Technikai recesszióban az osztrák gazdaság

A harmadik negyedévi GDP-adatok alapján az osztrák gazdaság technikai recesszióba esett az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria pénteki jelentése alapján.

Technikai recesszióban az osztrák gazdaság

A harmadik negyedévben Ausztria gazdasági teljesítménye reálértéken 1,8 százalékkal maradt el az előző év azonos negyedévéhez képest. Az idei második negyedévhez képest a reál bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékkal csökkent szezonális és naptári kiigazítással az osztrák statisztikai hivatal előzetes számításai szerint.

A második negyedévben az osztrák GDP negyedéves bázison 1,1 százalékkal, éves bázison pedig 1,4 százalékkal csökkent. Két egymást követő negyedéves GDP-csökkenés technikai recessziót jelent.

A statisztikai hivatal "Osztrák Gazdasági Barométer" című kiadványa legfrissebb száma kiadásának bemutatóján Tobias Thomas főigazgató elmondta, hogy az adatok alapján "Ausztria gazdasága recesszióban van [...] ami elsősorban az ipar és a kereskedelem gazdasági teljesítményének visszaesése miatt következett be. A vendégéjszakák száma viszont rekordot döntött a turizmusban" - mondta.

A harmadik negyedévben a bruttó hazai termék csökkenéshez elsősorban a kereskedelem (-7,6 százalék), a szállítás (-9,0 százalék) és az ipar (-4,2 százalék) járult hozzá. Növekedést elsősorban a közigazgatás, az oktatás és az egészségügy ért el, 5,6 százalékost.

A legfrissebb makrogazdasági mutatók alapján a feldolgozóipar forgalma 2023 októberében tovább csökkent, és 10,3 százalékkal maradt el a 2022. októberi eredménytől a korai gazdasági becslés szerint. Az iparban 12,0 százalékkal csökkent a forgalom, míg az építőiparban 0,1 százalékkal nőtt.

2023 augusztusában az osztrák külkereskedelemben az export értéke 1,2 százalékkal, 14,58 milliárd euróra csökkent 2022 augusztusához képest. Ugyanakkor az import értéke 15,0 százalékkal, 14,83 milliárd euróra csökkent. A pandémia által nem érintett utolsó év, a 2019-es szintjéhez képest 2023 augusztusában a behozatal 29,3 százalékkal, a kivitel pedig 33,2 százalékkal nőtt.

Fizetésemelés? Ne is álmodj róla 2026-ban!A munkáltatók fele nem tervez fizetésemelést jövőre

A magyar cégek összesen 52 százaléka tervezi a fizetések emelését 2026-ra, átlagosan 8 százalékos mértékben. Tavaly hasonló arányban nyilatkoztak így a vállalati döntéshozók, októberig mégis jelentősen több helyen volt bérfejlesztés.
2025. 12. 05. 02:30
Megosztás:

Hogyan segíthet a kolokáció a hálózathoz való hozzáférésben?

A hálózati kapacitások szűkösségére tekintettel a hazai villamos energia szektorban egyre nagyobb kihívást jelent a növekvő volumenű időjárásfüggő termelés és villamos energia tárolók rendszerbe integrálása. A kolokációs modellek megjelenése új lehetőségeket kínál a piaci szereplők számára, ugyanakkor számos jogi és finanszírozási kérdést vet fel. Simon Gábor, a DLA Piper Hungary energia szakterületének vezetője összefoglalja a legfontosabb trendeket, szabályozási kereteket és nyitott problémákat.
2025. 12. 05. 02:00
Megosztás:

Ezért jobb qvikkel fizetni – már az e-számláknál is elérhető az ingyenes átutalás

Számos előnye van más fizetési megoldásokkal szemben a qviknek, amely már a Díjneten is választható. A szolgáltatásnak köszönhetően például azok is gyorsabban és biztonságosan fizethetik számláikat, akik nem szeretnék megadni a bankkártyaadataikat az online számlafizetés során. Emellett általánosságban is tovább egyszerűsödött a számlafizetés a Díjnet felületén.
2025. 12. 05. 01:30
Megosztás:

Tovább bővül a Hungarian Startup University Program

Tovább bővül a Hungarian Startup University Program (HSUP), amelynek célja, hogy bevezesse az egyetemi hallgatókat az innovációs és vállalkozói gondolkodásba - mondta Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
2025. 12. 05. 01:00
Megosztás:

Átlag közeli hőmérsékletű és kissé csapadékos volt a november

Átlag közeli hőmérsékletű és kissé csapadékos volt a november - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján csütörtökön.
2025. 12. 05. 00:05
Megosztás:

Megtorpant az XRP árfolyam, miközben a Ripple lezárta az 1 milliárd dolláros GTreasury felvásárlást

A Ripple legújabb, 1 milliárd dolláros akvizíciója új lendületet adhat a digitális pénzügyi infrastruktúra átalakulásának – még ha az XRP árfolyama közben épp technikai ellenállásba is ütközött. Az XRP árfolyamrali megtorpant, de a háttérben komoly stratégiai lépések történnek: a Ripple célja, hogy átfogó pénzügyi platformmá váljon. Vajon ez elég lesz az új árfolyamcsúcsokhoz?
2025. 12. 04. 23:30
Megosztás:

Elkerülhetetlen a 50 000 dolláros BTC árfolyamzuhanás? – 5 fontos tudnivaló a héten a Bitcoinról, és hogy miért a Digitap ($TAP) a #1 kriptós előértékesítés a portfóliód fedezésére

A Bitcoin volatilitással kezdte a decembert. Az árfolyam a hétvégén meredeken visszaesett, majd visszapattant, és ismét az 50 napos exponenciális mozgóátlag (50-EMA) fölé kapaszkodott. Ez az oda-vissza mozgás számos tőkeáttételes pozíciót likvidált, és gyakorlatilag újraindította a származtatott piacokat, így a kereskedők óvatosabbá váltak, különösen az új makrogazdasági adatok érkezése előtt.
2025. 12. 04. 23:00
Megosztás:

Az ABB és a Toyota együtt alakítják az e-mobilitás jövőjét

Az e-mobilitás Európa-szerte megváltoztatja az emberek közlekedési szokásait. Egyre több autós fontolgatja elektromos vagy plug-in hibrid jármű vásárlását, egyre több otthonban szerelnek fel töltőket, és egyre több vállalat gondolja át járműparkja üzemeltetését. Mivel a közlekedés a globális CO₂-kibocsátás közel egynegyedéért felelős, és ebből a személygépkocsik körülbelül 60 százalékot tesznek ki1, soha nem volt még ennyire nyilvánvaló a megbízható, biztonságos és mindennapi töltés iránti igény.
2025. 12. 04. 22:00
Megosztás:

Áttörés a Bitcoin sidechain infrastruktúrában: Partnerségre lépett a VerifiedX és a Blockdaemon

A Bitcoin ökoszisztéma újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: a VerifiedX és a Blockdaemon stratégiai együttműködésre lépett, amely jelentős előrelépést hozhat a Bitcoin sidechain technológia fejlődésében. A cél egyértelmű: komplex blokklánc funkciókat egyszerűen és felhasználóbarát módon elérhetővé tenni a nagyközönség számára – olyan alkalmazásokon keresztül, mint a Switchblade Wallet és a Butterfly.
2025. 12. 04. 21:30
Megosztás:

A Cardano és a Solana veszélyzónába süllyed, miközben egy elemző 2000%-os kitörési ralira számít a Digitap kiemelkedő előértékesítési teljesítménye alapján

A piaci hangulat medvéssé vált, ahogy a főbb altcoinok meredek esésbe kezdtek. A Cardano árfolyama 0,40 dollár alá esett, míg a Solanáé 130 dollár alá csúszott.
2025. 12. 04. 21:00
Megosztás:

Magyarországon a cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.
2025. 12. 04. 20:30
Megosztás:

A Mol megvásárolja az 5 naperőművel rendelkező Polsolar Kft.-t

A Mol csütörtökön szerződést kötött a Polsolar Kft. megvásárlására, amely 5 teljesen működőképes naperőművet birtokol Mezőcsát közelében, Kelet-Magyarországon; a naperőművek együttes kapacitása 304 megawatt peak (MWp), amellyel a társaság megnégyszerezi napenergia portfólióját - közölte a Mol Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2025. 12. 04. 20:00
Megosztás:

Energiahatékonyság, digitalizáció, moduláris fordulat: az építőipar 2026-ban

Az építőipar 2025-ben gyakorlatilag padlóra került Magyarországon: az ÉVOSZ konjunktúrafelmérése* szerint az építőipari cégek 60 százaléka árbevétel csökkenéssel számol, 90 százaléka kedvezőtlennek látja a piaci helyzetet. A megrendeléshiány, a bizonytalan gazdasági környezet és a késedelmes fizetések sok vállalkozást az összeomlás szélére sodort. A Mapei trendelemzése szerint a mélyponton a felújítási boom és a támogatott hitelek jelenthetnek fordulatot az ágazatnak.
2025. 12. 04. 19:30
Megosztás:

Új vezető felel a közép-európai régióért az AstraZenecánál

Decembertől Julio Ordaz tölti be az AstraZenecánál a csehországi, szlovákiai és magyarországi működésért felelős regionális igazgatói pozíciót.
2025. 12. 04. 19:00
Megosztás:

A Polymarket visszatér Amerikába: a való világ eseményei mostantól kereskedhető valószínűségekké válnak

A Polymarket nagy visszatérése új korszakot nyit a kriptoalapú jóslópiacok számára: a platform friss amerikai alkalmazása már valós pénzzel zajló sportesemény-piacokat kínál, immár hivatalos szabályozói jóváhagyással. A kriptoszféra egyik legizgalmasabb területe most lép be a mainstream pénzügyi térbe – szigorúbb felügyelettel, mégis a blokklánc rugalmasságával.
2025. 12. 04. 18:30
Megosztás:

GLS csomagszállítási határidők és utolsó szállítási napok az ünnepek idején

A GLS Hungary idén is átfogó tervezéssel, optimalizált működéssel és kibővített szolgáltatásokkal támogatja az év végi megnövekedett csomagforgalom kezelését. A házhoz szállítás mellett a több mint 2600 GLS Automata és 1000 GLS CsomagPont kínálta rugalmas átvételi lehetőségek, valamint a megerősített ügyfélszolgálati kapacitás mind azt szolgálják, hogy a küldemények az ünnepi hajrában is minél gördülékenyebben jussanak el a címzettekhez. Az idén bevezetett GLS Automata Expressz pedig akár a másnap reggeli átvételt is lehetővé teszi a több mint 500 expressz jelölésű automatában.
2025. 12. 04. 18:00
Megosztás:

Az OECD Versenybizottságának egyik alelnöke lett a GVH elnöke

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development, OECD) Versenybizottságának 17 tagú Tanácsába választották a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
2025. 12. 04. 17:30
Megosztás:

8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld - hívta fel a figyelmet az adóhatáság csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2025. 12. 04. 17:00
Megosztás:

A Bitfinex szerint közel a Bitcoin fellélegzése: elindulhat a várva várt „relief rally”?

A Bitfinex friss elemzése szerint a Bitcoin elérhette a piaci mélypontot: az eladók kifáradása, az extrém tőkeáttétel leépülése és az on-chain jelek mind arra utalnak, hogy közeleghet a megkönnyebbülés-rali. A kriptopiacon egyre erősebb a remény a stabilizációra, miközben a BTC egy nap alatt 8%-ot pattant vissza.
2025. 12. 04. 16:30
Megosztás:

Elérte a tízmilliomodik rendelést a Kifli.hu

December első hetében elérte története tízmilliomodik rendelését a Kifli.hu. A közel hat évvel ezelőtt indult online üzletben ma már havonta több mint 300 ezer virtuális kosarat töltenek meg a vásárlók. A mintegy 732 ezer regisztrált vásárlóval rendelkező Kifli.hu szolgáltatása Budapesten és a fővárosi agglomeráción kívül Pest megye nagy részében, valamint jelentős vidéki városokban is elérhető, több, mint 700 futárjával elérve a hazai lakosság közel egyharmadát.
2025. 12. 04. 16:00
Megosztás: