Moldova teljesítette a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges lépéseket

Moldova folyamatosan halad a reformok útján, és teljesítette a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges lépéseket - jelentette ki Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos kedden Luxembourgban.

Moldova teljesítette a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges lépéseket

A biztos az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését jelentő, Moldovával tartott első kormányközi konferenciát követő sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet: a feltételek teljesítése Chisinau részéről különösen figyelemre méltó, mivel az ország az ukrajnai háború és a destabilizációs kísérletek miatt kihívásokkal néz szembe.

"Az az üzenetünk Moldovának és a moldovai népnek, hogy folytassák ezt az utat, és mi készek vagyunk önökkel együtt megtenni a következő lépéseket - hangsúlyozta Várhelyi.

Mint mondta, az Európai Bizottság továbbra is támogatni fogja Moldovát, két héten belül elindítja a bővítési folyamat következő lépését, amely az alkalmazandó uniós joganyag kétoldalú átvilágítása. Hozzátette, hogy a csatlakozási tárgyalásoknak átalakító folyamatnak kell lenniük.

Várhelyi rámutatott, hogy a tárgyalások már a kezdetektől fogva pozitív hatással lesznek Moldova társadalmára és gazdaságára, és kézzelfogható előnyökkel járnak majd a polgárok és a vállalkozások számára egyaránt.

Emlékeztetett, hogy a gazdasági és beruházási terv keretében az EU 1,5 milliárd eurót mozgósított állami és magánberuházások formájában olyan kulcsfontosságú ágazatokban, mint az energia, a közlekedés, valamint a vállalkozások finanszírozáshoz való hozzáférése, és ez az együttműködést továbbra is folytatni fogják a csatlakozási tárgyalások során is.

Hadja Lahbib belga külügyminiszter a belga soros uniós elnökség nevében a sajtótájékoztatón kiemelte: Moldova történelme, öröksége, kultúrája Európa szerves részét képezi. Emellett az EU Moldova legnagyobb kereskedelmi partnere, és ez fontos üzleti és külföldi befektetési lehetőségeket jelent a jövőre nézve - tette hozzá.

A belga külügyminiszter szerint Moldova határozott álláspontot képvisel az ukrajnai orosz agresszióval szemben, és igazodik az EU kül- és biztonságpolitikájához. Méltatta továbbá, hogy Moldova jelentős erőfeszítéseket tett a háború elől menekülők befogadására.

"Moldova még ezekben a nehéz időkben is rendíthetetlen elkötelezettséget mutat közös európai értékeink iránt" - hangsúlyozta.

Lahbib felhívta a figyelmet, hogy Moldovának még fontos reformokat kell végrehajtania többek között a jogállamiság, az igazságszolgáltatás és a korrupció elleni küzdelem területén. "Tisztában vagyunk azzal, hogy a csatlakozási tárgyalások szigorú és igényes folyamatot jelentenek, de bízunk abban, hogy Moldova sikerrel járhat, köszönhetően a moldovai nép eltökéltségének és elkötelezettségének" - jelentette ki a belga külügyminiszter.

140 milliárd forint sorsa a tét – indul a lakásbiztosítási kampány

Idén márciusban, azaz vasárnap ismét elindul az országos lakásbiztosítási kampány, a lakóingatlanok drágulása miatt pedig már több mint 140 ezer milliárd forintos állományról van szó. Extra keresletet teremt a piacon az Otthon Start Program, a Netrisk szakértői szerint a lakáshitelek mellé teljes körű lakásbiztosítást érdemes kötni, a “minimumbiztosítás” könnyen lehet, hogy nem nyújt megfelelő fedezetet baj esetén. Az idei kampányban jelenleg átlagosan 18 ezer forintot tudnak megspórolni azok, akik új biztosítást választanak a Netrisk adatai szerint, de minden 5. szerződő akár több mint 30 ezer forintot is megtakarít. Sokan azonban a spórolás helyett inkább a magasabb minőségű szolgáltatást választják.
2026. 02. 27. 06:00
Megosztás:

Tippek a szakértőtől: hogyan nyerjük vissza magabiztosságunkat a volán mögött?

A tavasz régen várt beköszöntével nemcsak az abroncsokat, hanem a vezetési rutinunkat is érdemes megújuló üzemmódba kapcsolni. A Hankook szakértői és Kőrös András, a Hungaroring Driving Center vezetéstechnikai szakembere összegyűjtötték a legfontosabb tanácsokat azoknak, akik hosszabb pihenő után térnek vissza a forgalomba, vagy éppen szezonváltó gumicsere előtt állnak.
2026. 02. 27. 05:30
Megosztás:

Kuponláz Magyarországon: így spórolnak a hazai vásárlók a kedvezményekkel

Egyre gyakrabban kuponoznak a magyar vevők, amivel a legtöbben 5000 forint feletti összeget spórolnak meg egy-egy bevásárlás során – derül ki az Etele Plaza friss, online felméréséből. Idehaza szinte mindenki hajlandó lenne sorba állni azért, hogy akciósan szerezzen be egy vágyott terméket. A többség 2-3 órát tölt a kuponos akciók felfedezésével a bevásárlóközpontokban, amire sokan családi programként tekintenek.
2026. 02. 27. 05:00
Megosztás:

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget? Az alváshiány csendben rombolja az intelligenciát

Az alvás több mint egy jól megérdemelt pihenés a nap végén, hiszen az intelligencia fenntartásának egyik legfontosabb eszköze is! Miközben a modern társadalomban felnőttek és gyerekek tömegei küzdenek kialvatlansággal. Ez nemcsupán fáradttá tesz, hanem mérhetően csökkenti a kognitív képességeket is. Az Agykutatás Hete alkalmából a szakértő arra figyelmeztet, hogy az alvásminőség jelentősen befolyásolja a szellemi teljesítményt, a megfelelő agytréning ugyanakkor nemcsak napközben tesz okosabbá, hanem előkészíti a terepet a minőségi pihenéshez is.
2026. 02. 27. 04:30
Megosztás:

Átadták hazánk legnagyobb villamosenergia-tárolóját

Üzembe helyezték az ALTEO új, közel 100 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Győrben, mely az eddig átadott legnagyobb ipari energiatároló hazánkban. A most átadott energiatároló a beépített hazai tárolói teljesítmény mintegy egyötödét adja.
2026. 02. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock ETH-staking ETF-et épít, miközben összeomlanak a „treasury-részvények”

Az Ethereum árfolyama 2025 közepe óta mintegy 50%-ot esett, és ez gyakorlatilag lenullázta azokat a vállalatokat, amelyek tőzsdei részvényen keresztül, tőkeáttételes ETH-felhalmozással kínáltak kitettséget.
2026. 02. 27. 03:30
Megosztás:

Magyarországon gyűlnek össze Európa vezető májgyógyászati szakértői, hogy megfékezzék a zsírmáj „csendes” járványát

Magyarország, 2026. február 26. Egyre jelentősebb népegészségügyi kihívást jelent hazánkban az anyagcserével kapcsolatos kockázati tényezők terjedése: a felnőtt lakosság több mint 60%-a túlsúlyos vagy elhízott[1], folyamatosan emelkedik a 2-es típusú cukorbetegség előfordulása[2]. Különösen elterjedtek a krónikus májbetegségek: a metabolikus eredetű zsírmájbetegségben (MASLD[3]) akár minden negyedik felnőtt érintett lehet – ugyanakkor sok esetben rejtve marad, és gyakran csak előrehaladott állapotban kerül felismerésre.
2026. 02. 27. 03:00
Megosztás:

2028 júliusáig elkészülnek az M44-es román országhatárig tartó szakaszának tervei

Elkészülnek 2028 júliusáig az M44-es gyorsforgalmi út román országhatárig tartó szakaszának tervei - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára Békéscsabán csütörtökön.
2026. 02. 27. 02:30
Megosztás:

Büntetés? A nehéz autók fizessenek többet a parkolásért

A nagy többség támogatja a városi terepjárók korlátozását: az európai nagyvárosok lakói örülnének, ha jelentősen korlátoznák a nehéz autók közlekedését és parkolását.
2026. 02. 27. 02:00
Megosztás:

Az idős kori fejfájás gyógynövényes gyógyítása

Az időskori fejfájás gyakori panasz, amely mögött sokszor keringési változások, izomfeszülés, alvászavar, stressz, enyhébb dehidratáció, illetve az életkorral járó idegrendszeri érzékenység áll.
2026. 02. 27. 01:00
Megosztás:

A Mol felszólította a Janafot, adjon biztosítékot a nem szankcionált orosz kőolaj szállítására

A Mol-csoport felszólította a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalatot, hogy péntekig adjon biztosítékot a tengeri úton érkező, nem szankcionált orosz kőolajszállítmányok átengedésére, ellenkező esetben az Európai Bizottsághoz fordulnak és kártérítési eljárást indíthatnak - tájékoztatta az olajtársaság csütörtökön az MTI-t.
2026. 02. 27. 00:30
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde erősödésével a teljes magyar gazdaság nyer

Az elmúlt egy évben a stabilitás és a biztonság terén elért kézzelfogható eredmények megjelennek a rekordszintű tartalékokban, az erősebb forintban és az alacsonyabb inflációban is - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Legek Díjátadó eseményén csütörtökön, ahol a tőkepiaci szereplők 2025-ös évben elért legkiemelkedőbb teljesítményeit díjazták
2026. 02. 27. 00:05
Megosztás:

ZachXBT jelentése, értelmezése és szerepe: tudományos igényű áttekintés egy pszeudonim on-chain nyomozó hatásáról a kriptopiacokra

A kriptovilágban sokan azt hiszik, hogy minden „láthatatlan” és követhetetlen. Pedig a legtöbb blokklánc olyan, mint egy nyilvános pénzügyi napló: bárki belenézhet, csak érteni kell a bejegyzéseket. Ebben a világban lett kulcsfigura ZachXBT – egy pszeudonim (név nélküli) on-chain nyomozó, aki tranzakciók, tárcacímek és mintázatok alapján leplez le csalásokat, lopásokat és bennfentes visszaéléseket. Az alábbi elemzés közérthetően bemutatja, ki/mi ZachXBT, mit jelent a jelenség a piac számára, hogyan dolgozik, milyen korlátai vannak, és miért figyel rá egyszerre a kriptoközösség, a tőzsdei szereplők és időnként a hatóságok is.
2026. 02. 26. 23:30
Megosztás:

Citigroup: 2026-ra teljesen integrálják a Bitcoint a 30 ezer milliárd dolláros vagyonkezelési rendszerbe

A globális bankóriás, a Citigroup bejelentette: 2026-ban elindítja saját digitális eszköz-infrastruktúráját, amely lehetővé teszi a Bitcoin teljes körű integrációját a bank mintegy 30 ezer milliárd dolláros vagyonkezelési ökoszisztémájába. A lépés új szintre emelheti az intézményi kriptoadoptációt, és komoly mérföldkő lehet a Bitcoin mainstream pénzügyi integrációjában.
2026. 02. 26. 22:30
Megosztás:

Elfogadták Békéscsaba 2026-os költségvetését, jönnek az új fejlesztések

Elfogadta a 2026-os költségvetést, és új infrastruktúrafejlesztési programok indításáról döntött a békéscsabai közgyűlés csütörtökön.
2026. 02. 26. 22:00
Megosztás:

Új korszakba lép az XRP Ledger: a Ripple decentralizált finanszírozási modellre vált

A Ripple bejelentette, hogy az XRP Ledger (XRPL) ökoszisztéma új fejlődési szakaszba lép. A fókusz a jövőben a decentralizált finanszírozáson, a szélesebb builder-hozzáférésen és a globális támogatási struktúra megerősítésén lesz. A vállalat 2017 óta több mint 550 millió dollárt irányított az XRPL-ökoszisztéma fejlesztésére – most azonban strukturális átalakulás következik.
2026. 02. 26. 21:30
Megosztás:

Újra berobbanhat a Wall Street?

Az Nvidia legfrissebb gyorsjelentése után aligha maradt kétség afelől, hogy a mesterséges intelligencia iránti kereslet továbbra is óriási, és rendkívül gyors ütemben támogatja a vállalat üzletmenetét. A társaság láthatóan nagyrészt érintetlen maradt a magas bázishatás ellenére is.
2026. 02. 26. 21:00
Megosztás:

IT-karrier Magyarországon: nem csak a fővárosban pörög a piac

Ha informatikai pályáról van szó, sokáig szinte automatikusan Budapest jutott eszünkbe. A multinacionális cégek, a startup-ökoszisztéma, a nemzetközi fejlesztőközpontok mind a fővároshoz kötődtek. Az IT-karrier egyet jelentett a budapesti költözéssel, vagy legalábbis a rendszeres ingázással. Az elmúlt években azonban látványosan átalakult a piac.
2026. 02. 26. 20:30
Megosztás:

Rekordösszegű agrártámogatások erősítik a magyar gazdákat

A kormány célja, hogy márciusig a beruházási intézkedésekhez kapcsolódó kötelezettségvállalások összege elérje az 1000 milliárd forintot - jelentett ki Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a Borsod Agroker Zrt. csütörtöki agrárkonferenciáján Miskolcon a tárca MTI-nek küldött közleménye szerint.
2026. 02. 26. 20:00
Megosztás:

A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret

A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám elérte az ötezer főt - jelentette be Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője és gyárigazgatója csütörtökön Kecskeméten.
2026. 02. 26. 19:30
Megosztás: