Mennyibe kerül egy síbaleset, ha nincs biztosításod?

2021-ben a novembertől március végéig tartó síszezonban már 587 ezer magyar kereste fel a legnépszerűbb európai terepeket; a tavalyelőtti évben pontosan 40 ezerrel több honfitársunk csatolta fel a sílécét vagy a snowboardját, mint a 2017-es szezonban - derül ki Laurent Vanat svájci gazdasági elemző évente megjelenő, a nemzetközi síturizmusról készített tanulmányából.

Mennyibe kerül egy síbaleset, ha nincs biztosításod?

A becslések szerint a hazai síelők és snowboardozók több mint kétharmada köt utasbiztosítást, ráadásul az óvatosság most különösen indokolt: a legfrissebb statisztikák szerint ugyanis a biztosító átlagosan harmadával többet, mintegy 200 ezer forintot fizetett ki idén a síbiztosítással rendelkező károsultak számára. Egy extrém síbaleset költsége azonban akár duplájára, közel 4 millió forintra is drágulhatott az elmúlt években. De mire is fizet egy naponta és fejenként durván ezer forintba kerülő síbiztosítás? Erre a kérdésre ad választ az UNION Biztosító legfrissebb blogcikke.

- Mire kell figyelni a magyarok körében legnépszerűbb síterepeken?
- Kell az Európai Egészségbiztosítási Kártya?
- Tényleg bevezették az olasz síterepeken a síelők számára kötelező felelősségbiztosítást?
- Milyen esetekben fizet kártérítést a biztosító?

Az elmúlt egy évben harmadával, átlagosan 200 ezer forintra nőtt az utasbiztosítási károk összege

Talán már meg sem lepődünk azon, hogy az elmúlt egy évben felpörgő infláció a síbiztosítások piacát sem kímélte. Míg ugyanis a tavalyi szezonban az UNION Biztosító átlagosan 150 ezer forintot fizetett ki a síelés során megbetegedő vagy balesetet szenvedő ügyfelek ellátására, illetve a különböző anyagi károkra (például a poggyász vagy a sífelszerelés eltűnésére, vagy az autó meghibásodására), addig a biztosító legfrissebb statisztikái szerint az idei szezonban már 50 ezer forinttal többet, átlagosan 200 ezer forintot teljesített az UNION minden egyes kárbejelentés után.

Az egyes esetek között persze milliós különbségek is lehetnek, és időnként még ennél is nagyobb volt az infláció mértéke - mutatják az UNION Biztosító statisztikái.

„Ausztriában például extrém áremelkedésekkel találkozhatunk: az a helikopteres mentés, ami 2019-ben még 4 ezer euró, azaz mai árfolyamon mintegy másfélmillió forint volt, az idén februárban már 8-10 ezer euróba, azaz akár közel 4 millió forintba is kerülhetett. Nyugati szomszédunknál a magánellátók is drágultak 2019-hez képest, igaz, az előbbinél kisebb mértékben, mintegy 25-30 százalékkal” - mondja Szabó Tamás, az UNION utasbiztosítási üzletágának vezetője. „Amennyiben nincs Európai Egészségbiztosítási Kártyánk– és azt kiegészítő síbiztosításunkülönösen drága hely Ausztria: egy járóbeteg-ellátás 500-700 euróra, míg egy műtét átlagosan 16 ezer euróra rúg” - teszi hozzá.

5500 euró egy kóláért és egy csokiért - mire figyelj, ha a legnépszerűbb síterepekre készülsz?

A magyar síelők és snowboardozók körében Ausztria a legnépszerűbb, amit Olaszország, Szlovákia, Franciaország pályái követnek, és mostanában kezd népszerűvé válni Szlovénia is. Ausztriában jellemzően állami ellátók üzemelnek a sípályák mellett, ezek kisebb összegű – 500 euró alatti – ellátások esetén az ingyenesen kiváltható Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK) részesítik előnyben, ezért az utasbiztosítás mellett érdemes ezt is magunknál tartani.

“Nyugati szomszédunknál azonban a helikopteres mentés sok helyen magánkézben van, ami miatt gyakran indokolatlan esetben is így viszik le a síelőket a hegyről. Nemrég például egy fiatal fiúnak leesett a vércukra a sípályán, a magánszolgáltató helikoptere pedig 5500 euróért (mintegy kétmillió forintért) vitte le a hegyről, hogy adjon neki egy kólát és egy szelet csokit. Egyre gyakoribb az is, hogy a sízők a pályák hivatalos zárása után, utolsó csúszásként eltévednek. Egy ilyen esetben a sífelvonót üzemeltető társaság akár több százezer forintot is elkérhet azért, hogy a bajba jutott síelőt lehozza a hegyről” - mondja Szabó Tamás, az UNION utasbiztosítási üzletágának vezetője.

Franciaországban a komolyabb sérülések esetén állami intézmények látják el a sérülteket, tehát ott is hasznát vehetjük az EEK-nak, viszont az ellátás költsége 30 százalék önrészt tartalmaz, amit csak az utasbiztosítás fedez. Szlovákiában pedig idén jelentek meg a síterepek mellett a magánellátók, amelyek nem fogadják el az EEK-t, ráadásul északi szomszédunknál a költségek nemzetközi viszonylatban is igen magasak.

Súlyos összegek vándorolhatnak ki a zsebünkből, ha nincs biztosításunk. De mit fizethetnek a biztosítók akkor, ha van?

Ha a hüttéből a (magán)kórház felé lejt a pálya…

Egy komolyabb sérülés esetén

- például egy Ausztriában – gyakran a már említett magánszolgáltatók által – elvégzett helikopteres mentés díja 3-4 millió forint, de még a mentővel vagy a motoros szánnal történő szállításra is kifizethet a biztosító kétszázezer forintot,

- a legdurvább tétel pedig az UNION Biztosítónál a január-márciusi időszakban heti 4-8 alkalommal előforduló kórházi sürgősségi ellátás (például egy válltörés vagy egy térdsérülés után); az egyik korábbi szezonban egy felkartörés miatt elvégzett azonnali műtétre 17 ezer eurót, azaz több mint 6 millió forintot fizetett ki erre a biztosító a magánellátó részére.

- A Magyarországra történő hazaszállítás díja pedig körülbelül 300 ezer forint.

Ha „tilosban” jársz…

Sokan szeretnek a zsúfolt pályáktól távolabb, nyílt hegyoldalakon síelni. A pályán kívüli síelés – amit sokszor „szűzhósízésnek” vagy „terepsízésnek” is hívnak – különösen veszélyes, extrém sportnak számít. Aki a lesiklásnak ezt a típusát választja, ellenőrizze, hogy a síbiztosítása védelmet nyújt-e a freeride vagy nem kijelölt síterületen történő síelésre, snowboardozásra is!

„A pályán kívülről kizárólag speciális felszerelés segítségével, gyakran csak mentőhelikopterrel tudják lehozni a sérülteket, mivel nem biztos, hogy a terep motoros szánnal megközelíthető. Ezek a mentések általában kétszer annyiba kerülnek, mint egy kijelölt pályáról való lejutás” - mondja Szabó Tamás, az UNION utasbiztosítási üzletágának vezetője.

A sípályán is kell a „KGFB”

Idén januárban nagy visszhangot váltott ki itthon, hogy a hírek szerint a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) arra figyelmezteti az Olaszországba készülő síelőket, hogy ne utazzanak felelősségbiztosítási kiegészítés nélkül, mert az olasz síterepeken 2022. január 1-től bevezették a síelők számára kötelező felelősségbiztosítást. Az legtöbb síbiztosításazonban már tartalmaz felelősségbiztosítást.

Ugyanis nemcsak elszenvedői, de okozói is lehetünk egy síbalesetnek, ebben az esetben pedig előfordulhat, hogy valaki megsérül miattunk. Ekkor ugyanúgy anyagi felelősség terhel minket, mint ha vezetés közben okozunk balesetet. Erre az esetre találták ki a felelősségbiztosítást, amely a KGFB-hez hasonló.

„Minden évben számos olyan esettel találkozunk, amikor ügyfeleink személyi sérüléses kárt okoznak a lesiklás során. Ilyenkor jellemzően a kárt szenvedett fél – akár több millió forintos – orvosi ellátásának költségeit fizetjük, valamint egy meghatározott összegig a sérült személy ruházatára és felszerelésére is kiterjedhet a biztosítás. Átlagosan egymillió forint körüli összeget szoktunk fizetni ezekben az esetekben, ügyfeleink a legtöbbször a síelési szabályok megsértése miatti gázolás okán keletkezett károk miatt vették igénybe a biztosítást.” - jegyzi meg az UNION utasbiztosítási üzletágának vezetője.

Ha elveszítjük a kütyüt vagy megsérül a felszerelés

A téli sportok nem tartoznak a legolcsóbb hobbik közé: a sí- vagy snowboard felszerelés a lécektől a védőeszközökön át a kiegészítőkig és a ruházatig simán belekerül több százezer forintba. Ráadásul a legtöbben már ki se teszik a lécüket a pályára különböző műszaki cikkek – mobiltelefon, GoPro fejkamera vagy akár egy táblagép – nélkül. Ha a saját vagy bérelt felszerelést, ruházatot, vagy a nálunk lévő műszaki cikket valamilyen kár éri – például egy síbalesetben megsérülnek, vagy az utazás alatt ellopják őket –, a megfelelő síbiztosítás ezekre is fizet.

Ha előbb véget ér, vagy el sem kezdődik a síszünet

A gyerekkel utazók jól tudják, hogy a régóta várt szabadság akár az utolsó pillanatban is meghiúsulhat, vagy előbb véget érhet – egy betegség vagy egy baleset miatt. Az útlemondás védelmet is tartalmazó síbiztosítás azonban kártalanít minket, így nem bukjuk el a síbérletre vagy a szállásra kifizetett több száz eurót. Arról nem is beszélve, hogy rajtunk kívül álló ok – például az extrém időjárás vagy a lavinaveszély – miatt a sípálya üzemeltetője lezárhatja a pályát, az útlemondás védelmet is tartalmazó síbiztosítás azonban ekkor is kártalanít.

Ha cserbenhagy az autó

Az is előfordulhat, hogy útban a sípálya felé balesetet szenvedünk, vagy lerobban az autónk. Az autó assistance birtokában ilyenkor a biztosítónk megszervezi és fizeti helyettünk többek között a helyszíni javíttatást vagy a szervizbe szállítást, a csereautó bérlését vagy a hazautazást, sőt, akár még a szállást is a javítás idejére.Ne feledjük: az utasbiztosítást okostelefonon vagy tableten is pár perc alatt megköthetjük, akár indulás előtt is. A biztosítás pedig azonnal érvényes, miután bankkártyával kifizettük a díját. Mindenképp figyelembe kell vennünk, hogy a biztosító mindig a konkrét utasbiztosítási szerződésben foglaltak szerint térít, ezért az általunk választott csomagtól, az utasbiztosításra vonatkozó biztosítási szerződési feltételektől függ, hogy pontosan mire és milyen összegben terjed ki a biztosításunk - derül ki az UNION Biztosító legfrissebb blogcikkéből.


Megugrottak a kamatemelési várakozások, a Bitcoin is megérezte a nyomást

Jelentősen megváltoztak a befektetők amerikai kamatpolitikával kapcsolatos várakozásai, miután a vártnál magasabb inflációs adatok láttak napvilágot. A Polymarket előrejelzési piaca és a CME FedWatch mutatója eltérően ítélte meg annak esélyét, hogy a Federal Reserve már októberben kamatot emeljen.
2026. 10. 18. 17:00
Megosztás:

Inflációs pofon a Bitcoinnak: 434 millió dollár távozott a kriptoalapokból

​Ismét az amerikai gazdaság diktálja a tempót a kriptopiacon, és a friss adatok most kellemetlen meglepetést okoztak a befektetőknek. A vártnál magasabb infláció és az erősnek látszó fogyasztás újra előtérbe helyezte a további kamatemelések lehetőségét, miközben a digitális eszközökhöz kapcsolódó befektetési termékekből 434 millió dollár áramlott ki. A CoinShares szerint a bitcoin nehéz időszak előtt áll, de a mostani eladásokból még nem következik tartós medvepiac.
2026. 10. 18. 16:00
Megosztás:

Banki összefogás a euró stabilcoinért: engedélyt kapott a Qivalis

Újabb fontos lépést tett az indulás felé a 37 európai bank által támogatott Qivalis: a társaság megkapta a holland jegybank elektronikus pénzkibocsátói engedélyét. Az euróalapú stabilcoin kibocsátása a következő hónapokban kezdődhet meg, de a tényleges rajthoz még teljesíteni kell az uniós MiCA-rendelet alkalmazandó követelményeit, és közzé kell tenni a projekt fehér könyvét.
2026. 10. 18. 15:00
Megosztás:

Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára - jelentette ki Andrej Babis az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
2026. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás: