Obama: Amerika nem fogja megfigyelni a szövetségeseit

Barack Obama amerikai elnök a jelfelderítés (rádió, elektronikus és egyéb műszaki eszközökkel végzett hírszerzés) gyakorlatának átalakításáról pénteken mondott beszédében ígéretet tett arra, hogy a jövőben nem fogják lehallgatni a baráti kormányok vezetőit.

Obama: Amerika nem fogja megfigyelni a szövetségeseit

"Egyértelművé tettem a hírszerző szolgálatok számára, hogy - hacsak ennek nincsen kényszerítő nemzetbiztonsági oka - nem fogjuk megfigyelni közeli barátaink és szövetségeseink állam- és kormányfőinek kommunikációját" - hangoztatta az elnök az igazságügyi minisztériumban tartott beszédében. Elmondta: arra utasította nemzetbiztonsági tanácsadó csapatát és a hírszerző szerveket, hogy külföldi partnereikkel mélyítsék el az együttműködést a bizalom helyreállítása érdekében.
    

"Hadd legyek világos: hírszerző ügynökségeink világszerte folytatni fogják az információgyűjtést a kormányok - nem az egyszerű állampolgárok - szándékaival kapcsolatban, ugyanúgy, ahogy azt minden más ország hírszerző szolgálatai teszik" - hangsúlyozta Obama. "Nem fogunk bocsánatot kérni pusztán azért, ha a mi hírszerzésünk esetleg jobb. De az olyan állam- és kormányfőknek, akikkel szoros együttműködést folytatunk, és akiknek az együttműködésétől függünk, biztosnak kell érezniük magukat afelől, hogy valós partneri minőségükben nem fenyegetjük őket. A változások, amelyeket elrendeltem, ezt a célt szolgálják" - mondta.
    

"Közeli barátaink és szövetségeseink vezetői megérdemlik, hogy tudják: ha meg akarom tudni, hogy mit gondolnak, akkor fel fogom emelni a telefont, hogy felhívjam őket, nem pedig a megfigyelőkhöz fordulok majd" - mondta. Beszédében Obama azonban elsősorban az amerikaiakat igyekezett megnyugtatni arról, hogy az Egyesült Államok hírszerzése mérlegelni fogja a magánélet sérthetetlenségével kapcsolatos aggályokat az adatgyűjtés során, amelyet a Moszkvába szökött amerikai informatikus, Edward Snowden leplezett le.
    

Az elnök kijelentette, hogy az általa megismert tények alapján az amerikai hírszerzésnek nem volt célja a törvénysértés vagy az amerikaiak polgárok szabadságjogainak megsértése. Mint mondta, a hírszerző szervek, beleértve a Nemzetbiztonsági Ügynökséget (NSA) is, következetesen betartják a hétköznapi emberek magánéletének sérthetetlenségére vonatkozó előírásokat. Az elnök nem kívánt találgatásokba bocsátkozni - az általa név szerint említett - Snowden tetteiről vagy indítékairól, de rámutatott, hogy az is több évbe telik majd, amíg teljes mértékben sikerül majd felfogni, milyen károkat okozott a kiszivárogtatás. Hangsúlyozta, hogy az ország védelme részben azoktól függ, akikre rábízták az államtitkokat.
    

Obama elrendelte, hogy kezdődjön meg az átmenet a tömeges adatgyűjtés jelenlegi gyakorlatától egy olyan mechanizmus felé, amely anélkül is fenntartja majd az Egyesült Államok jelenlegi hírszerzési képességét, hogy a metaadatokat a kormányzatnak kellene tárolni. Az elnök ugyanakkor - az általa felállított szakbizottság ajánlása ellenére - nem kezdeményezte, hogy a metaadatokat egy harmadik fél tárolja.
    

Az elnök a hírszerzési programok átláthatóságát célzó reformok keretében felhatalmazást kért a kongresszustól egy nem kormányzati szószólói testület felállítására, amely a jelentősebb terrorgyanús esetekkel kapcsolatban hallathatná hangját a külföldi hírszerzést felügyelő titkos bíróság (FISC) előtt. Közölte, hogy megnöveli a hírszerzés feletti kormányzati ellenőrzést, a rendkívüli helyzetek kivételével a FISC engedélyhez köti a szakszolgálatoknak a metaadatokhoz történő hozzáférését és előírja a hírszerzési prioritások évenkénti felülvizsgálatát. A kommunikációs cégek ezentúl több információt oszthatnak meg a nyilvánossággal a feléjük irányuló kormányzati adatkérelmekkel kapcsolatban.
    

Obama hangsúlyozta, hogy az amerikai hírszerző szolgálatok a metaadatokat kizárólag terrorelhárításra, az amerikai és a szövetséges erők megvédelmezésére és a szervezett bűnözés elleni harc céljaira használhatják fel. "A lényeg az, hogy az emberek szerte a világon - függetlenül a nemzetiségüktől - tudják, hogy az Egyesült Államok nem kémkedik az olyan egyszerű emberek ellen, akik nem jelentenek veszélyt a nemzetbiztonságunkra, és a magánéletük sérthetetlenségével kapcsolatos aggályaikat figyelembe vesszük. Ez a külföldi vezetőkre is igaz" - mondta Barack Obama.  (MTI)


Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: