Bajban a szelektív hulladékgyűjtés
2009. 06. 30. 07:33
Továbbra sincs élénkülés a másodlagos nyersanyagnak számító szelektíven gyűjtött hulladékok piacán, amely a tavaly beköszöntött világgazdasági válság óta komoly pozícióvesztést szenvedett el a pécsi hulladékkezelő BIOKOM Kft. cégvezetője állítása szerint - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Genczler István beszámolt arról, hogy az ágazat szereplői felvásárlási és értékesítési szempontból egyaránt problémákkal küzdenek, miután a feldolgozott, szelektíven gyűjtött hulladékok legnagyobb vevői, a csomagolóanyag-gyártó cégek egy része beszüntette tevékenységét, vagy a termelés jelentős korlátozása következtében idén a tavalyinál kevesebb nyersanyagra tart igényt. Tekker Tamás, a Magyarország első és legnagyobb forgalmú, pécsi hulladék-válogatóművét üzemeltető BIOMARK 2000 Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy bár a szelektíven gyűjtött hulladékok értékesítése folyamatos, az ár a tavalyi töredéke csupán. Példaként hozta fel, hogy a hullámkarton és a leggyengébb vegyes papír ára a tizedére esett vissza, egyes papíráruk kilóját a tavalyi 15 forint helyett mindössze 2 forintért veszik át a társaságtól. A műanyagok átlagosan 60-70 százalékkal érnek kevesebbet, a 2008-ban még igen keresett és 70 forintos kilónkénti áron kínált polisztirolokért ma mindössze 10-15 forintot fizetnek. Vannak azonban olyan ritkán keletkező, könnyű fajsúlyú hulladékok, amelyek gazdaságos szállítása és feldolgozása szinte lehetetlenné vált a jelenlegi gazdasági környezetben - tette hozzá. Tekker Tamás megjegyezte, hogy 2008-ban 15 ezer 600 tonna hasznosítható hulladékot vettek át és dolgoztak fel a válogatóműben, de mivel idén az ipari termelőktől várhatóan 30, a lakosságtól 10 százalékkal érkezik kevesebb másodlagos nyersanyag a tavalyinál, az idei lesz az első év, amikor nem emelkedik az Eperfás úti válogatóművükbe kerülő mennyiség. Genczler István kitért rá, hogy a válság következményeként az elmúlt hónapokban eltűntek azok a társaságok, amelyek a korábbi konjunktúrában amolyan "hullámlovasai" voltak az ágazatnak. Ezek a cégek a kötelező közszolgáltatás igénybevételére nem kötelezett, nagy tömegű hulladékot kibocsátó ipari, kereskedelmi vállalatokkal szerződtek, s a könnyű begyűjtésre szakosodva olyan magas árakkal dolgoztak, amikkel a kötelező, nagyobb költséggel járó feladatokat ellátó közszolgáltatók nem tudtak versenyezni. "A magukra hagyott partnerek a közszolgáltatókhoz fordultak, hogy náluk helyezzék el hulladékaikat, de kemény tárgyalásokat kellett velük folytatni annak elfogadására, hogy ez a válság miatt a korábbihoz képest rosszabb anyagi feltételek mellett oldható csak meg, sőt, olykor áldozatokat kell hozniuk, egyes esetekben nekik kell fizetni a szállításokért" - fűzte hozzá. Genczler István reményét fejezte ki, hogy az ágazat szigorú finanszírozási környezetben is túl fogja élni a válságot, és még a piaci helyzetre való hivatkozással sem következhet be a lakossági szelektív hulladékgyűjtés korlátozása, vagy megszüntetése. Ez amúgy sem állítható le egyik napról a másikra, hiszen egy gondosan kiépített, megszokott, sokak által kedvelt rendszer, leépítését egyetlen szolgáltató sem engedheti meg magának" - jegyezte meg. A cégvezető megítélése szerint a piaci átrendeződések után, a gazdaság élénkülésével 2011-ben lehet újra jelentős a kereslet az eddig közvetlenül, vagy nyugat-európai közvetítőkön keresztül most Németországba, Ausztriába, valamint a Távol-Keletre exportált másodnyersanyagok iránt. Addig azonban a szerényebb volumenű eladáshoz is folyamatosan szükség van újabb és újabb értékesítési csatornák keresésére.

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít
A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni
Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában
A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól
A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben
Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
Orbán Anita 11 egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel
Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita 11 kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig, emellett pedig több multilaterális találkozón és az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett - erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az MNB korábbi elnökét az Erste-ügyben
Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét.
6 százalékot zuhant a Cisco: miért büntette a piac a technológiai óriást?
Miközben a technológiai részvények teljesítményét követő fontos tőzsdei alapok emelkedtek, a Cisco papírjai szeptember 22-én nap közben mintegy 6 százalékot estek. A hálózati berendezéseket gyártó vállalat versenytársainál nem látszott hasonló eladási hullám, ezért a mozgás inkább a Cisco megítéléséről árulkodhatott. A háttérben profitrealizálás és óvatosabb befektetői várakozások is állhattak, egyértelmű kiváltó okot azonban a korabeli beszámoló nem azonosított.
Altcoin-rali 2026: a Bitcoin Cash kilőtt, mögötte tíz külön történet mozgatja a kriptopiacot
A Bitcoin Cash közel 30 százalékot emelkedett egyetlen nap alatt, a LayerZero 21,5, a Pons csaknem 19 százalékot erősödött, miközben a Uniswap forgalma átlépte a 2,3 milliárd dollárt. A zöld számok mögött azonban nem ugyanaz a történet húzódik: van, ahol egy friss CME-bejelentés mozdította meg a piacot, máshol tokenégetés, új hálózati funkció, szabályozási fordulat vagy egyszerűen a spekulatív tőke rotációja. Megnéztük, mi hajtotta a 24 óra tíz legjobban teljesítő nagyobb kriptoeszközét.
Ennyi pénz kell a vállalható nyugdíjas életszínvonalhoz
A magyar középkorúak átlagosan 35 millió forint megtakarítást tartanak szükségesnek 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak - derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t.