Magára talált a nemzetközi élelmiszerár-index

FAO: A kukorica és a cukor árzuhanása csak részben tudta tompítani a nemzetközi piacokon dráguló búzát és növényi olajokat

Magára talált a nemzetközi élelmiszerár-index

Drágultak múlt hónapban az élelmiszer-alapanyagok a globális piacokon, részben a fekete-tengeri gabonakezdeményezés felbomlása és a rizsre vonatkozó új kereskedelmi korlátozások miatt – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

A FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi kereskedelem legjelentősebb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi – az előző hónaphoz képest 1,3%-kal emelkedett júliusban és 11,8%-kal marad el a tavaly ilyenkori értéktől.

A növekedés hátterében a növényi olajok globális árindexének megugrása áll, ami hét hónapos folyamatos csökkenés után 12,1%-kal lőtt ki június óta. A napraforgóolaj ára még ennél is jobban, 15%-kal drágult, főként az orosz exportkészletek körüli erősödő bizonytalanságok okán, miután az ország felmondta afekete-tengeri gabonakezdeményezés végrehajtását. A pálma-, szója- és repceolajok ára a vezető kibocsátó országok termelését körüllengő aggodalmak miatt nőtt a globális piacokon.

A FAO gabonaár indexe 0,5%-kal mérséklődött június óta, köszönhetően a szemestermények jegyzésében bekövetkezett 4,8%-os esésnek a jelenleg is zajló argentín és brazil betakarítás miatti megnövekedett készletek miatt, továbbá a vártnál nagyobb amerikai kibocsátás okán. Ezzel szemben – idén először – a búza 1,6%-kal magasabb áron cserélt gazdát a nemzetközi piacokon az Ukrajnából érkező export körüli bizonytalanságok és az észak-amerikai elhúzódó aszályos időjárás miatt.

A rizs árindexe 2,8%-os havi emelkedéssel zárt, közel 20%-kal meghaladva az egy évvel korábbi értékét és nominálisan nézve a 2011 szeptembere óta mért legmagasabb szintre ugrott. A mozgás hátterében Indiai július 20-i döntése áll, mely megtiltotta az indica rizs exportját egy olyan időszakban, amikor szezonálisan eleve szűkösebbek a készletek. Az árfelhajtó tényezők „jelentős élelmezésbiztonsági aggodalmakra adnak okot a világ népességének nagyobb csoportjai számára, gondolva itt főként a legszegényebbekre és azokra, akik jövedelmük nagy részét költik élelmiszerre” – figyelmeztet a FAO, hozzátéve, hogy a kiviteli korlátozások még a feloldásuk után is negatív hatással lehetnek a termelésre, fogyasztásra és az árakra, számos országban tovább emelve az eleve szárnyaló élelmiszerár inflációt.

A FAO cukorár indexe 3,9%-kal csökkent miután jól halad a brazil cukornád-betakarítás, illetve a főbb indiai termőterületek kedvező időjárása is jó hatással volt a nemzetközi piacokra, ahogy a nyomott kereslet is a világ két legjelentősebb cukorimportőre (Indonézia, Kína) esetében. Tompítottak az árcsökkenésen az El Niño jelenség esetleges a cukornád ültetvényekre gyakorolt hatása körüli aggodalmak és a nyersolaj magasabb nemzetközi ára.

A tejtermékek árindexe 0,4%-kal zsugorodott júliusban, ezzel 20,6%-kal marad el a 2022 júliusi értékétől. A közelmúlt meredek esése után részben magára talált a sajt ára a meleg időjárás hatása miatt a csökkenő európai tejkészletekre.

A húsfélék árát összesítő index 0,3%-kal zárt alacsonyabban júliusban. A szarvasmarha-, juh- és baromfihús mind kevesebbe kerültek a bőséges kínálatnak köszönhetően és egyes esetekben a főbb importőrök alacsonyabb kereslete miatt is. A sertéshús ára ezzel szemben nőtt, ahogy a magasabb szezonális kereslet szűkösebb nyugat-európai és amerikai kínálattal párosult.


Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás: