Megerősíti tudástárát a Richter

Erősíti a tudományos háttérbázisát a Richter Gedeon Nyrt., hogy újabb nemzetközi jelentőségű sikereket érjen el a legjövedelmezőbb és leggyorsabban fejlődő fókuszterületén, a neuropszichiátriában - mondta Orbán Gábor vezérigazgató a gyógyszeripari társaság sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten.

Megerősíti tudástárát a Richter

A Richter vezérigazgatója a sikereiket jelentős részben annak tulajdonítja, hogy Magyarország a központi idegrendszer (cns, central nervous system) kutatásának egyik legjelentősebb központja. Közölte egyúttal, hogy idén csaknem 30 millió euróval emelik a kutatási-fejlesztési keretet, amely tavaly elérte a 2 milliárd eurós árbevételük 10 százalékát.

Orbán Gábor hozzátette, hogy a saját fejlesztésű hatóanyagot tartalmazó Vraylar antipszichotikum árbevétel alapján ma már a világ 100 legfontosabb gyógyszerének egyike, ami a kínálatot tekintve "olimpiai dobogós hellyel" azonos értékű, ilyen eredményt magyar gyógyszer még nem ért el. A fejlesztési keret és az erős kutatási bázis lehetővé teszi, hogy a Richter új megoldásokkal gyarapítsa a pszichiáterek eszköztárát, valamint a nőgyógyászati készítmények piacán is Európa vezető gyártója legyen az évtized végére.

Greiner István, a Richter kutatási és fejlesztési igazgatója kifejtette: egy gyógyszer létrehozása hosszú és bizonytalan kimenetelű folyamat, hiszen a költségei rohamosan nőnek, a kezdettől a piacra jutásig ma elérhetik az 1,5-2,5 milliárd dollárt.  Hozzátette, hogy minden évben ezres nagyságrendben állítanak elő olyan molekulákat, amelyekből aztán ki lehet választani a legígéretesebbeket. Így jött létre a Vraylar hatóanyaga, a cariprazine is, ezzel pedig az első gyógyszer, amely az Egyesült Államokban "Made in Hungary" felirattal került forgalomba.

Greiner István abban bízik, hogy a Richter újabb fejlesztésekkel léphet ki a világpiacra, több projektjük eredménye is versenyképes lehet nemzetközi téren. A legelőrehaladottabb állapotba a központi idegrendszerre ható, éhségérzetet csökkentő készítményük jutott, amely azokon segíthet, akik egy genetikai mutáció miatt állandó éhségérzettel küzdenek. A Richter emellett pszichiátriai és kognitív betegségek, valamint autizmus kezelésére szolgáló készítményeken is dolgozik - tette hozzá.

Kóczián Kristóf, a cns-üzletág vezetője szintén abban bízik, hogy a Richter újabb eredeti fejlesztéseket dobhat piacra 2029-ig, hiszen a 64 országban elérhető cariprazine szabadalmi védettsége akkor lejár. A hatóanyag mostanáig több mint 1,3 millió betegen segített, 2023-ban a világ 46. legnagyobb forgalmú innovatív gyógyszere volt, elérve a 3 milliárd eurót, és van rá esély, hogy a szabadalom lejártáig a valaha volt legnagyobb forgalmú atípusos antipszichotikum lesz.

Önálló tevékenységei és saját marketinghálózata mellett a Richter a jövőben is törekszik a kutatói és vállalati együttműködések elmélyítésére, a jelentős költségek és kockázatok miatt pedig keresni fogja a kapcsolatokat olyan regionális és nemzetközi partnerekkel, amelyek az eredmények mellett a kockázatokból is részt vállalnak, továbbá jelentős kereskedelmi hálózattal rendelkeznek - tette hozzá.

Vizi E. Szilveszter, a társaság igazgatósági elnöke szerint a pszichiátriai megbetegedések világszerte felbecsülhetetlen károkat okoznak a vállalatoknak és az országoknak, ezért nagyon fontos olyan gyógyszereket készíteni, amivel a rászorulók kiszabadulhatnak a tünetek fogságából, és megőrizhetik a munkaképességüket. Hangsúlyozta, hogy a Richter kutatási-fejlesztési ráfordításai az egész emberiség javát szolgálják, eredményük pedig egy olyan nemzetközi vállalat, amely magyar szellemi tőkét hasznosítva jelentős anyagi hasznot is termel.

Sperlágh Beáta, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója kiemelte: a Richter tudományos együttműködései egymással összehangoltan új ötletek, megoldások, gyógyszercélpontok meghatározásához vezethetnek. Majdnem minden családnak van olyan tagja, aki valamilyen pszichiátriai betegségtől szenved, de a gyógyításban csak akkor remélhető áttörés, ha a felfedező kutatásokban, az agyműködés megértésében, a molekulák és a neuronhálózatok szintjén is sikerül áttörést elérni - indokolta az igazgató a tudományos együttműködések jelentőségét.

A Richter tavalyi eredményeit értékelő februári sajtótájékoztatón Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a tavalyi kiemelkedő év után idén is elérhető lesz a kétszámjegyű növekedés a gyógyszergyártásban az árfolyamhatások kiszűrésével. Rámutatott, hogy tavaly minden üzletág teljesítménye nőtt, az idei bővülést főleg a neuropszichológia, a nőgyógyászat, a generikus üzletág és kisebb mértékben a biotechnológia üzletágak teljesítménye támogatja. A gyógyszergyártás árbevétele az előrejelzésük szerint 2,15-2,25 milliárd euró között alakulhat árfolyamszűrten, a tisztított üzemi eredmény (EBIT) pedig elérheti a 725-750 millió eurót idén - ismertette.

A Richter Gedeon Nyrt. éves konszolidált árbevétele 2023-ban 0,3 százalékkal, 805,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredménye 6,0 százalékkal csökkent, 159 milliárd forint lett.

A Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek. A papír pénteken 9420 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 9965 forint, a legalacsonyabb 7530 forint volt.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: