Fitch - Továbbra is érzékeny közép-kelet-európai térség bankszektora

Az osztrák Hypo Group Alpe Adria (HGAA) pénzintézet államosításához vezető események is jelzik, hogy milyen típusú eseménykockázatok gyakorolhatnak hatást 2010-ben a piaci bizalomra a közép-kelet-európai térségben - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban kiadott elemzésében. (MTI)

A legnagyobb európai hitelminősítő véleménye szerint az idén valószínűleg "számos piaci szereplő újragondolja, hogy milyen stratégiai ésszerűség szól közép-kelet-európai tevékenysége mellett". A nagybefektetők várhatóan fenntartják térségbeli működésüket, esetleg valamelyest kiigazítják portfoliójukat. A kisebb hálózatokat üzemeltető befektetők azonban megfontolás tárgyává tehetik tevékenységüket, tekintettel a gazdasági kihívásokra és a növekedési dinamika várható korlátaira - áll a Fitch szerdai elemzésében.

 

A hitelminősítő szerint a térségben működő nagy nemzetközi pénzintézetek, mint például a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), valamint az EU, a nyugat-európai kormányok és jegybankok jelentős forrásokkal és nyilvános kötelezettségvállalásokkal segítették a közép-kelet-európai országcsoportot. Ennek révén a "térséggel kapcsolatos kockázatérzet" fokozatosan enyhült a 2008 végi, 2009 eleji csúcsról.

 

A Fitch Ratings azonban a szerdai elemzésben visszautal arra a múlt havi helyzetértékelésére, amely szerint jelentős strukturális gondok támasztanak kihívást a térségi bankrendszerekkel szemben, és e problémák még jelen lesznek egy ideig. A hitelminősítő 19 oldalas decemberi elemzése a közép-kelet-európai bankrendszerek egészségét fenyegető tényezők között egyebek mellett kiemelte a nem teljesítővé váló kihelyezett kölcsönállomány jelentős növekedését.

 

A Fitch múlt havi kimutatása szerint a nem teljesítő kinnlevőségek rátája a teljes rendszerszintű kihelyezési portfolióhoz mérve Lettországban például megközelíti a 15 százalékot, de Litvániában és Romániában is jóval 10 százalék felett van, jóllehet a két balti országban 2008-ban 5 százalék alatt volt ez az arány, és Romániában is messze járt a 10 százaléktól. Magyarországon ugyanakkor a nem teljesítő kinnlevőségek aránya némi növekedéssel most is még valamivel 5 százalék alatt van a Fitch Ratings decemberi elemzésében ismertetett adatok szerint.

 

A recesszió általános makrokörnyezeti hatásairól az elemzésben az állt, hogy a globális pénzügyi válság a feltörekvő európai térséget érintette messze a legsúlyosabb mértékben az egész világon. A Fitch Ratings 4,6 százalékról 6,1 százalékra rontotta a kelet-európai gazdasági visszaesés mértékére adott, 2009 egészére szóló előrejelzését, tekintettel a vártnál is meredekebb tavalyi első félévi zuhanásra.

 

A térségi bankrendszerekről szerdán Londonban kiadott újabb Fitch-elemzés szerint az intézményi befektetők és más piaci szereplők felvetik azt a kérdést, hogy a Bayerische Landesbank és egyéb részvényesek megállapodása az osztrák kormánnyal a Hypo Group Alpe Adria államosításáról nem vezethet-e változáshoz más, Közép-Kelet-Európában szintén aktív bankok támogatásnyújtási gyakorlatában.

 

A HGAA körüli események nyomán ugyanis "ismét fókuszba került" a térségben működő bankcsoportok hajlandósága és képessége helyi banki érdekeltségeik támogatására - áll a Fitch Ratings elemzésében. A ház szerint a HGAA esetéből világosan kiderül, hogy nem minden esetben feltételezhető az anyavállalatoktól érkező közvetlen támogatás, különösen, ha pénzügyileg nem erős cégekről van szó.

 

A Fitch Ratings szerint mindazonáltal csekély annak a valószínűsége, hogy az anyabankok hagynák tönkremenni közép-kelet-európai érdekeltségeiket, mindaddig, amíg nagy stratégiai jelentőséget tulajdonítanak tevékenységüknek e térségben, különösen az EU-tagállamokban. A támogatás megvonásának kockázata azonban növekedhet, ha a térség - és ennek következtében valamely helyi érdekeltség - stratégiailag kevésbé fontossá válna, főleg akkor, ha egy adott anyavállalat gyenge pénzügyi helyzetben van, és maga is segítségre szorul saját kormánya részéről - áll a Fitch szerdai elemzésében.

 

A cég szerint ebben az esetben a helyi érdekeltségek adóskockázati és támogatási besorolásai "tükröznék a várható kisebb támogatási szintet". A Fitch Ratings december végén már le is minősítette az MKB Bank Zrt. támogatási osztályzatát, a német anyavállalattól várható segítség felülvizsgálata miatt. A hitelminősítő akkori londoni közleménye szerint a cég listáján az addigi 1-esről - vagyis a lehető legjobb szintről - 2-esre módosult a magyar leánybank támogatási besorolása, és ez is további leminősítés lehetőségére utaló negatív figyelőlistán van.

 

A Fitch az MKB-val kapcsolatos döntések előzményeként felülvizsgálta, hogy szükség esetén milyen potenciális támogatási forrást jelenthet az MKB-ban 89 százalékos részesedéssel bíró Bayerische Landesbank, amelynek "A plusz" besorolása szintén negatív figyelőlistán van. A Fitch - amely teljes körű kockázati besorolást nem tart érvényben a magyar bankra - az MKB karácsony előtti leminősítéséhez fűzött indoklásában közölte: véleménye szerint az MKB és általában a közép-kelet-európai térség a korábbiaknál kevésbé központi helyen van a Bayerische Landesbank tevékenységén belül, miután a német bank egyezségre jutott az osztrák állammal és a többi részvényessel a Hypo Group Alpe Adria államosításáról. A Bayerische Landesbanknak korábban 67 százalékos része volt a Hypo Group Alpe Adriában.


Költségvetési Tanács: nem sérti az államadósság-szabályt az idei költségvetés módosítása

A Költségvetési Tanács (KT) szerint megfelel az Alaptörvény államadósság-szabályainak a 2026-os költségvetés módosítása, az erről szóló véleményt egyhangú döntéssel fogadták el szerdán - derül ki az MTI-nek küldött tájékoztatóból.
2026. 10. 15. 03:00
Megosztás:

A vagyonadó éppen a legkisebb és a legnagyobb érintett vagyonoknál lehet a legkevésbé hatékony

Öt ponton javasolja a vagyonadó tervezetének módosítását a Blochamps Capital az adójogszabály jelenleg zajló társadalmi konzultációja kapcsán. A Blochamps egy igazságos, kiszámítható és ténylegesen beszedhető vagyonadó mellett érvel, amely képes a legnagyobb vagyonokat valóban bevonni a közteherviselésbe, és nem bünteti a magyar gazdaságban dolgozó tőkét, illetve nem köt le túlzottan értékes állami erőforrásokat.
2026. 10. 15. 02:30
Megosztás:

Ha csekken fizeted a gázszámlát, tudnod kell erről a változásról

Új lehetőséggel bővült a csekkes gázszámlák befizetése: a megújult iCsekk alkalmazásban már ingyenes qvik átutalás is választható. Közben az MVM Next ügyfeleinek arra is érdemes figyelniük, hogy rendszeres elektronikus fizetés után elmaradhat a megszokott csekk a papírszámla mellől. A postai befizetés azonban továbbra is elérhető, és több más megoldás közül is választhatnak a háztartások. Mutatjuk hogyan lehet fizetni egyszerűen, gyorsan.
2026. 10. 15. 02:00
Megosztás:

Azok a nyugdíjasok járnak jól, akiknek a Posta kézbesíti a nyugdíjukat

Miközben a nyugdíjasok többsége már bankszámlára kapja a járandóságát, százezrek továbbra is minden hónapban a postást várják.
2026. 10. 15. 01:00
Megosztás:

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak az SZTE-n

Rovaralapú takarmány-alapanyag fejlesztésén dolgoznak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a megoldás kedvezően befolyásolhatja a haszonállatok egészségét, valamint termelési mutatóit - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 10. 15. 00:30
Megosztás:

Fitch: az idén átlépi a 75 ezer milliárd dollárt a fejlett ipari gazdaságok államadóssága

Igen kedvezőtlen fejlemény a fejlett ipari gazdaságok állampapírpiacain tapasztalt meredek hozamemelkedés, különös tekintettel arra, hogy az országcsoport összesített szuverén adósságállománya az idén várhatóan átlépi a 75 ezer milliárd dollárt - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 14. 23:30
Megosztás:

Alapjaiban kell újragondolni a kata tervezetét a könyvelők országos egyesülete szerint

Alapjaiban kell újragondolni a kisadózó egyéni vállalkozók tételes adójának (kata) tervezetét a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) szerint.
2026. 10. 14. 23:00
Megosztás:

Kapitány István: 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár a magyar kis- és középvállalkozásokra kamatmentesen

A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban - jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 10. 14. 22:30
Megosztás:

Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap

Lezárultak a tárgyalások a Norvég és az EGT Finanszírozási Mechanizmusról, Magyarország több mint 92 milliárd forint pénzügyi támogatást kap - jelentette be a külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
2026. 10. 14. 22:00
Megosztás:

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője

Lemond az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója, Láng István október 15-ével - közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 21:30
Megosztás:

Új üzletágat indított Magyarországon a Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég

A Grant Thornton tanácsadó és könyvvizsgáló cég elindította Magyarországon menedzsmentrendszerek és tanúsítások elnevezésű üzletágát.
2026. 10. 14. 21:00
Megosztás:

Zelenszkij Londonban: Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna bármilyen tűzszünetre készen áll.
2026. 10. 14. 20:30
Megosztás:

Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás:

Milyen kerti játékokkal telik jól a szabadban töltött idő?

Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
2026. 10. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás: