Mélypontra csökkent a spanyol infláció

A fogyasztói árak éves növekedési üteme Spanyolországban 22 havi mélypontra, 3,2 százalékra lassult májusban az előző havi 4,1 százalékról - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden közzétett végleges adataiból.

Mélypontra csökkent a spanyol infláció

Utoljára 2021 júliusban volt ennél alacsonyabb az éves árindex, 2,9 százalék. Az infláció mérséklődése mögött elsősorban az üzemanyagárak csökkenése és az élelmiszerárak lassuló áremelkedése áll.

A közlekedés árai 3,7 százalékkal csökkentek az előző havi 3,9 százalékos emelkedés után, a lakás- és rezsiköltségek 10,5 százalékkal estek az előző havi 10,8 százalékos csökkenés után, a villamos energia, a gáz és egyéb üzemanyagok  árai 26,7 százalékkal csökkentek az előző havi 27,3 százalékos esés után. Emellett az élelmiszerek és alkoholmentes italok árai lassuló ütemben, 12 százalékkal emelkedtek az áprilisi 12,9 százalék után, miközben a szállodák, kávézók és éttermek, valamint a lakberendezési és háztartási felszerelések árnövekedése is mérséklődött májusban.

A magas élelmiszerárak jelentős terhet jelentenek a spanyol háztartások számára. A spanyol kormány december végén jelentette be, hogy egyebek mellett egyes alapvető élelmiszerek áfájának ideiglenes eltörlésével próbálja meg enyhíteni az infláció okozta terheket 2023 első felében Spanyolországban.

Havi szinten stagnáltak fogyasztói árak az előzetes becslés alapján közölt 0,1 százalékos csökkenés helyett májusban. Az élelmiszerek és az energiaárak nélkül számított maginfláció 6,1 százalékra esett májusban az áprilisi 6,6 százalékról.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) éves növekedési üteme 2,9 százalékra lassult az áprilisi 3,8 százalék után, havi szinten pedig 0,1 százalékkal csökkent az előző havi 0,5 százalékos emelkedést követően.

Olajfinomítóban keletkezett tűz miatt hirdettek rendkívüli állapotot

Rendkívüli állapotot hirdettek a dél-oroszországi Tuapsze városban, mert az éjszakai ukrán dróntámadás után tűz ütött ki a helyi olajfinomítóban - közölte kedden a Krasznodari terület operatív parancsnoksága a Telegram-csatornáján.
2026. 04. 28. 22:00
Megosztás:

Közel kétszerésére nőtt az Eximbank adózott eredménye 2025-ben

Az Eximbank tavalyi adózott nyeresége 28,2 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 14,4 milliárd forintról, a növekedéshez a kamatbevételek mellett a kereskedési és befektetési műveletek eredménye is hozzájárult - közölte kedden az EXIM Magyarország a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 28. 21:30
Megosztás:

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 04. 28. 21:05
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után - közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 04. 28. 20:30
Megosztás:

Befektetési kategóriává vált a műtárgy: milliós órák és tízmilliós ékszerek hajtják a hazai aukciós piacot

A műtárgyak egyre inkább alternatív befektetési eszközként jelennek meg Magyarországon is – ezt jól mutatja a BÁV ART május 19-én és 20-án megrendezésre kerülő 87. Művészeti Aukciójának kínálata, ahol több tízmillió forintos kikiáltási árú tételek és gyűjtői darabok kerülnek kalapács alá.
2026. 04. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 28. 19:30
Megosztás:

A bérnél sokkal nagyobb probléma tizedeli a munkaerőállományt

A munkaerőhiányról és annak okairól, megoldásáról szóló hírek évek óta elsősorban a bérekre és a toborzásra koncentrálnak, miközben egy egyre súlyosabb, kevésbé látható probléma formálja alapjaiban a munkaerőpiacot: a kiégés. A WHC Csoport szakértői szerint 2026-ra világossá vált, hogy a munkavállalók megtartásának egyik legnagyobb akadálya már nem feltétlenül az anyagi verseny, hanem a tartós munkahelyi stressz és a mentális túlterheltség.
2026. 04. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint 1,3 milliárd forintot fizet a Temu a magyaroknak a GVH-nak köszönhetően

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeként. Emellett a cég 437 millió forint bírságot is befizet a magyar központi költségvetésbe, továbbá egy átfogó megfelelési program végrehajtását is vállalta. A Temu-t üzemeltető vállalkozás az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, lemondott a jogorvoslati jogáról, illetve több kifogásolt kereskedelmi gyakorlat alkalmazásával már az eljárás során felhagyott.
2026. 04. 28. 18:30
Megosztás:

A Gránit Bank az eredménytartalékba helyezi rekordmértékű nyereségét

A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 04. 28. 18:00
Megosztás:

Új online platformot indított az MKIK

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos fejlesztésű, mesterséges intelligencia alapú online platformot indított KAPTÁR néven, hogy segítse a vállalkozásokat az üzleti partnerek és a szabad kapacitások gyors, célzott megtalálásában - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2026. 04. 28. 17:30
Megosztás:

Átfogóbb együttműködéssel készül a nyári csúcsforgalomra a HungaroControl és a HungaroMet

A tavalyi sikeres együttműködés eredményeire építve tovább erősíti szakmai kapcsolatát a HungaroControl és a hazai meteorológiai szolgáltató, a HungaroMet. Április 15-től, 8 és 20 óra között, ismét kijelölt meteorológus segíti a léginavigációs szolgáltató munkatársait az irányítóteremben, míg május 1-jétől az éjszakai műszakokat is készenléti, időjárásvezérelt rendszerben támogatják. Emellett kezdetét veszi a légiforgalmi irányítók által használt repülésmeteorológiai szoftver többlépcsős továbbfejlesztése is, amely még pontosabb döntéstámogatást biztosít az időjárási helyzetek kezeléséhez.
2026. 04. 28. 17:00
Megosztás:

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be, megszüntetve ezzel a beruházók számára több éve fennálló bizonytalanságot és kiszámíthatóbbá téve az új energiaberuházások előkészítését - közölte országos energiaszabályozó hatóság (HERA).
2026. 04. 28. 16:30
Megosztás:

A Wizz Air növeli kapacitásait és fenntartja az alacsony árakat

A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést - közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
2026. 04. 28. 16:00
Megosztás:

Megpihen a lakáspiaci lendület: szinte mindenhol nőtt az alku és az értékesítési idő

Érezhetően lassult tavasszal a korábban pörgő lakáspiac az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint. A fordulatot az értékesítési idők hosszabbodása és az alkupozíciók változása is jelzi. A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban már több idő kell az eladáshoz, miközben a vevők mozgástere is nőtt. A kisebb városokban és településeken ugyanakkor még kitart valamennyire a keresleti lendület, részben az Otthon Start Programnak köszönhetően.
2026. 04. 28. 15:30
Megosztás:

Az EP új szabályokat fogadott el a kutyák és macskák védelme érdekében

Az Európai Parlament kedden elfogadta az Európai Unió első olyan jogszabályát, amely átfogó szabályokat vezet be a macskák és kutyák védelmére, a visszaélések visszaszorítására és az állatok egészségének megóvására.
2026. 04. 28. 15:00
Megosztás:

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamaton

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa változatlanul 6,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot, a kamatfolyosó két széle sem változott - jelentette be a jegybank kedden.
2026. 04. 28. 14:30
Megosztás:

Legjobb kripto befektetések ma - a kicsik mennek nagyot

Zöld számok, ideges ujjak: a nap, amikor a „második vonal” kriptói ellopták a reflektorfényt. A kriptopiac ma nem a Bitcoinról szólt. Nem az Ethereumról. Hanem arról a furcsa, nyugtalan, mégis elektromos hangulatról, amikor a kereskedők reggel kávéval a kezükben ránéznek a képernyőre, és azt látják: a pénz hirtelen egészen máshol kezdett el futni.
2026. 04. 28. 14:00
Megosztás:

Megkezdődtek a nyári ellenőrzések – Vendéglátóhelyek, fesztiválok és taxiszolgáltatások kerülnek ellenőrzésre

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve országos ellenőrzéssorozatot indított a nyári kiemelt turisztikai időszakra tekintettel. A vizsgálatok a nyár végéig folyamatosak, és kiterjednek a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és a különböző kulturális rendezvényekre, valamint a személytaxi-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra. Az ellenőrzésekre élelmiszer-biztonsági, higiéniai és fogyasztóvédelmi szempontból egyaránt sor kerül.
2026. 04. 28. 13:30
Megosztás:

Közel félmillió felhasználó használja a Bitget AI-alapú kereskedési infrastruktúráját - derül ki a Messari jelentéséből

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja közzétette egy frissen megjelent Messari Pulse jelentés főbb megállapításait, amely az AI-alapú kereskedési infrastruktúrájuk korai adaptációját vizsgálja. A rendszer egy négyrétegű termékarchitektúrára épül, amely a Bitget globális, 125 millió felhasználót kiszolgáló kereskedési ökoszisztémájának része.
2026. 04. 28. 13:00
Megosztás:

A Művészetek Völgyébe költözik a Bánkitó Fesztivál

Az idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre. A tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.
2026. 04. 28. 12:30
Megosztás: