Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését
A dokumentum a május és augusztus között végzett komplex felmérés alapján készült. A közzétett eredmények egy országos látogatássorozat tapasztalatain alapulnak: a felmérést végzők 12 vármegyében 19 intézményt, illetve szakmai egységet kerestek fel, mintegy félezer szakemberrel találkoztak, és csaknem száz órányi személyes beszélgetést folytattak.
A jelentés szerint a Magyarországon élő több mint 1,6 millió gyerek közül 130 ezer van veszélyeztetettként nyilvántartva, azaz a gyerekek közel 8 százaléka. A helyzet Észak-Magyarországon a legkritikusabb, a legkevesebb érintettet Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon regisztrálják.
Azt írták, a családból kiemelt gyerekek száma 2010 és 2025 között 17 százalékkal nőtt. Tízezer kiskorú gyerekből 2010-ben 99, 2024-ben már 127 nem a vérszerinti családjával élt. Jelenleg az utógondozói ellátásban élőkkel együtt mintegy 23 ezer gyerek nevelkedik állami gondoskodásban.
A dokumentumban megállapították: a magyar gyermekvédelmi rendszer 2026-ra a strukturális összeomlás határára sodródott. A rendszer tényleges összeomlását jelenleg kizárólag egyes szakemberek személyes hivatástudata, elkötelezettsége, többletmunkája, kitartása és egyéni, helyi megoldások akadályozzák meg.
A jelentés vezetői összefoglalója szerint az állam 2010 után fokozatosan kivonult a szociális szektorból, így a gyermekvédelemből is. Néhány preferált civil, illetve egyházi szervezet kapott feladatokat, ami alapvetően átalakította a gyermekvédelem struktúráját.
A hatósági szint, a speciális és különleges szükségletű gyerekek elhelyezésére szolgáló otthonok legnagyobb része, a szakértői bizottságok és a gyámok maradtak az államnál, míg a nevelőszülői hálózatok és néhány lakásotthon olyan módon került át az egyházakhoz, hogy az állam nem írt elő minőségbiztosítási feltételeket, nem kért szakmai transzparenciát, és nem rögzítette, hogy milyen elhelyezési kötelezettségük van a hálózatoknak.
További problémát jelent, hogy a nevelőszülők állománya egyre idősödik és lakóhely szerinti összetételük is változik. Míg 2020-ban a városban élő nevelőszülők aránya 52 százalék volt, addig 2025-ben már a községekben élőké volt 53. Ez a változás nehézségeket okozhat a gyerekek ellátásában, mert a vidéki térségekben az átlagosnál is kevesebb szolgáltatás érhető el.
A dokumentum a korábban, még 2024-ben és 2025-ben, az előző kormány számára készült jelentések és az elmúlt hónapokban végzett helyszíni látogatások tapasztalatai alapján nevezi meg a legfontosabb rendszerszintű problémákat. Ezek között szerepel a rendszer túlterheltsége az alapellátástól a szakellátásig.
A súlyos férőhelyhiány következtében jelenleg körülbelül 2700 gyereknek kell számára nem megfelelő gyermekotthonban vagy nevelőszülőnél, illetve veszélyeztető családi környezetben élnie. Vannak olyan gyerekek is, akiket akár 500 kilométerre a családjuktól helyez el a rendszer, mert csak ott talál helyet, így nem tudják a vérszerinti szüleikkel tartani a kapcsolatot - írták.
A jelentés szerint a gyermekvédelmi szakellátás válságának egyik legszembetűnőbb tünete a szökések magas száma. Egy évben átlagosan 17 ezer gyerek szökik meg, döntő többségük gyermekvédelmi intézményekből, és megközelítőleg 800 gyerek tartós szökésben van. A szökésből visszakerülő gyerekeknek azonnali, biztonságos elhelyezésre, állapotfelmérésre és személyre szabott krízisintervencióra lenne szükségük, de a férőhelyhiány miatt a befogadó otthonokban életkortól, állapottól és szükséglettől függetlenül kerülnek egy csoportba a speciális vagy kettős szükségletű, súlyosan traumatizált, magatartási vagy mentális problémákkal küzdő gyerekek és azok, akik egy aktuális családi krízis miatt kerülnek szakellátásba.
Kitértek arra, hogy a bérek sok munkakörben rendkívül alacsonyak, a gyermekvédelem területén történt bűncselekmények és visszaélések "bulvárosított megjelenítése" pedig súlyos szakmai presztízsveszteséget okoz az elkötelezett szakembereknek is. Továbbá hiányos a szakembereket segítő védőháló, nincs rendszeres szupervízió, intervízió.
A gyermekvédelmi jelzőrendszer működése hiányos, a jelzőrendszerrel kapcsolatos ismeretek és az egységes szakmai szemlélet hiánya, a tisztázatlan felelősségek, valamint a bizalmi deficit sokszor késedelmes vagy elmaradó jelzésekhez és kölcsönös felelősséghárításhoz vezet - állapították meg.
A dokumentum a rendszerszintű problémák között említi az erősen centralizált működést, a pénzügyi, gazdálkodási autonómia hiányát az állami fenntartású intézményekben. A központosított fenntartói rendszer működése nehézkes, bürokratikus és lassú, a túl hosszú és bonyolult működési folyamatok mellékhatásaként pedig sok a felesleges és párhuzamos munkavégzés.
Problémaként említették a kettős mércét az állami és a nem állami fenntartású intézmények között. Az egyházi és alapítványi fenntartású intézményeknek és nevelőszülői hálózatoknak jelentősebb mozgásterük van abban, hogy mely gyermekek ellátását vállalják, ezzel szemben az állami ellátórendszert befogadási kötelezettség terheli.
Ennek következtében az állami ellátásban tartósan felülreprezentáltak az összetettebb ellátási szükségletű gyerekek.
A jelentésben az is szerepel, hogy egyes intézmények ingatlanjainak műszaki állapota rossz, életveszélyes és azonnali beavatkozást igényel.
Az összefoglalóban kitértek arra, hogy a bántalmazás a gyermekvédelmi rendszerben nem kizárólag a felnőtt-gyermek viszonyban jelenik meg. Jelen van a kortárs bántalmazás és a munkatársakat érő kettős abúzus: a gyerekek és a rendszer tagjainak részéről.
A vizsgálat 1. fázisát összegző, most közzétett jelentést követően 2026 végén teszik közzé a 2. fázisról szóló jelentést és a megállapításokhoz kapcsolódó szakpolitikai elképzeléseket - írták.
