Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Tartósan magas szintre emelkedett az alacsony önerővel felvett jelzáloghitelek aránya. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2026 júniusában csaknem 43 százalékos volt a 70 százaléknál magasabb hitel/fedezet aránnyal kötött jelzáloghitelek száma, miközben összegük alapján ezek súlya meghaladta az 50 százalékot. Ezen belül a 20 százalék alatti önerővel felvett hitelek szám szerinti aránya 12,5 százalék, az összeg szerinti részesedése pedig 15,5 százalék.

A Magyar Nemzeti Bank rendelete határozza meg a pénzintézeteknek, hogy az ingatlan forgalmi értékének maximum hány százalékát érheti el az arra felvett lakáshitel. Ez a hitelfedezeti mutató (HFM), angol rövidítéssel LTV mutató. A fennmaradó részt önerőből kell kifizetniük a kölcsönigénylőknek.

Tartósan sokan élnek az alacsony önerővel

Az alacsony önerős lakáshiteleknél hatalmas az ugrás az egy évvel korábbihoz képest. Akkor a 20 százaléknál kisebb önerővel (azaz 80 százalék feletti HFM-mel) felvett kölcsönök száma 3, az összege pedig 4,44 százaléka volt csak a teljes hitelezésnek az MNB adatai szerint. A meredek emelkedés egyértelműen az Otthon Start hitel múlt szeptemberi bevezetésével magyarázható.

Ennél a támogatott hitelnél ugyanis az új szabályok már szinte minden igénylő esetében lehetővé tették , hogy a HFM elérje a 90 százalékot – vagyis akár 10 százalékos önerővel is meg lehetett kapni ezt a lakáskölcsönt. Ez jelentős könnyítés a jelzáloghitelekre általánosan vonatkozó előíráshoz képest, amelynek értelmében ilyen kölcsönt csak a fedezetül felajánlott ingatlan(ok) forgalmi értékének 80 százalékáig lehet nyújtani.

Az akár 10 százalékos önerő lehetőségét nem az Otthon Start nyitotta meg, de ez tette általánosan alkalmazhatóvá. 2024 januárjától az első lakást vásárló fiatalok, egy évvel később pedig a zöld feltételeknek megfelelő ingatlanokat vásárló adósok is mentességet kaptak a 20 százalékos önerőre vonatkozó főszabály alól. Ez viszont nem hozott jelentős eltolódást az alacsony önerővel felvett lakáshitelek javára, az arányuk egészen az Otthon Start megjelenéséig mindössze néhány százalékot ért el.

A BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból az is látszik, hogy az alacsony önerős lakáshitelek új szerződéseken belüli súlya stabilizálódott. A 20 százalék alatti önerővel felvett kölcsönök szám szerinti aránya március és június között rendre 15 százalék alatt mozgott. Az Otthon Start nagy felfutásának idején 2025 végén még előfordult 19 százalék feletti érték is.

Nagyok a korosztályos eltérések

A jegybank adatai szerint a legfiatalabb, már hitelezhető korosztálynál – a 18-30 éveseknél – sokkal gyakrabban fordulnak elő alacsony önerővel folyósított lakáshitelek. A 70 százalék feletti hitelfedezeti mutatós kölcsönök szám szerinti aránya 59 százalék közelében járt júniusban a fiataloknál, ezen belül a 80 százalék felettieké 25,8 százalék környékén mozgott. A 70 százalék feletti HFM-es kölcsönök hitelösszeg alapján mért részesedése még magasabb, 64,5 százalékos, 80 százalék feletti HFM-mel nyújtottaké pedig 29 százalék feletti.

A bankok tapasztalatai szerint az Otthon Start hitelt elsősorban a jól képzett, kedvező jövedelmi helyzetű, a fiatalabb korosztályhoz tartozó ügyfelek veszik fel. Esetükben pedig az alacsonyabb önerő kisebb kockázatot jelent, hiszen számítani lehet arra, hogy az idő előrehaladtával a jövedelmük az átlagosnál gyorsabb ütemben emelkedik majd. Ráadásul már az igényléskori jövedelmük is akkora, hogy abba jobban belefér a kisebb önerő miatti magasabb összegű hitel törlesztőrészlete – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A 10 százalékos önerő lehetősége a Wekerle Pluszban is megmaradt

Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusz feltételei ugyan több lényeges pontban is szigorúbbak az elődjénél, de a 10 százalékos önerő lehetősége megmarad. Ezt a hitelfedezeti szabályt ugyanis az MNB-rendelete írja elő a bankoknak, és az abban foglaltak alkalmazhatók a Wekerle Pluszra is.

A használt lakások vásárlásánál azonban az Otthon Start fix 3 százaléka a helyébe lépő támogatott kölcsönnél már 5 százalékra emelkedik. A BiztosDöntés.hu Wekerle Plusz hitel kalkulátora szerint ennek következtében jelentősen megemelkedik a törlesztőrészlet. Ez pedig Gergely Péter szerint már magasabb jövedelemnél is szűkítheti azoknak az igénylőknek a lehetőségeit, akik élni szeretnének a 10 százalékos önerővel, hiszen nekik ezért magasabb összegű kölcsönt kell felvenni.


Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás:

Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás:

Észak-koreai hackerek 25 másodpercenként új kriptotárcába mozgatják a Binance-től ellopott milliárdokat

Rendkívüli sebességgel próbálják eltüntetni a Binance elleni, 6,4 milliárd dolláros hackertámadásból származó kriptovalutákat az észak-koreai támadók. Az Elliptic blokkláncelemző vállalat szerint a hackerek kevesebb mint négy nap alatt mintegy 12 ezer különböző tárcába mozgatták a pénzt, átlagosan 25 másodpercenként új címet használva. A stabilcoinkibocsátóknak ugyanakkor a lopott vagyon közel felét sikerült befagyasztaniuk vagy lefoglalniuk.
2026. 11. 03. 03:00
Megosztás:

Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás: