Lassult az infláció Olaszországban

Olaszországban júliusban 6,0 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután júniusban 6,4 százalékos emelkedést mértek - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adatként hétfőn.

Lassult az infláció Olaszországban

A júliusi éves inflációs adat 15 havi mélypontot jelent, elemzők előzetesen némileg kevésbé lassuló, 6,1 százalékos inflációra számítottak. Az Istat előzetes adatai alapján havi szinten az elemzők által vártnak megfelelően 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Olaszországban az előző havi stagnálást követően.

Az Istat adatai szerint az éves árnövekedés mérséklődése nagyrészt a közlekedési szolgáltatási árak lassuló növekedésének, valamint a nem szabályozott energiaárak hatásának köszönhető, amelyek júliusban 7,0 százalékos növekedést mutattak, míg júniusban 8,4 százalékosat. A feldolgozott élelmiszerek és alkoholos italok ára is lassuló ütemben emelkedett: a júniusi 11,5 százalék után júliusban 10,9 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a feldolgozatlan élelmiszerek ára gyorsuló ütemben emelkedett, az előző havi 9,4 százalék után éves szinten 10,4 százalékkal nőtt az év hetedik hónapjában.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) növekedési üteme júliusban éves szinten 6,4 százalékra mérséklődött a júniusi 6,7 százalékról, havi összevetésben pedig 1,5 százalék csökkenést mértek a júniusi 0,1 százalékos emelkedés után.

A feldolgozatlan élelmiszerek és az energia nélkül számított éves maginfláció az előző havi 5,6 százalékról 5,2 százalékra mérséklődött júliusban - áll az Istat közleményében.


Jóváírással és ajándékokkal várják a bankok a diákokat

Több tízezer forintos jóváírással, szinte ingyenes számlavezetéssel és más megszerezhető ajándékokkal kampányolnak a bankok a leendő számlatulajdonosokért. Az iskolakezdés előtti hetekben évek óta nagy a verseny, a pénzintézetek egymással versengve jönnek ki a diákszámlák megnyitásához kapcsolódó akciókkal. Nem érdemes azonban az első vonzónak tűnő ajánlatra ugrani, a teljesítendő feltételek ugyanis nem biztos, hogy illeszkednek a bankolási szokásokhoz - írja közleményében a Bank360.hu pénzügyi szakportál.
2026. 07. 24. 15:00
Megosztás:

Az Európai Unió geoökonómiai lépései

Bár az Európai Bizottság „Befektetési bizottságként” határozta meg önmagát, a legutóbbi hónapok tevékenységei egyértelműen geoökonómiai és geopolitikai hangsúlyt kaptak.
2026. 07. 24. 14:00
Megosztás:

Akár 5 százalékkal emelkedhetnek a bérleti díjak, rögtön a ponthatárhirdetés után

Miközben az egyetemvárosokban az elmúlt öt évben közel megduplázódtak a lakásárak, a családok számára egyre összetettebb kérdéssé válik, hogy egyetemre készülő gyermekük lakhatását bérléssel vagy vásárlással érdemes-e megoldani. Az Ingatlan 360 sajtóeseményen az MBH Elemzési Centrum, az MBH Jelzálogbank, az Otthon Centrum és a Fundamenta szakértői közösen értékelték az ingatlanpiac legfontosabb folyamatait.
2026. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Nem változtatott az irányadó rátán az EKB

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-on tartotta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-on maradt. Volt néhány jegybankár, aki megemlítette a kamatemelés lehetőségét, de végül egyhangú döntés született a tartás mellett.
2026. 07. 24. 12:00
Megosztás:

Stabilcoin-hálózatot épít a Circle Dél-Koreában

A Circle egyszerre két jelentős dél-koreai együttműködést jelentett be: a USDC kibocsátója a Kakao Grouppal és a Toss Bankkal vizsgálja a stabilcoinalapú fizetési infrastruktúra kiépítésének lehetőségeit. A megállapodások azt jelzik, hogy a vállalat a kriptotőzsdéken túl a hagyományos banki, technológiai és digitális fizetési szektorban is növelné jelenlétét.
2026. 07. 24. 11:00
Megosztás:

A tech gyorsjelentések és a kiújuló inflációs félelmek árnyékolták be a csütörtöki kereskedési napot

Kifejezetten borús hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, miután a meghatározó technológiai óriások csalódást keltő gyorsjelentései, valamint a megugró olajár kettős nyomás alá helyezték a piacokat. A technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite vezette az esést 2,2%-os zuhanással, amivel több mint két hónapos mélypontra került, és már több mint 7%-ra távolodott el a kora júniusi történelmi csúcsától. Az S&P 500 1,2%-os, a Dow Jones pedig 1%-os mínuszban, egyaránt nagyjából egy hónapos mélyponton zárt. A befektetői idegességet jól mutatja, hogy a Wall Street-i félelemindexként is ismert VIX 18,7 pontra, közel egy hónapos csúcsra ugrott.
2026. 07. 24. 10:30
Megosztás:

Estek az európai piacok csütörtökön

Estek az európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, a technológiai szektor részvényei erős nyomás alatt álltak. A STMicroelectronics árfolyama 18,7%-ot zuhant, miután a Q3-as bevételi előrejelzése jelentősen elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Így alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 24. 09:00
Megosztás:

Hatékony fűtés és meleg víz egy készülékben: a modern választás

Gondolkodtál már azon, hogy milyen hatékony megoldások léteznek a fűtés és a meleg víz előállítására egy készülékben? A mai technológiai újítások között a kondenzációs kombi gázkazánok kiemelkednek, mivel páratlan lehetőségeket nyújtanak azok számára, akik egyszerűbbé kívánják tenni otthonuk fenntartását.
2026. 07. 24. 08:00
Megosztás:

A horgászat a természet tiszteletéről is szól

A horgászat sokaknak az élet része, nem csupán hobbi. Talán újra felfedezheted általa a természet szépségeit és elvonulhatsz a mindennapok zűrzavarából. De vajon mit tehetünk azért, hogy a horgászat valóban fenntartható legyen, és közben ne romboljuk a környezetet?
2026. 07. 24. 07:40
Megosztás:

Tízéves megállapodást kötött a Messer és a Lhyfe a megújuló hidrogén szállítására

A megállapodás kiszámíthatóbbá teszi a Lhyfe jövőbeni bevételeit, és tovább erősíti pozícióját a megújuló hidrogén piacán.
2026. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Lemon online a partneri gazdaságban: hogyan teremtenek digitális piacot a tartalmak, értékelések és médiaplatformok

Egy digitális márka körül nemcsak saját weboldal épül. Cikkek, összehasonlítások, videók, keresők és közösségi felületek kapcsolják össze a szolgáltatást a közönséggel. Ez a partneri hálózat önálló piacot hoz létre a figyelem és az információ körül.
2026. 07. 24. 06:52
Megosztás:

Unibet belépés és a visszatérő látogatások értéke: hogyan számszerűsíti a digitális üzlet a közönség hosszú távú elköteleződését

Egy digitális szolgáltatás értékét nem csak az mutatja meg, hányan nyitják meg egyszer. Sokkal beszédesebb, hogy kik térnek vissza, milyen gyakran jelentkeznek be, és mennyi időn keresztül maradnak aktív kapcsolatban a platformmal.
2026. 07. 24. 06:45
Megosztás:

Az INA megszerezte a SAVA-07 kutatási terület teljes tulajdonát

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy az INA horvát olajipari vállalat megszerezze a szárazföldi SAVA-07 kutatási terület fennmaradó 60 százalékos részesedését, amellyel tulajdoni aránya 100 százalékra nőtt - közölte a kabinet.
2026. 07. 24. 06:00
Megosztás:

Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő: a CoinCash kapta az első magyar MiCA-engedélyt

A Magyar Nemzeti Bank engedélyével a CoinCash az első — és jelenleg egyetlen — magyar székhelyű kriptoeszköz-szolgáltató, amely az Európai Unió egységes kriptoszabályozása (MiCA) alatt működhet. Az ország legnagyobb kriptobrókersége a következő hónapokban újraindítja szolgáltatásait.
2026. 07. 24. 04:00
Megosztás:

Az OECD országjelentése alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) alapos leltárt készített a magyar gazdaságról friss országjelentésében, amely alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait.
2026. 07. 24. 03:00
Megosztás:

Közbeszerzési piac: hangsúlyos szerepben a kkv-szektor

2026 első félévében 3739 darab eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon az ajánlatkérők, összesen 1866,5 milliárd forint értékben. Ez 8288 darab szerződés megkötését jelentette - derül ki a Közbeszerzési Hatóság első félévre vonatkozó gyorsjelentéséből. A hazai kis- és középvállalkozások továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a közbeszerzési piacon: az első félévben a közbeszerzési szerződések közel háromnegyedéhez, valamint az összérték csaknem 60 százalékához kapcsolódott nyertes kkv.
2026. 07. 24. 02:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszere – aki átvált, jól járhat

Átalakulóban van a magyar villamosenergia-rendszer: az okosmérők terjedésével a szolgáltatók már nemcsak azt látják, hogy egy háztartás mennyi áramot használ el, hanem azt is, hogy pontosan mikor történik a fogyasztás.
2026. 07. 24. 01:00
Megosztás:

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit

A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a vállalat közleménye alapján.
2026. 07. 24. 00:05
Megosztás: