Új kereskedelmi igazgatóval erősít a Cofidis

Annus Norbert 2023 márciusában csatlakozott a Cofidis Igazgatóságához mint kereskedelmi területért felelős Igazgatósági Tag. A hitelezés és üzletfejlesztés területén kifejezetten széles körű, átfogó tapasztalattal rendelkező szakember az áruhitel, autóhitel, biztosítás és brókeri partneri terület vezetése mellett egyúttal a marketing, CRM és a termékmenedzsment stratégiájának kialakításáért is felel.

Új kereskedelmi igazgatóval erősít a Cofidis

A közgazdász végzettségű vezető a bankszektorban szerzett két évtizedes tapasztalattal érkezett a Cofidishez. A General Electricnél pénzügyi és üzleti elemzőként kezdte pályafutását Magyarországon és az Egyesült Államokban, majd feladatai közé tartozott a lakossági árazás stratégiai tervezése, valamint a jelzáloghitelezési üzletág igazgatása a Budapest Banknál 2004 és 2010 között. Ezután csatlakozott a Citibank Hungaryhoz, ahol 6 éven át több területet vezetett, így például előbb a magyar, majd a teljes közép-európai régió fogyasztási hitelezését vitte. 2017-tól az Erste Bank Hungary Kártya és Fogyasztási Hitelek Igazgatóság felelős ügyvezető igazgatójaként többek között a digitális hitelezési termék- és portfoliófolyamatok kialakításáért felelt. 2023 márciusától ő a Cofidis Magyarországi Fióktelepének kereskedelemért felelős Igazgatósági Tagja.

„Számtalan lehetőség és izgalmas kihívás áll most a Cofidis előtt ebben a folyamatosan változó üzleti környezetben: ezek motiváltak arra, hogy csatlakozzam a csapathoz.

A személyi kölcsönök, az áruhitelezés és a gépjárműfinanszírozás területén is olyan hosszú távú stratégiát szeretnék építeni, mely ügyfél- és partnerközpontú innovatív digitális megoldásaival a piaci részesedés növelését, a dinamikus fejlődést, ugyanakkor a fenntartható fogyasztást egyaránt szolgálja – fogalmazta meg szakmai terveit Annus Norbert.

Mi legyen a nyugdíj kezdő időpontja? Jogszabályi döntés

A nyugdíjba vonulás időpontja nem csupán egy dátum a naptárban: komolyan befolyásolhatja a nyugdíj összegét, a későbbi emeléseket és még a 13. havi nyugdíjhoz való jogosultságot is.
2026. 02. 25. 01:00
Megosztás:

250 millió dollárnyi USDC-t bocsátottak ki – Intézményi tőke érkezhet a kriptopiacra?

Újabb jelentős stablecoin-kibocsátás rázta meg a piacot: 250 millió darab USDC (USD Coin) került frissen kibocsátásra az USDC Treasury címéről. Az esemény nem csupán egy nagyméretű tranzakció, hanem potenciális előjele a közelgő piaci mozgásoknak is, különösen az intézményi szereplők aktivitásának növekedése szempontjából.
2026. 02. 25. 00:30
Megosztás:

Vizsgálat indult a Telegram alapítója ellen

Vizsgálat indult Oroszországban a Telegram üzenetküldő szolgáltatás alapítója, Pavel Durov ellen terrorizmus támogatása címén egy büntetőügy keretében - közölte kedden a Rosszijszkaja Gazeta című kormánylap az Szövetségi Nyomozó Bizottság (FSZB) nyilvános dokumentumaira hivatkozva.
2026. 02. 25. 00:05
Megosztás:

Ismét csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása

Ismét későbbre, ezúttal csütörtökre halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját - közölte a szlovák gazdasági minisztérium kedden a szlovák állami tranzittársaságnak, a Transpetrolnak küldött ukrán információra hivatkozva.
2026. 02. 24. 23:30
Megosztás:

Stratégiai fordulat az Ethereum Alapítványnál: 70 000 ETH stakingbe került

Új korszak kezdődhet az Ethereum ökoszisztémában: az Ethereum Foundation immár nem csupán fejlesztői és támogatói szerepet tölt be, hanem aktív validátorként is részt vesz a hálózat működésében. A szervezet treasury-stratégiájának átalakítása révén több tízezer ETH-t állított stakingbe, ami hosszú távon fenntarthatóbb pénzügyi modellt és erősebb hálózati biztonságot eredményezhet.
2026. 02. 24. 23:00
Megosztás:

Budapest Közút Zrt. azt kéri, hogy körültekintően helyezzék ki a választási plakátokat!

A Budapest Közút Zrt. arra kéri a választási kampányban részt vevő szervezeteket, hogy a közlekedés biztonságát szem előtt tartva helyezzék el hirdetményeiket.
2026. 02. 24. 22:30
Megosztás:

17 hónap tartás után jött a kamatvágás Magyarországon

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot. A jegybanki alapkamat így holnaptól 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle hasonló mértékben mérséklődött – 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 02. 24. 22:00
Megosztás:

50%-os zuhanás után: A bitcoin kereskedők további esésre készülnek

Tovább romlik a hangulat a kriptopiacon: a bitcoin árfolyama 50%-kal került történelmi csúcsa alá, miközben a makrogazdasági bizonytalanság és az amerikai vámháborús lépések újabb nyomást helyeznek a kockázatos eszközökre. A predikciós piacok szerint a befektetők többsége további lejtmenetre számít, mielőtt érdemi felpattanás következhetne.
2026. 02. 24. 21:30
Megosztás:

Kibertámadás érte a szlovén kormányfő Instagram-oldalát

Támadás érte Robert Golob szlovén miniszterelnök és pártja, a Szabadság Mozgalom hivatalos Instagram-oldalát, amelyet emiatt ideiglenesen felfüggesztettek. A döntés bírálatokat váltott ki, ezeket azonban a kormányfő kedden visszautasította.
2026. 02. 24. 21:00
Megosztás:

Erős a beruházási kedv, nagy az igény a növekedési tőkére a kkv-knál

A Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-k beruházási hajlandósága erős, több mint 3500 vállalkozás jelentkezett, közülük több mint ezer kapott pozitív előminősítést, a feldolgozott állomány alapján eddig 54,2 milliárd forint értékű beruházásról született döntés - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az MTI-vel kedden.
2026. 02. 24. 20:30
Megosztás:

Banki háttérinfrastruktúrára vált a Tether-támogatott Bit2Me

5,3 milliárd eurós forgalommal robbant az európai piacon - A spanyol kriptotőzsde látványos stratégiai fordulatot hajtott végre: a lakossági (retail) fókuszról a banki és hatósági háttérrendszerek kiépítésére állt át. Az eredmény? Nyolcszoros forgalomnövekedés, MiCA-engedély és agresszív európai terjeszkedés.
2026. 02. 24. 20:00
Megosztás:

Így alakult a forint-euró árfolyam kedd estére

Kedden enyhén erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 02. 24. 19:00
Megosztás:

Kamatot vágott az MNB

25 bázispontos kamatvágást jelentett be a Magyar Nemzeti Bank. A konszenzusnak megfelelően 6,25 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank, a kamatfolyosó két szélét szintén 25 bázisponttal vágták meg.
2026. 02. 24. 18:30
Megosztás:

Ötödik hete menekül a tőke a kriptoalapokból – 4 milliárd dollárnyi kivonás jelzi a befektetői kifáradást

A digitális eszközalapokból újabb 288 millió dollár áramlott ki az elmúlt héten, ezzel immár öt egymást követő héten tart a tőkemenekítés. Bár az XRP, a Solana és a Chainlink szerény beáramlást mutatott, ez érdemben nem tudta ellensúlyozni a széles körű altcoin-eladásokat.
2026. 02. 24. 18:00
Megosztás:

Somogy vezet, Borsod lemaradt – Óriási szakadék tátong a magyar lakásépítésekben

Somogy vármegyében és a fővárosban gőzerővel folynak az építkezések, az északi és alföldi megyékben szinte teljesen leálltak az újlakás-átadások. Ez a folyamat nemcsak az új ingatlanok piacát, hanem a használt lakások árazását is befolyásolja.
2026. 02. 24. 17:30
Megosztás:

Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. élén

2026 február 19-től dr. Nádasdy Bence tölti be az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. vezérigazgatói pozícióját. Új megbízása mellett a szakember tőkepiaci igazgatóként, a management board tagjaként továbbra is felelős az Indotek Group tőke- és bankfinanszírozásának irányításáért, így a vállalat finanszírozási stratégiájának egyik kulcsszereplőjeként folytatja munkáját.
2026. 02. 24. 17:00
Megosztás:

19%-kal apadtak a Binance stabilcoin-tartalékai – folytatódik a kriptopiaci likviditás-szűke

A világ legnagyobb kriptotőzsdéjén látványosan csökken a stablecoin-állomány: a Binance tartalékai november óta közel 10 milliárd dollárral estek vissza. A háttérben likviditási szűkülés és a kamatkörnyezet bizonytalansága állhat.
2026. 02. 24. 16:30
Megosztás:

Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben

Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben: mind a kihelyezések összege, mind a darabszám növekedett, és továbbra is magas arányt képviseltek a támogatott programok az új kihelyezéseknél - ismertette a tavalyi piaci adatokat Agárdi Marianna, a Lízingszövetség elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 24. 15:30
Megosztás:

A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.
2026. 02. 24. 15:00
Megosztás:

UBM: történetének legjobb féléves eredményét produkálta az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport, amely folytatja nemzetközi terjeszkedését

Az UBM Csoport 2025. július 1. és 2025. december 31. között 131,6 milliárd forint árbevételt, 5,4 milliárd forint EBITDA-t és 2,4 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el - derül ki a cégcsoport 2025/2026-os üzleti évének 2026. február 23. napján publikált első féléves konszolidált beszámolójából. „A legfontosabb mutatók szerint hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportja igen jó erőben van” - összegezte az eredményeket Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója.
2026. 02. 24. 14:30
Megosztás: