Legkeresettebb ingatlanok 2024-ben

Több tényező is befolyással lehet az idei évben arra, hogy milyen ingatlanok lesznek népszerűek a vevők körében. Hogy csak néhányat említsünk: változás történt a CSOK-nál és a hitelek kamatai is mérséklődnek, mely általában a nagyobb ingatlanok felé tereli a keresletet. De mit mondanak a szakértők?

Legkeresettebb ingatlanok 2024-ben

Az “impulzusvásárlások” teljesen eltűntek, és míg korábban sokan a lehetőségeikhez képest drága ingatlanoknál a hitelfelvétel eszközéhez nyúltak, most ez nem jellemző - jelezte még a tavalyi év elején Nagy Csaba, a Balla Ingatlandél-budai régiós vezetője, aki szerint leginkább a kisebb, 1-3 szobás tégla- és panellakásokat keresték a vevők 2023-ban, valamint az újszerű, korábban épült lakóparkokban található lakásokra is érezhető volt az igény.

A tavalyi évben azonban erősen visszaesett az ingatlanpiac, melyre többek között a rendkívül magas hitelkamatok voltak hatással: az év elején teljesen megszokottá váltak a 10 százalék feletti THM-ek a jelzáloghiteleknél, ez pedig erősen visszafogta az ingatlanpiaci keresletet is, miközben az állam az állampapír-befektetéseket ösztönözte.

A hitelkamatok viszont azóta némileg szelídültek, így ma már hallani arról is, hogy egyedi esetekben akár 6 százalék alatti kamatszinten is lehet kapni lakáshitelt. Ez növelheti a hitelfelvételek számát és nagyságát, a hitelre vásárló vevők pedig általában könnyebben engedik meg maguknak a nagyobb méretű, kényelmesebb ingatlanokat.

Ugyanakkor a keresletet némiképp az is befolyásolja, hogy az első ingatlanpiaci beszámolók szerint új lendületet adott a piacnak az idei év elején induló CSOK Plusz, mely jelentős mértékben eltér elődjétől: míg a CSOK alapvetően egy vissza nem térítendő támogatás volt, addig a CSOK Plusz egy kamattámogatott hiteltermék.

Mindenesetre míg a tavalyi év végén a kifutó CSOK mozgatta meg némileg az ingatlanpiacot, az év eleji beszámolók arról szóltak, hogy a CSOK Plusznak is van némi pozitív hatása a forgalomra. Már január legelején érezhető a kereslet növekedése, a vevők megvárták a CSOK Plusz indulását - mondta Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX., XX. és XXIII. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Sok eladó mindenesetre megpróbálja beárazni most az új támogatást, ami a gyakorlatban egyszerűen áremelést jelent - jelezte Nagy Csaba, aki ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a CSOK Pluszos vásárlások száma mindössze 5-10 ezer körül alakulhat az idén. Ezt a számot annak fényében érdemes értelmezni, hogy Balla Frigyes, a Balla Ingatlan operatív igazgatója szerint az idei évre várt tranzakciószám 100-120 ezer között alakulhat.

Mindenesetre azok a vevők, akik Budapesten szeretnének első lakásként CSOK-támogatással ingatlan vásárolni, elsősorban a lakáskínálatból válogathatnak, ugyanis családi házat 80 millió forintért nem fognak kapni Dél-Budán - derült ki Nagy Csaba szavaiból. A szakértő szerint, ha családi házat szeretnének, arra inkább csak a külső kerületekben és az agglomeráció olcsóbb településein lesz lehetőségük, ami a budai oldalon például Érdet jelenti, ugyanakkor a dél-pesti agglomerációban már könnyebben válogathatnak a kínálatból.

A CSOK Plusz tehát annyit jelent az ingatlanpiaci kereslet szempontjából, hogy a nagyobb, háromszobás ingatlanok iránt mutatkozhat nagyobb érdeklődés, ugyanakkor a támogatással élők alacsony aránya miatt a korábbiakhoz képest nem okoz jelentősebb eltolódást a keresletben.

Nagy Csaba szerint az lehet biztosan elmondani, hogy továbbra is a jó helyen lévő, jó infrastruktúrával rendelkező, átlagos méretű lakások lesznek a legkelendőbbek, melyek tavaly is slágerterméknek számítottak, hiszen ezek a legértékállóbb lakások. Úgy véli ugyanakkor, hogy a csokosok akár a felújítandó lakásokat is meg fogják venni megfelelő elhelyezkedés esetén, bár nyilván a minimális méret ezeknél az egy nappali plusz két hálószoba. 

A CSOK-nál lényegesen nagyobb hatással lehet viszont az ingatlanpiacra a csökkenő infláció és kamatszint. Utóbbi lassan eléri azt a tartományt, ahol a vevők nagyobb számban elgondolkodnak jelzáloghitel felvételén. Emellett persze egy új otthonfelújítási támogatás, a reálbérek növekedése, és végső soron a lakásárak csökkenése is komoly hatást gyakorolna a keresletre, miközben a kínálati piac jelentősen túlárazott - tette hozzá a szakértő.

Mindenesetre a mérséklődő kamatok a nagyobb, élhetőbb ingatlanok felé terelik a vevőket, ahogy az a korábbi időszakban is jellemző volt, hiszen Nagy Csaba szerint a hitel révén kibővülő ingatlanpiaci lehetőségekkel élnek is az emberek, vagyis belevágnak a nagyobb értékű ingatlanok megvásárlásába.

Rencsevics Mária emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy továbbra is elsősorban a felújított ingatlanok keresettek, mivel félnek a vevők a felújítás költségétől és kockázatától, illetve sok esetben nem is akarnak a felújításra időt áldozni.

Megfigyelései szerint a 35-40 millió forintnál olcsóbb ingatlanok iránt nagyobb a kereslet, és egy ilyen árú ingatlant szerencsés esetben már a Babaváró és a CSOK Plusz kombinációjával a ma albérletben élők is megvásárolhatnak úgy, hogy kisebb lesz a törlesztőjük, mint a bérleti díj.

Rencsevics Mária egyébként arra számít, hogy reálértékben idén nem fognak nőni az ingatlanárak, kivéve az igényesen felújított kis lakások esetében.

Összességében tehát a szakértők szavaiból az rajzolódik ki, hogy bár a várhatóan felpörgő hitelezés a nagyobb ingatlanok felé tereli a vevőket, azért változatlanul a jó elhelyezkedésű, jobb állapotú, relatíve olcsó, “átlagos” méretű, egy-három szobás lakások lesznek továbbra is keresettek.


Jóval fagypont alatti hőmérsékleti értékeket mértek Székelyföld több településen

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet - mínusz 10,5 fokot - Csíkszeredában mérték.
2026. 11. 08. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 08. 21:00
Megosztás:

Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás: