Krisna-völgy: ahol az együttérzés és a fenntarthatóság kéz a kézben jár

Somogyvámos határában, a természet ölelésében működik Közép-Európa egyik különleges ökofaluja, Krisna-völgy. Ez a békés, élő közösség a környezetvédelem és az önfenntartás területén is követendő példát mutat. Az itt élő Krisha-hívők nem öncélúan élik hétköznapjaikat, hanem azt is megmutatják, hogyan lehet nyitott szívvel, együttérzéssel fordulni azok felé, akiknek segítségre van szükségük.

Krisna-völgy: ahol az együttérzés és a fenntarthatóság kéz a kézben jár

A Krisna-hívők több mint 35 éve végeznek rendszeres karitatív tevékenységet Magyarországon. Ételt osztanak nehéz helyzetben élő embereknek, időseknek, nagycsaládosoknak és hajléktalanoknak is. Ezt a szolgálatot pedig az egyházi 1% felajánlásával is lehet támogatni.

Krisna-völgy azonban több mint egy település. A somogyvámosi gyülekezettel együtt körülbelül 400 fős, összetartó közösségben a közös munka, az egymás iránti figyelem és a felelősségvállalás határozza meg a mindennapokat. Az itt élők számára természetes, hogy odafigyelnek egymásra, a környezetükre és azokra is, akik valamilyen módon támogatásra szorulnak.

Segítségnyújtás az elesetteknek

Krisna-völgy szellemisége szerint az emberi élet nem csupán az anyagi javak megszerzéséről szól. Legalább ilyen fontos a lelki fejlődés, az önismeret, a békésebb életmód és mások szolgálata. Ez az értékrend különösen sokat jelenthet azoknak, akik nehéz élethelyzetből érkeznek, vagy egyszerűen csak szeretnének újra kapcsolódni önmagukhoz, másokhoz és a természethez.

A közösség egész évben nyitott az érdeklődők felé. Programjaikon, elvonulásaikon, rendezvényeiken és fesztiváljaikon mindenki bepillantást nyerhet abba, hogyan működik egy olyan életforma, amelynek középpontjában az egyszerűség, a tudatosság és az együttérzés áll.

A Krisna-hívők Ételt az Életért programja mindeközben folyamatosan jelen van a rászorulók mindennapjaiban. Az ételosztás nemcsak meleg ételt jelent, hanem figyelmet, törődést és emberi jelenlétet is azok számára, akik gyakran éppen ebből kapnak a legkevesebbet.

Fenntarthatóság a gyakorlatban

Krisna-völgy egyik legfontosabb küldetése a természet védelme és a fenntartható életmód bemutatása. A több mint 300 hektáros területen, egy egykori birkalegelő helyén mára gazdag élővilág alakult ki. A botanikus kertben több mint 950 növényfaj található, ami jól mutatja, milyen eredményt hozhat a természet türelmes, gondos támogatása.

Az itt működő ökogazdaság az önfenntartás elvén alapul. A közösség saját maga termeli meg élelmiszerének jelentős részét, vegyszermentes, természetes módszerekkel. A biokertben mintegy 40 féle zöldséget termesztenek, a növényvédelemhez természetes anyagokat használnak, például gyógynövénykivonatokat.

A gazdálkodás során fontos szempont a természetes egyensúly megőrzése. Vetésforgóval, növénytársítással és zöldtrágyázással csökkentik a környezet terhelését. Ez a szemlélet nemcsak a termelést teszi tudatosabbá, hanem hosszú távon is fenntarthatóbb életformát kínál.

Állatvédelem és tiszteleten alapuló gazdálkodás

Krisna-völgyben az állatok nem egyszerűen a gazdaság részei, hanem a közösség megbecsült lakói. A tehénvédelmi központ, a Gosala működése jól példázza ezt a hozzáállást: az állatok gondozása nem kizsákmányolásra, hanem tiszteletre, gondoskodásra és együttélésre épül.

Ez a szemlélet arra emlékeztet, hogy a fenntarthatóság nemcsak technikai kérdés. Nem csupán arról szól, hogyan termelünk kevesebb hulladékot, vagy hogyan használunk kevesebb energiát, hanem arról is, milyen kapcsolatban élünk a körülöttünk lévő világgal.

Oktatás és szemléletformálás – a jövő generációjáért

A Krisna-völgyben működő iskola nemcsak a hagyományos tananyagot adja át a gyerekeknek, hanem a környezettudatos gondolkodást, az együttérzést és a felelősségteljes életmód alapjait is. A diákok megismerkednek a biokertészkedéssel, a kézművességgel és a természetközeli életformával, miközben lelki és etikai nevelést is kapnak.

Ez az oktatási modell hosszú távon abban segíthet, hogy a következő generációk természetesebb módon kapcsolódjanak a környezethez, tudatosabban éljenek, és nagyobb figyelemmel forduljanak egymás felé.

Egy élhetőbb jövő modellje

Krisna-völgy példája azt üzeni, hogy létezik működő alternatíva a fogyasztásközpontú, rohanó életmóddal szemben. Az itt élők mindennapjai azt mutatják, hogy az együttérzés, a közösségi gondolkodás, az egyszerűség és a természet tisztelete nem távoli eszmény, hanem a gyakorlatban is megvalósítható életforma.

Aki ellátogat Krisna-völgybe, nemcsak egy ökofalut ismerhet meg, hanem egy olyan közösséget is, amely nap mint nap azért dolgozik, hogy békésebb, figyelmesebb és fenntarthatóbb világot építsen.

Személyi jövedelemadód egyházi 1%-ának felajánlásával most te is támogathatod a Krisna-hívők fenntarthatósági törekvéseit és társadalmi szerepvállalását.


Megdőlt az országos melegrekord szombaton

Megdőlt az országos melegrekord szombaton, a korábbi csúcs "egy évet élt" - közölte a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán.
2026. 09. 06. 23:00
Megosztás:

Rekordmélységbe süllyedt Donald Trump támogatottsága

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
2026. 09. 06. 22:00
Megosztás:

Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
2026. 09. 06. 21:00
Megosztás:

Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

500 segélycsomagot osztott ki Nepálban a Baptista Szeretetszolgálat

Ötszáz segélycsomagot osztott ki Nepálban a magyar Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, amely helyi és amerikai partnerekkel napok óta a katasztrófa sújtotta térségben dolgozik - tájékoztatta a szervezet vasárnap az MTI-t.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás: