. 01:00
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos intézmények vezetői esetében - mondta el a miniszterelnök szombaton.
2026. 07. 04. 22:00
Megosztás:

Magyar diákvállalkozás Európa legjobbjai között

A Diákvállalkozások Országos Versenyének győzteseként a nyíregyházi RECAF csapata képviseli Magyarországot a GEN-E 2026 európai döntőjén, amely Európa legnagyobb fiatal vállalkozói fesztiválja és a Junior Achievement Europe éves vállalkozói bajnoksága. A rangos nemzetközi eseményt 2026. július 7-9. között Rigában rendezik meg, ahol közel 40 ország legtehetségesebb diákvállalkozói mérik össze tudásukat.
2026. 07. 04. 20:30
Megosztás:

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány

Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány - mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
2026. 07. 04. 19:30
Megosztás:

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást (Independence Day Parade) szombaton.
2026. 07. 04. 18:30
Megosztás:

Klímafinanszírozás: mit vállaljon Magyarország a globális igazságosságért?

A klímaválság hatásai nem egyformán érintik a világ országait. Miközben a globális dél országai sokszor a legkevésbé felelősek az éghajlatváltozásért, gyakran ők szenvedik el annak legsúlyosabb következményeit: aszályokat, árvizeket, élelmiszer- és vízbiztonsági válságokat, megélhetési nehézségeket. Ezért a klímafinanszírozás nem távoli külpolitikai részletkérdés, hanem a nemzetközi felelősségvállalás és a klímaigazságosság egyik kulcsterülete.
2026. 07. 04. 17:30
Megosztás:

Tavaszi lakásbiztosítási kampány: bő háromszázezer szerződés mozdult meg

A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát. Eközben egyre több – az egyéb termékekhez képest kedvezőbb szolgáltatást kínáló – fogyasztóbarát otthonbiztosítás.
2026. 07. 04. 16:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a korrupciót illetően zéró tolerancia van

A korrupciónak nincs olyan szintje, amit elfogadunk és megengedünk, zéró tolerancia van - hangoztatta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy a közösségi oldalán szombaton megjelent felvételen, amely a Vasúttörténeti Parkban készült. Mint az egy megelőző Facebook-bejegyzéséből kiderül, a tárcavezető a minisztérium állománygyűlésén, 1700 kollégájához beszélt.
2026. 07. 04. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú turistaambulancia működik idén Horvátországban

Rekordszámú, 62 turistaambulancia működik az idei nyári szezonban Horvátországban, hogy a megnövekedett vendégforgalom idején gyorsabban jussanak egészségügyi alapellátáshoz a belföldi és a külföldi turisták - közölte szombaton a horvát egészségügyi minisztérium.
2026. 07. 04. 14:30
Megosztás: