Megindulnak a razziák: a NAV bekeményít a multiknál

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat – hívta fel a figyelmet Vizer József, az ICT Európa vezető adószakértője. A vizsgálatok középpontjában a társasági adókedvezmények, a kapcsolt cégekkel kötött ügyletek árazása és a transzferáras dokumentációk állnak. Az új globális minimumadó miatt a NAV külön figyelmet fordít az adózott eredmény és az elhatárolt veszteségek könyvelésére is.

Megindulnak a razziák: a NAV bekeményít a multiknál

Noha már márciusban kihirdetésre került a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025. évi ellenőrzési terve, az éves beszámolók és az éves adóbevallások közelgő határidejére tekintettel (amely a naptári évvel megegyező adóév esetén 2025. június 2-a lesz) mégis érdemes áttekinteni, hogy a legnagyobb adózók milyen ellenőrzésekre számíthatnak az év hátralevő részében.

A kiemelt adózók

A NAV tájékoztatója szerint nemzetgazdasági súlyuk, nagy volumenű beruházásaik miatt idén is különös hangsúlyt kap a kiemelt adózók és a legnagyobb adóteljesítményű adózók ellenőrzése.

„Kiemelt adózónak minősülnek a részvénytársaság formájában működő hitelintézetek és biztosítók, valamint (a költségvetési szervek és Szja alanyok kivételével) a tevékenységüket legalább két éve folytató és legalább 4,8 milliárd forint adóteljesítményű adózók. A legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózók közé azok tartoznak, amelyek adóteljesítménye az 1,7 milliárd forintot elérte. Mindkettő esetében feltétel, hogy az adóévet megelőző év utolsó napján ne álljanak csőd-, felszámolási-, végelszámolási-, vagy kényszertörlési eljárás alatt és adószámukat sem törölték” – foglalta össze Vizer József vezető adószakértő, az ICT Európa cégcsoport Advisory üzletágának vezetője.

Esetükben a korábbi évekkel azonosan idén is a társasági adó bevalláson, azon belül is az igénybe vett adókedvezmények, az adóalap növelő és csökkentő tételek, valamint a kapcsolt vállalkozásokkal bonyolított ügyletek árazásának vizsgálatán lesz a fő fókusz.

Akik globális minimumadó alanyok

2024-től egy új, jogszabályi hátterét és gyakorlati alkalmazását tekintve is még kiforratlan adónemmel bővült a cégcsoportok adózása: a globális minimumadóval. A globális minimumadó kapcsán lényegi kérdés, hogy a lefedett adók mértéke eléri-e az elvárt 15%-os mértéket. Noha csak 2026. június 30-ig kell benyújtani a 2024-es (naptári évvel megegyező) adóév globális minimumadó bevallását, azonban a kiegészítő adó kötelezettséget már a 2024. évi beszámolóban is szerepeltetni kell, valamint a várható kiegészítő adóról 2025. november 20-ig adóelőleg bevallást is be kell nyújtani.

„A fentiekre való tekintettel a NAV 2025-ben hangsúlyt fektet a globális minimumadó alanyok esetében a 2024. évi lefedett adók ellenőrzésére, különös tekintettel az adózott eredményt és adókötelezettségeket érintő számviteli elszámolás és az elhatárolt veszteség vizsgálatára” – hívta fel a figyelmet Vizer József.

A NAV a lefedett adók közül a társasági adót, az energiaellátók jövedelemadóját, valamint az innovációs járulékot ellenőrzi. A Magyarországon lefedett adóként nevesített negyedik adónemet, a helyi iparűzési adót a területileg illetékes önkormányzati adóhatóságok jogosultak ellenőrizni.

„Mivelhogy az innovációs járulék alapja megegyezik a helyi iparűzési adóéval, így ha a NAV adókülönbözetet állapít meg innovációs járulék tekintetében, abban az esetben arról köteles hivatalból tájékoztatni az érintett önkormányzati adóhatóságokat, amelyek így egy gyors és eredményes helyi iparűzési adó ellenőrzést tudnak lefolytatni” – tudtuk meg az üzletágvezetőtől.

Tehát a globális minimumadó alanyoknak érdemes a szokásosnál is körültekintőbben eljárni a 2024. évi társasági adó és helyi iparűzési adó kalkulációjuk készítésénél és akár tapasztalt szakértőt is bevonni a bevallások elkészítésébe, mert még az idei évben adóellenőrzéssel szembesülhetnek. A bevallási határidőt követően az ellenőrzésre történő kiválasztást segíti, hogy a globális minimumadó alanyoknak e tényről az adóévük utolsó napjáig bejelentést kellett tenniük a NAV felé a GLOBE-adatlap benyújtásával.

„A globális minimumadó mentességi feltételeknek megfelelő társaságoknak mindenképpen érdemes erről az éves beszámolójuk kiegészítő mellékletében információt szolgáltatni, hiszen a NAV a beszámolók adatait figyelembe veheti az ellenőrzésre való kiválasztás során és mivel mentesség esetén nincs jelentősége a lefedett adók összegének, így jó eséllyel az adóellenőrzés is elkerülhető” – tanácsolta Vizer József.

A kapcsolt vállalkozásaikkal üzletelők

Mind a társasági adó, mind a kisvállalati adó, mind pedig a helyi iparűzési adó alapját a szokásos piaci árnak megfelelő szintre kell korrigálni, amennyiben a kapcsolt vállalkozásokkal folytatott ügyletek során eltértek a szokásos piaci ártól. A társasági adó alanyok közül az adóév utolsó napján kisvállalkozásnak nem minősülő gazdasági társaságok, egyesülések, európai részvénytársaságok, szövetkezetek és európai szövetkezetek, valamint a külföldi vállalkozók (a közhasznú nonprofit gazdasági társaságok és állami tulajdonban lévő adózók kivételével) kötelesek adóbevallásuk benyújtásáig a szokásos piaci áron (egyedileg, vagy összevontan) 100 millió forintot meghaladó kapcsolt vállalkozással bonyolított ügyleteikről transzferár dokumentációt készíteni és adóbevallásukban adatszolgáltatást is teljesíteni annak tartalmi elemeiről.

„Mivel a kapcsolt felekkel bonyolított ügyletek mind nemzetközi, mind hazai viszonylatban is kiemelt adóelkerülési kockázatot hordoznak, ezért a NAV az utóbbi években jelentősen bővítette és fejlesztette transzferár ellenőrzési kapacitásait és ennek megfelelően az idei évi ellenőrzési tervben több részterületre bontva igen hangsúlyos szerepet kapnak a szokásos piaci árakkal kapcsolatos vizsgálatok.” emelte ki az ICT Európa adószakértője.

A NAV 2025-ös transzferár ellenőrzései során az alábbi területekre fókuszál:

- kapcsolt vállalkozások ellenőrzése,

- a transzferár-adatszolgáltatás teljesítésének ellenőrzése,

- a transzferár-adatszolgáltatás adatai alapján kockázatosnak minősített kapcsolt tranzakciók ellenőrzése,

- az országonkénti jelentések (CbCR) és a határon átnyúló konstrukciók adatai alapján kockázatosnak minősített tranzakciók ellenőrzése,

- kapcsolt vállalkozások közötti immateriális javakat érintő tranzakciók, hitel- vagy más egyéb pénzügyi ügyletek transzferár-szempontú ellenőrzése,

- cégcsoporton belüli gyártási tevékenységet, vagy ügynöki, bizományos, illetve disztribúciós tevékenységet végző veszteséges, vagy igen alacsony nyereséget elérő adózók transzferár-szempontú ellenőrzése,

- szokásos piaci árat megállapító határozatban foglalt feltételek teljesítésének ellenőrzése.

Vészesen közeleg a 2024. évi éves beszámolók, társasági adó-, és helyi iparűzési adó bevallások, valamint a transzferár dokumentációk elkészítésének június 2-ai határideje. A NAV célirányos vizsgálati tervének ismeretében érdemes szakértőt bevonni a kalkulációk, bevallások és transzferár dokumentációk elkészítésébe, csökkentve ezáltal az adóellenőrzések során felmerülő kockázatokat. Akkor sincs minden veszve, ha már benyújtásra kerültek a bevallások, mert az adót, illetve adóalapot nem érintő tévedések utólagosan javíthatók, illetve az adóellenőrzés megkezdéséig az adót és adóalapot érintő hibák önellenőrzés keretében helyesbíthetők, sőt, a már elkészült transzferár dokumentációk utólag is felülvizsgálhatók és módosíthatók.

Jól működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere, a magyar emberek biztonságban érezhették magukat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2026. 01. 17. 08:00
Megosztás:

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
2026. 01. 17. 07:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2026. 01. 17. 06:00
Megosztás:

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteken.
2026. 01. 17. 04:00
Megosztás:

A nyugdíj összege a minimálbértől is függ, de miért kell ezt tudni?

A kötelező legkisebb munkabér, vagyis a minimálbér összege számos ponton befolyásolja a társadalombiztosítási ellátásokat. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen összefüggések érvényesülnek a nyugdíj esetében, és hogy miért érdemes ezt tudni.
2026. 01. 17. 02:00
Megosztás:

Itt a jogszabály! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi sajátosságokra szabott települési adókat vessenek ki olyan adótárgyakra, amelyekre nem vonatkozik központi adó, és amelyek adóztatását jogszabály kifejezetten nem tiltja.
2026. 01. 17. 01:00
Megosztás:

Top 10 legjobb No-KYC kriptotőzsde 2026-ban – Teljes rangsor és iparági elemzés

2026-ra soha nem látott mértékben nőtt a kereslet az anonim, személyazonosítást nem igénylő (No-KYC) kriptotőzsdék iránt. A felhasználók világszerte egyre inkább előnyben részesítik az olyan platformokat, ahol nem kell átadniuk személyes adataikat, és ahol gyorsan, hatékonyan, decentralizált módon tudnak kriptóval kereskedni vagy eszközöket váltani.
2026. 01. 16. 23:59
Megosztás:

Lemaradtál az Ethereum-ról és a Ripple-ről? A Digitap forradalmi online banki küldetése lehet a következő 10-szeres áttörés kulcsa

Bár az ETH és a Ripple árfolyama az elmúlt hetekben emelkedett, sok kereskedő lemaradt erről a mozgásról. Azok, akik így jártak, most más, erős növekedési potenciállal bíró altcoinokat keresnek.
2026. 01. 16. 23:00
Megosztás:

Változik az árazás az EDRI töltőhálózatán: érkezik az éjszakai kedvezményes tarifa

Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa üzemeltetett több mint 240 nyilvános töltőberendezésen 2026. január 17-től. A változás célja, hogy a töltési díjak még jobban illeszkedjenek a felhasználók eltérő szokásaihoz és élethelyzeteihez, mindezt úgy, hogy az EDRI továbbra is kiszámítható, átlátható és országosan egységes árazást biztosít a helyszíni töltések esetében.
2026. 01. 16. 22:00
Megosztás:

Digitap ($TAP) vs $1.82 SUI vs $14.35 AVAX - Melyik a legjobb kriptó vétel 2026-ban?

A 2026-ra előretekintő befektetők egyre gyakrabban hasonlítják össze a korai fázisban lévő, hasznossággal bíró projekteket a már bejáratott Layer-1 (L1) hálózatokkal. Az olyan tokenek, mint a SUI és az AVAX mérettel rendelkeznek ugyan, de mindkettő értéke ~60%-kal esett vissza az év során, ami aggodalomra ad okot a befektetők körében. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az olyan kriptovaluta előértékesítésekre, amelyek valós piaci funkciókat kínálnak – különösen a bankszektorban.
2026. 01. 16. 21:00
Megosztás:

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás:

Az iráni helyzetről egyeztetett Putyin és Netanjáhú

Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök - közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
2026. 01. 16. 18:00
Megosztás:

A siker pszichológiája: mit tanítanak a sorozatok a döntésekről és az esélyekről

A sikersorozatok mentális feldolgozása alapvetően meghatározza a jövőbeli stratégiai lépések minőségét minden kompetitív területen. Az emberi agy biológiailag hajlamos mintákat keresni ott, ahol valójában csak véletlenszerű események láncolata látható a valóságban.
2026. 01. 16. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl és az Óbudai Egyetem

Új lendületet ad a légi közlekedés technológiai fejlesztésének és a műszaki felsőoktatás modernizációjának a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és az Óbudai Egyetem új együttműködése – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 16. 17:00
Megosztás:

6 órás leállás a Sui blokkláncon – Konszenzushiba bénította meg a hálózatot

Január 15-én a Sui blokklánc felhasználói drámai pillanatokat éltek át: a hálózat hat órára teljesen leállt, ami komoly aggodalmat váltott ki a kriptoközösségben. A Sui csapata azóta közzétette a hivatalos jelentést az incidensről, amelyből kiderült: egy konszenzusfeldolgozási hiba bénította meg a rendszer működését.
2026. 01. 16. 16:30
Megosztás:

A tőzsde ma már nem kiváltság, hanem versenyelőny

Egyre több hazai középvállalat lát lehetőséget a tőzsdei jelenlétben – derül ki a Duna Capital összefoglalójából. A tőzsdére lépés nemcsak alternatívát jelent a dráguló bankhitelekkel és a kockázati tőkével szemben, hanem új növekedési irányokat is megnyithat. Karaszi Csaba, a társaság ügyvezetője szerint a tőzsdei forrás nem hitel, hanem a cég tőkehelyzetét erősítő megoldás, amely javítja a hitelfelvételi lehetőségeket, és lehetővé teszi, hogy a részvény felvásárlásoknál fizetőeszközzé váljon.
2026. 01. 16. 16:00
Megosztás:

Javult a MÁV pontossága tavaly decemberben

Sok érdekesség olvasható ki 2025 utolsó hónapjának menetrendszerűségi statisztikájából, de a lényeg: bár az ünnepi időszak közlekedési csúcsszezonnak számít nálunk, a pontosságunk nem romlott, hanem még érdemben javult is - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook oldalán.
2026. 01. 16. 15:30
Megosztás:

Kína kész javítani kétoldalú kapcsolatait Kanadával

Kína kész Kanadával együttműködni a kétoldalú kapcsolatok további javítása érdekében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, amikor fogadta Mark Carney kanadai miniszterelnököt.
2026. 01. 16. 15:00
Megosztás: