Mégiscsak megcsapolja a PSZÁF bevételeit a kormány
2009. 06. 25. 13:43
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) átalakítása csak ideiglenesen került le a napirendről, a felügyelet bevételeire pedig nem akarta tartósan rátenni a kezét a kormányzat, csupán egyedi intézkedésről van szó annak érdekében, hogy a bírságpénz az idén a krízisalapba kerülhessen - nyilatkozta Oszkó Péter pénzügyminiszter az MTI-nek csütörtökön. (ProfitLine.hu)
A parlamenthez az elmúlt hetekben olyan törvényjavaslatokat nyújtott be az Országgyűlés gazdasági bizottsága, amelyek lehetővé tennék a felügyeleti díjak elvonását, illetve átalakítanák a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) irányítását. Az előbbi a felügyelet éles tiltakozását váltotta ki, az utóbbi Farkas István, a PSZÁF Felügyeleti Tanácsának (FT) elnöke lemondásához vezetett. Az egyik gazdasági napilap mindemellett hosszú bűnlajstromot közölt a felügyelet mulasztásairól. A kritikák a lap szerint a Pénzügyminisztériumban (PM) fogalmazódtak meg, tartalmáról a PSZÁF elnöke azonban csak a sajtóból értesült. Farkas István lemondását július 1-jei hatállyal elfogadta a miniszterelnök, a PSZÁF irányításának átalakítását célzó javaslatot, amely egyebek mellett megszüntette volna a Felügyeleti Tanácsot, ezt követően visszavonta a gazdasági bizottság. Bajnai Gordon miniszterelnök Farkas Ádám bankárt jelölte a felügyelet élére. Oszkó Péter az MTI-nek elmondta: az a törvényjavaslat, amely a felügyelet szervezetét kívánja modernizálni, lekerült a napirendről, de az ősszel újra előveszik a felügyelet szabályozásának kérdését. Hozzátette: racionális döntés, hogy ez végül kapkodás nélkül lesz megoldva. A PSZÁF tevékenysége a miniszter szerint nem került górcső alá, egy belső irat készült arról, hogy mely pontokon kell fejleszteni a felügyelet tevékenységét. Hangsúlyozta: erre a világon mindenhol szükség van, a pénzügyi válság ugyanis megmutatta, hogy a pénzügyi felügyeleti rendszer sehol nem volt képes megfelelően kiszűrni a válsághoz vezető okokat, és elhárítani annak hatásait. Ez nem magyar sajátosság - mutatott rá. Oszkó Péter szerint a PM-ben készült anyagban nem célzott kifogások voltak. "Az biztos, hogy megfogalmazódott bennünk határozott igényként: a pénzügyi felügyeleti rendszert fejleszteni kell, hatékonyabbá tenni a fogyasztóvédelemben, egyes banki szereplők ellenőrzésében, és a szervezeti rendszert is korszerűsíteni kell. Ez az igény az IMF részéről is megjelenik" - mondta. A sajtóban megjelent anyagot egyébként csak utólag látta a miniszter, s mint mondta, meglepődött a tartalmán. "Meglehetősen furcsa tapasztalat számomra, hogy olyan anyagok kerülnek ki állítólagos minisztériumi dokumentumként, amelyekre nekem személy szerint nincs ráhatásom" - fogalmazott. "Szeretnék eloszlatni minden olyan pletykát, hogy tartós intézkedésről volna szó" - jelentette ki azzal a törvényjavaslattal kapcsolatban, amely a felügyeletről szóló törvény módosításával megszüntetné a szervezet bevételeinek és tartalékának "pántlikázását", így lehetővé válna, hogy a költségvetés bármikor elvonjon a PSZÁF forrásaiból. (A felügyelet a hatályos törvény szerint bevételeit kizárólag működésének fedezésére használhatja fel, kivéve a felügyeleti bírságokból befolyó pénzt.) Ez egyedi intézkedési javaslat volt annak érdekében, hogy a válságkezelést szolgáló krízisalapba a bírságpénzekből befizethessen a felügyelet, ezt a célt szolgálta, semmi mást - jelentette ki a pénzügyminiszter. A felügyeletet fennállása óta már többször bírálták amiatt, hogy utólag jár el, pedig preventívnek kellene lennie. Ehhez azonban szabályozási jogot kellene kapnia, amit a PSZÁF eddigi elnökei közül többen is szorgalmaztak. A PSZÁF Felügyeleti Tanácsa jelenleg ajánlások kiadásával igyekszik elérni a legjobb gyakorlat alkalmazását a piaci szereplőknél, ezek azonban nem kötelező erejűek. Az ősszel a teljes felügyeleti szabályozás napirendre kerül - válaszolta a miniszter arra a kérdésre, amely azt firtatta, tervezik-e a felügyelet felruházását rendelkezési joggal. Az elnökjelöltről Oszkó Péter azt mondta: bár véleményét kikérték, a jelölési folyamatot nem ő kontrollálja; Farkas Ádámot minden tekintetben kifogástalan jelöltnek tartja.

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében
51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a biotechnológia is egyre nagyobb figyelmet kapnak a befektetőktől – derül ki a KPMG elemzéséből.
ÁFA-riasztás: a vállalkozók 99%-a még nem váltott
Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik, miközben 2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. Vagyis a magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra – hivja fel a figyelmet a Niveus.
Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük
Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot lehet ezzel keresni. Van olyan bank, ahol akár százezer fölé is srófolható ez az összeg sikeres ajánlásokkal.
Cardano és Fireblocks: új lehetőség az ADA előtt?
A Cardano Foundation és a Fireblocks bejelentése új utat nyithat a Cardanón kibocsátott tokenek intézményi használata előtt. A teljes támogatást 2027 márciusára várják, miközben az ADA árfolyama ismét a 0,26 dolláros szint közelébe jutott. A technológiai integráció ígérete fontos fejlemény, de még nem azonos a tényleges intézményi kereslettel.
Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti
A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízható és kényelmes töltési szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, miközben a hálózat hosszú távú fejlesztése és korszerűsítése is megvalósul.
352 millió dolláros támadás érte a Bitgetet: mi történt a tőzsde tárcáival?
Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá a privát kulcsokhoz: a tárcák háttérrendszerét használhatták fel arra, hogy hamis adatokkal átutalásokat indítsanak. A támadás pontos módját még vizsgálják.
USDC stabilcoin: a napi transzferek 90%-át az Aerodrome okozhatta?
Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token ismételt mozgatása ugyanis növeli a kimutatott összeget anélkül, hogy minden lépés mögött új vásárlás vagy fizetés állna.
Erősödött a forint péntek reggelre
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Moszkva üdvözölné Putyin, Trump és Hszi sencseni találkozóját
Oroszország üdvözölné, ha Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozna az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi sencseni csúcstalálkozóján - nyilatkozott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettese csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek.
Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót – aztán boltba megy
Miközben az európai fogyasztók 42 százaléka a nem alapvető vásárlásain spórol, a magyaroknak csak 27 százaléka választja ezt. Nálunk inkább a kivárás lett a védekezés: az európai átlagnál jóval többen halasztják el a nagyobb kiadást, vagy kötik akcióhoz a vásárlást – derül ki a Shopfully nyolc országra kiterjedő kutatásából.
Már a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező az e-kereskedelemben
A magyar e-kereskedelmi piac 2026 első félévében tovább bővült: az első negyedévben 14,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az online vásárlók száma pedig elérte a 4,4 millió főt. A második negyedévben 25,8 millió online tranzakciót bonyolítottak le a magyar vásárlók, a teljes online kiskereskedelmi költés pedig megközelítette a bruttó 535 milliárd forintot – derül ki a legfrissebb PwC Digitális Kereskedelmi Körkép adataiból, melyet a Digitális Kereskedelmi Szövetséggel együtt jelentetett meg. A magyar vásárlók ma már a fizetéstől az átvételen át a visszaküldésig zökkenőmentes kiszolgálást várnak el, ami felértékeli az értékesítési, logisztikai és fizetési megoldások összehangolt működését.
Mennyibe kerül egy iroda kialakítása Magyarországon?
Egy frissen közzétett magyarországi útmutató tételesen mutatja meg, milyen költségekkel számolhat egy bérlő, ha egy bérelt, szerkezetkész területből kész, működő irodát alakít ki. A CBRE Magyarország 2026 második negyedévi, magyarországi piaci egységárakon alapuló számítása egy 1000 négyzetméteres bérelt területet vesz alapul, és három minőségi szinten mutatja be a költségeket. Ezek az összegek a szerkezetkész állapottól kezdődően, a tényleges kivitelezési munkák mellett többek között az informatikai hálózatok, az audiovizuális és biztonságtechnikai rendszerek, a bútorzat kialakításának költségeit, valamint a tervezési és szakértői díjakat is tartalmazzák.