Tisza: Gyorsítani kell az EU vízügyi stratégiájának végrehajtását
Az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági szakbizottsága (ENVI) kedden eszmecserét folytatott Darragh O’Brien ír éghajlatváltozásért, energetikáért és környezetvédelemért felelős miniszterrel az ír tanácsi elnökség programjáról.
Kulja András, a Tisza EP-képviselője és a szakbizottság alelnöke a vitában arról beszélt, hogy Magyarország az aszálynak leginkább kitett európai országok közé tartozik, a vízhiány pedig már nemcsak a mezőgazdaságot, hanem a kritikus infrastruktúrát és az energiabiztonságot is veszélyezteti.
A képviselő szerint a klímaváltozás következményei Magyarországon mindennapossá váltak, miközben az előző kormány 16 éven át elhanyagolta a vízgazdálkodást.
Emlékeztetett: idén nyáron a Duna rendkívül alacsony vízállása miatt a Paksi Atomerőmű termelését is korlátozni kellett, a teljes leállást az új kormány gyors beavatkozásával sikerült elkerülni.
"Megtapasztaltuk a klímaváltozás következményeit – és azt is, milyen ára van annak, ha egy kormány 16 évig nem fordít figyelmet a vízgazdálkodásra, a talajvíz és a folyók állapotára" – hívta fel a figyelmet a közleményben. A politikus az ülésen azt kérdezte az ír minisztertől, hogy az ír tanácsi elnökség milyen lépésekkel kívánja felgyorsítani az uniós vízügyi reziliencia-stratégia végrehajtását.
Darragh O’Brien válaszában azt mondta, ismeri a magyarországi eseményeket és a Dunával kapcsolatos folyamatokat. Hangsúlyozta, hogy a Tanács és az ír elnökség elkötelezett a vízreziliencia-stratégia mellett, és fontosnak tartja végrehajtásának felgyorsítását.
"A víz intelligens felhasználása nagyon lényeges, ez vonatkozik az ipari és gazdasági felhasználásra is. Az EU állampolgárai megszenvedik a jelenlegi helyzetet. Nagyon fontos témát vetett fel" – idézte az ír minisztert a sajtóközlemény.
Kulja András egyúttal köszönetet mondott a Magyar Honvédségnek, a vízügy és a Paksi Atomerőmű szakembereinek, a mérnököknek és kivitelezőknek, valamint a katasztrófavédelem és más rendvédelmi szervek munkatársainak a víz- és energiahiány kezelésében végzett munkájukért.
A politikus a magyar embereknek is köszönetet mondott az energiafogyasztás csökkentéséért. Úgy fogalmazott, hogy az erre való hajlandóság fontos szerepet játszott a helyzet kezelésében, és az összefogást "a nemzeti szolidaritás és együttműködés valódi példájának" nevezte.