Wallis Csoport: Nemzetközi növekedés hozott újabb rekordárbevételt 2025-ben

Főként a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhetően újabb árbevételi rekordot döntött a Wallis Csoport. A magyar tulajdonú befektetési csoport portfólióvállalatainak összesített árbevétele közel 30 százalékkal 912 milliárd forintra emelkedett 2025-ben. A 18 európai országban jelen lévő, több meghatározó vállalatot tulajdonló és működtető társaság bevételének már több mint 60 százaléka külföldről származik. A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a csoportszintű EBITDA-eredmény közel 97 milliárd forintot ért el, a tagvállalatok pedig már több mint 5200 embernek adnak munkát.

Wallis Csoport: Nemzetközi növekedés hozott újabb rekordárbevételt 2025-ben

A Wallis Csoport portfólióvállalatai 2025-ben 912 milliárd forintra növelték árbevételüket, ami a Veres Tibor által alapított és tulajdonolt cégcsoport eddigi legmagasabb árbevétele, és több mint 27 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A Wallis Csoport árbevételének növekedése mellett az eredménytermelő képesség is stabil volt: a csoportszintű EBITDA-eredmény 2025-ben közel 97 milliárd forint volt a 2024-es 103 milliárd forint után. A csoport nemzetközi jelenlétét jól mutatja, hogy az árbevétel több mint 60 százaléka, mintegy 552 milliárd forint külföldi piacokról származik.

Az ingatlanfejlesztésben, autókereskedelemben és mobilitási szolgáltatásokban, kiskereskedelemben, valamint speciális padlógyártásban érdekelt portfólióvállalatok Németországban, Lengyelországban és a kelet-közép-európai régió több országában is meghatározó piaci szereplők. Mező Gyula, a Wallis Asset Management Zrt. vezérigazgatója a 2025-ös eredmények kapcsán elmondta, hogy a rekordárbevétel, a nemzetközi jelenlét további erősödése és az EBITDA stabil volumene is azt jelzik, hogy a Wallis Csoport hosszú távú befektetési stratégiája eredményesen működik. Mező Gyula hozzátette, hogy a társaság az eredményt kihívásokkal teli gazdasági környezetben érte el, ami jól mutatja a diverzifikált portfólió jelentőségét és stabilitását egy olyan évben is, amikor a csoportnak nem volt jelentős vállalati tranzakciója. A vezérigazgató kiemelte, hogy továbbra is keresik azokat az érett fázisban lévő befektetési lehetőségeket, amelyek jól illeszkednek a Wallis hosszú távú stratégiájába, és amelyekből a következő évek meghatározó növekedési történetei épülhetnek fel. 

A társaság eredményeihez több szakmai elismerés is kapcsolódott: a Wallis Csoport alapítója és elnöke, Veres Tibor nyerte el a független bírálóbizottság által odaítélt fődíjat az EY ’Az Év Üzletembere’ program gáláján 2026-ban. A díj a hazai üzleti élet egyik legrangosabb elismerése, és lehetőséget adott arra, hogy egy magyar központú befektetési csoport tulajdonosa képviselje Magyarországot az EY World Entrepreneur Of The Year nemzetközi versenyén Monacóban. A Wallis Csoport emellett 2025-ben a Budapesti Értéktőzsde tőkepiac fejlesztéséért járó különdíját is elnyerte, amellyel több évtizedes tőkepiaci szerepvállalását és vállalatépítési eredményeit ismerték el. Portfólióvállalatai a tőzsdei jelenlétet nemcsak finanszírozási lehetőségként, hanem a transzparens, nyilvános és fegyelmezett működés fontos kereteként is kezelik.

A Wallis Csoporthoz tartozó portfólióvállalatok ma több mint 5200 embernek adnak munkát Magyarországon és más európai országokban. A Csoport tulajdonosi és stratégiai feladatait – köztük a portfóliómenedzsmentet és az üzletfejlesztést – a Wallis Asset Management Zrt. látja el. A tagvállalatok az üzleti céljaikon túl társadalmi és környezeti szempontból is hozzájárulnak Magyarország és Európa gazdasági fejlődéséhez. A Wallis Csoport hosszú távú célja egy nemzetközi jelenléttel rendelkező befektetési csoport építése, amely generációkon átívelően teremt értéket.

A portfólió legnagyobb tagvállalata, az ingatlanfejlesztés területén Magyarországon, Lengyelországban és Németországban is meghatározó WING Csoport árbevétele 53 százalékkal, 304 milliárd forintra emelkedett 2025-ben, EBITDA-ja pedig elérte a 64 milliárd forintot. A WING közel 60 százalékos részesedéssel rendelkezik a Bauwert AG-ban, lengyel leányvállalatai, az Echo Investment és az Archicom a Varsói Tőzsdén is jelen vannak. Az Echo Investment 189 milliárd, a berlini székhelyű Bauwert 29 milliárd forintos árbevételt ért el, a hazai tevékenység bevétele pedig 86 milliárd forintra nőtt. 2025-ben az Echo Investment a cannes-i MIPIM nemzetközi ingatlankiállításon szakmai díjban részesült. Rekordévet zárt 2025-ben a WING Csoport leányvállalatán, a Mevinvesten keresztül a Wallis érdekeltségébe tartozó AKKO Invest, melynek konszolidált árbevétele 46 milliárd forint fölé, EBITDA-ja közel 4 milliárd forintra emelkedett. A vállalat célja, hogy organikus növekedés és akvizíciók révén integrált ingatlanpiaci szolgáltatóvá fejlődjön, és öt éven belül cégcsoport szinten elérje a 100 milliárd forintot meghaladó éves árbevételt stabil nyereség mellett.

A közép-kelet-európai régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója, az AutoWallis Csoport 2025-ben 477 milliárd forintos árbevételt és 19 milliárd forintos EBITDA-t ért el. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett, a régió 17 országában több mint 30 márkát képviselő vállalat egy év alatt 12 százalékkal több, közel 55 ezer darab gépjárművet értékesített. Az árbevétel közel kétharmada – 318 milliárd forint – külföldi piacokról származott, a hazai értékesítés 160 milliárd forintot tett ki. 

A 2016 óta a Wallis Csoport tulajdonában működő Praktiker árbevétele 2025-ben 12 százalékkal, 99 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig több mint kétszeresére, 1,2 milliárd forintra nőtt. A barkácslánc magyarországi piaci részesedése 34 százalékra emelkedett. Ehhez jelentősen hozzájárult, hogy 2025-ben bővült a barkácslánc hálózata: Debrecenben a második, míg Veszprémben, a Balatonhoz közel az első áruház nyitott meg. Ezekkel együtt a Praktiker áruházainak száma 23-ra, összterületük közel 150 ezer négyzetméterre nőtt. A vállalat elmúlt évét az árbevétel-növekedés mellett a működés hatékonyabbá tétele, a digitális csatornák és az áruházak fejlesztése, valamint a szakértői-tanácsadói szolgáltatás fejlesztése jellemezte.

A Graboplast, amely Közép-Kelet-Európa vezető speciális padlógyártója, 2025-ben 19 milliárd forintos árbevételt és 1,2 milliárd forintos EBITDA-t ért el, miközben exportaránya továbbra is 80 százalék feletti. A globális építőipari konjunktúra gyengülése a Graboplastot is érintette: árbevétele és EBITDA-ja egyaránt kismértékben elmaradt a 2024-es szinttől, a győri székhelyű vállalat termékei azonban öt kontinens mintegy 80 országába jutnak el.

A tagvállalati eredmények mellett a Wallis csoportszintű együttműködéseinek és vezetői integrációjának erősítésén is dolgozik. A Wallis Horizont Program a tagvállalatok tapasztalt szakembereit és kiemelt középvezetőit kapcsolja össze, hozzájárulva a felsővezetői utánpótlás erősítéséhez és a tudásmegosztáshoz.


Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás: