Újra megrendezik az országos rendőr- és tűzoltónapot a Városligetben

Három év kihagyás után újra megrendezik az országos rendőr- és tűzoltónapot a Városligetben, április 22-én - közölték az Országos Rendőr-főkapitányság szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Újra megrendezik az országos rendőr- és tűzoltónapot a Városligetben

Szabó Bettina rendőr főhadnagy, a rendezvény házigazdája elmondta, hogy idén a tizedik, jubileumi évfordulót ünneplik, így sokszínű és változatos programokkal várják az érdeklődőket. "A cél az, hogy a fiatalokat közelebb hozzuk ehhez a szakmához"- fűzte hozzá, jelezve, a rendezvényen nemcsak a rendőrség, hanem az összes társszervezet képviselteti magát. Beszámolt arról, hogy az eseménysorozat programjai között lesz kutyás és lovas bemutató, valamint motoros felvonulás a Hősök terén. Emellett nyereményjátékok is várják a résztvevőket, a közlekedés és a bűnmegelőzés témakörében. A nyertesek között kerékpárt, fejhallgatót, hangszórókat sorsolnak ki, a fődíj egy értékes játékkonzol lesz - ismertette.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy az esemény a tűzoltók felvonulásával kezdődik reggel 9 órakor. A konvoj a Flórián térről indul, a Hősök terén csatlakozik hozzájuk a katasztrófavédelem központi zenekara. A szóvivő kiemelte a programok közül a Hunor hivatásos mentőszervezet technikai bemutatóját, valamint azt, hogy a legkisebbek tüzet olthatnak majd és lesz balesetszimuláció is.

Szabó Bettina a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy április 14-én flashmobot tartanak a Széll Kálmán téren, a Kossuth téren, a Szent István-bazilikánál és a Keleti pályaudvarnál.

Mélyponton a német exportorientált vállalatok körében az üzleti hangulat

Az exportorientált német vállalatok hangulatindexe hároméves mélypontjára süllyedt szeptemberben a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése alapján.
2023. 09. 26. 21:30
Megosztás:

Ötven Airbus A350-es repülőgépet rendel az Air France-KLM Csoport

A szélestörzsű flotta megújításának felgyorsítása érdekében a korábban leadott megrendelést kiegészítve újabb 50 darab Airbus A350-es repülőgépet rendel az Air France-KLM Csoport. A francia-holland vállalat fogja a legtöbb A350-est üzemeltetni a világon az évtized végére.
2023. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság megnövelte a Csehországnak nyújtandó segítséget

Mintegy 2,2 milliárd euróval megnövelte a Csehországnak szánt újjáépítési támogatást az Európai Bizottság - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Petr Fiala cseh kormányfővel.
2023. 09. 26. 20:30
Megosztás:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2023. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Túlnyomórészt mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Túlnyomórészt gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2023. 09. 26. 19:30
Megosztás:

Egyedi céges hírek segítették a növekedést a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,81 pontos, 0,39 százalékos emelkedéssel, 55 571,74 ponton zárt kedden.
2023. 09. 26. 19:00
Megosztás:

Az Allianz 2023-as Globális Vagyonosodási Jelentése: Vége a mulatságnak

Az Allianz ma tizennegyedik alkalommal jelenteti meg Globális Vagyonosodási Jelentését, amely a háztartások vagyoni és adóssághelyzetét vizsgálja a világ csaknem hatvan országában.
2023. 09. 26. 18:00
Megosztás:

Az MNB összezárta a kamatszinteket

13 százalékra csökkent az effektív kamat. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően 100 bázispontos kamatvágással összezárta az effektív kamatot az alapkamattal.
2023. 09. 26. 17:30
Megosztás:

Csökkent a három hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített három hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2023. 09. 26. 17:00
Megosztás:

Goodbye ikerdeficit!?

Ma materializálódott az, amit eddig is sejtettünk. 690 millió eurós többletet mutat a folyó fizetési mérleg a második negyedévben.
2023. 09. 26. 16:30
Megosztás:

A második fél évben visszatérhet a gazdasági növekedés

A második fél évben visszatérhet a magyar gazdaság növekedése - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt. Fókuszban a forint szakmai rendezvényén kedden Budapesten.
2023. 09. 26. 16:00
Megosztás:

A miniszterelnök a francia Veolia vállalat vezetőjével tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök kedden délelőtt a Karmelita kolostorban fogadta Antoine Frérot-t, a Veolia Environnement igazgatótanácsának elnökét és delegációját - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
2023. 09. 26. 15:30
Megosztás:

Javult a Magyar Telekom kibocsátói hitelkockázati besorolása

Pozitívra javította a Magyar Telekom kibocsátói hitelkockázati besorolásának kilátását a Scope Ratings GmbH hitelminősítő - közölte a távközlési szolgáltató kedden az MTI-vel.
2023. 09. 26. 15:00
Megosztás:

A fenntarthatóságról beszélt Áder János

A fenntarthatóság az, amikor csak annyit veszünk el a természettől, amit az pótolni tud, vagy úgy élünk, hogy a jövő generációk szükségleteinek kielégítésére is legyen elegendő erőforrás - mondta Magyarország korábbi köztársasági elnöke, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány alapítója és kuratóriumi elnöke kedden, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2023. 09. 26. 14:30
Megosztás:

A reálkereset-növekedés várható az év végére

Az év végére megfordul a trend, és újra várható a reálkereset növekedése Magyarországon, miután az infláció folyamatosan csökken, a keresetek pedig dinamikus növekedést mutatnak - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
2023. 09. 26. 14:00
Megosztás:

Száznál is több autóbusz érkezik az V. Ferihegyi Ikarus Találkozóra

Százhúsz autóbusz, köztük számos oldtimer és ritkaságnak számító jármű érkezik az V. Ferihegyi Ikarus Találkozóra, melynek során élménybuszozás, Ikarus-felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás és számos egyéb program várja a látogatókat szombaton és vasárnap az Aeroparkban.
2023. 09. 26. 13:30
Megosztás:

Felfüggesztésre került egy Csongrád-Csanád vármegyei vágóhíd működése

A helyszíni ellenőrzés során talált súlyos higiéniai problémák miatt felfüggesztették egy Csongrád-Csanád vármegyei vágóhíd működését - tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-t.
2023. 09. 26. 13:00
Megosztás:

Az Eötvös park és a Generációk Háza megújult arculattal vár mindenkit Győrben

Megújult Győrben az Eötvös park és a Generációk Művelődési Háza a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból kapott csaknem hatszázmillió forintból, valamint 16,8 millió forint önkormányzati önrészből - közölte a győri önkormányzat az MTI-vel.
2023. 09. 26. 12:30
Megosztás:

Van jobb, mint az állampapír?

Bár az utóbbi időben a lakossági befektetők számára egyértelműen az inflációkövető állampapírok váltak a legnépszerűbb befektetési formává, érdemes látni, hogy a gazdasági helyzet változásával az állampapírok fénye hamar megkophat. Most induló cikksorozatunkban megnézzük, milyen más lehetőségekben érdemes gondolkodnia azoknak, akik közép- és hosszú távon is jó hozamot szeretnének elérni. Elsőként az ETF-alapokat vettük górcső alá.
2023. 09. 26. 12:00
Megosztás:

E-sportfogadás: Az online szerencsejáték fogadások világában való eligazodás

Az e-sportok népszerűségének figyelemre méltó megugrása nemcsak a játékipart alakította át, hanem az online fogadások számára is kiterjedt terepet teremtett.
2023. 09. 26. 11:32
Megosztás: