Lendvai: Gyurcsány elemzése egy vélemény

(MTI) - Lendvai Ildikó szerint Gyurcsány Ferenc elemzése egy vélemény, egy nagyon fontos vélemény, de nyilván nem a párton belül elindított vita összegzése vagy lezárása.

Az MSZP leköszönő elnöke szerda este újságíróknak azt mondta: az MSZP nem gyáva politikát folytatott, sok mindennek bátran nekivágott, de egyrészt a közigazgatási tudása megbicsaklott, másrészt nem volt elég tehetséges, hogy szövetségeseket keressen törekvéseihez. Ez az MSZP számos hibájára rávilágít, természetesnek tartom, hogy a ciklus nagyobb részében meghatározó szerepet játszó vezető politikusnak erről van véleménye, ez illeszkedik abba a folyamatba, amit a párt megindított - tette hozzá.

 

A Gyurcsány Ferenc által készített és szerdán nyilvánosságra hozott több mint negyven oldalas dokumentum szerint az MSZP választási veresége nem véletlenekből, ármánykodásból, ellenséges összeesküvésből fakadt, hanem a pártból, a nyolc év kormányzásából, az ország állapotából. "És mielőtt még elfelejteném: önmagunkból, belőlünk vezető politikusokból, és természetesen belőlem is" - vélekedik a politikus. Úgy látja: a stratégiai cél helyes volt, de a kampány hibás alapvetésből indult ki, és saját céljaihoz képest is elbukott. "A Fidesz győzött, de mi vertük meg magunkat, mert gyáván, ostobán politizáltunk" - fogalmaz. Az elemzést kedd este mintegy ezer email címre küldték el, olyanokéra, akik jelezték, szívesen megvitatnák Gyurcsány Ferenccel a saját értékelését.

 

A volt pártelnök azt ígérte, hogy a dolgozat tejes szövegét közzéteszik a kapcsolat.hu portálon, később pedig, a vitában elhangzó vélemények megismerése után május végén véglegesíti "Röpirat a baloldalhoz, az MSZP-hez" című anyagát. A volt kormányfő dolgozatának első részében értékeli az elmúlt nyolc év kormányzását, és nem mellőzi a kritikus megjegyzéseket; azt összességében a nyugatos modernizációt szolgálónak látja, miközben kiáll a reformpolitika alapvető céljai, értékei és az őszödi beszéd "igaza" mellett. Véleménye szerint az ország gondjait nem az okozza, hogy letértek 2006 előtt követett útról, hanem az, hogy ráléptek arra.

 

A röpirat második fele az MSZP politikájával és működésével foglalkozik. A párt működéséről szólva Gyurcsány az írja: a párt ma politikai értelemben dezorientált, szervezete meggyengült, vezetési, irányítási viszonyai korszerűtlenek, a tagság fogyóban, a tagok fele-harmada egzisztenciálisan a politikából él. A korábbi pártelnök értékelése szerint a párt vezetése lehetett volna bátrabb is, amikor felajánlotta lemondását. "A párt elbukott, a vezetésnek mennie kell. Már csak azért is, mert a mai vezetés tagjainak többsége végigasszisztálta az elmúlt tizenöt-húsz évet, a maradék pedig az utolsó nyolcat, vagy négyet" - indokolta. Kiemeli: az ellenzéki MSZP nem lehet a kormány kemény kritikusa, morális, politikai ellenfele, ha maga is amorális, ha zsarolható, ha fenyegethető.


Reklámok jönnek a ChatGPT-ben is - Jobban hihetünk majd neki?

Magyarországon is elérhetővé váltak a ChatGPT-hirdetések, így ismét hatalmas változás előtt áll a hazai digitális hirdetési piac.
2026. 09. 04. 00:30
Megosztás:

AÉM: nő a tenyészkos- és tenyészbak-támogatás keretösszege

A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításához kapcsolódó támogatás keretösszege 700 millió forintról 805,6 millió forintra nő – olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) csütörtöki közleményében.
2026. 09. 03. 23:30
Megosztás:

Spórolási tippek a mindennapokra: hogyan csökkentsd tudatosan a háztartás kiadásait

A leghatékonyabb spórolási tippek nem a nagyobb kiadások lefaragásáról szólnak, hanem arról, hogy a napi bevásárlást tudatosabban, több információ birtokában végezzük. Sok háztartás a lakhatásra, rezsire és hitelre figyel szorosan, miközben a napi bevásárlás szinte automatikusan, átgondolás nélkül zajlik — pedig épp ez az a tétel, amelyet a legkönnyebb tudatosan alakítani. Az alábbi tippek nem igényelnek gyökeres életmódváltást, csak néhány apró, rendszeresen ismételt szokást, amelyek együtt hosszú távon már érezhető különbséget jelentenek.
2026. 09. 03. 23:00
Megosztás:

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi építkezésen

Jövő hét péntekig maradnak a katonák a paksi erőműnél a védmű megerősítésén - jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 09. 03. 22:30
Megosztás:

Pert indítottak az Uber-sofőrök

Kollektív keresetet indítottak hat európai ország Uber-sofőrjei az amerikai fuvarmegosztó platform ellen csütörtökön, mivel úgy vélik, hogy a vállalat megsértette az európai adatvédelmi jogszabályokat, és az új dinamikus fizetési rendszer hátrányosan érintette a őket.
2026. 09. 03. 22:00
Megosztás:

A tanévkezdés halasztását kéri az olasz pedagógus szakszervezet

A tanévnyitás halasztását szorgalmazta Olaszországnak az újabb hőhullámtól érintett térségeiben a Flc CGIL olasz pedagógus szakszervezet, hangoztatva, hogy az ország oktatási intézményeinek csak 11 százalékában biztosítottak klímaberendezések.
2026. 09. 03. 21:30
Megosztás:

Idén korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése

Korábban kezdődik a méh állatjóléti támogatások kifizetése az idén az előző évekhez képest - írta a közösségi oldalán az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön.
2026. 09. 03. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 09. 03. 20:00
Megosztás:

Kiegyensúlyozott volt a balatoni főszezon forgalma

Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál valamivel többen, a személyhajóin 5 százalékkal kevesebben utaztak - áll a hajózási társaság MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 09. 03. 19:30
Megosztás:

A budapesti rövid távú lakásbérleti piac egyharmada feketén üzemel

A budapesti rövid távú lakáskiadási piac mintegy 34 százaléka, azaz 5374 szálláshely illegálisan vagy szabálytalanul működik, ezáltal több mint 3 milliárd forint adót bukik az állam és a főváros - hívta fel a figyelmet az ingatlankezeléssel és rövid távú lakáskiadással foglalkozó GuestGuru a BPDB (Budapest Short-Term Rental Database) céggel közösen készített elemzésben.
2026. 09. 03. 19:00
Megosztás:

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban

Hetven százalékra telítettek az állami gáztárolók Csehországban - közölte a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium csütörtökön Prágában. A tárca közleménye szerint a következő fűtési idényben a tárolók korábbi éveknél lassúbb feltöltése ellenére sem fenyeget gázhiány.
2026. 09. 03. 18:30
Megosztás:

Kórházak és gyógyszertárak nevével visszaélő weboldalakra figyelmeztet az NKFH

Az online kereskedelem térnyerésével párhuzamosan egyre gyakoribbá váltak azok a megtévesztő internetes felületek, amelyek egészségügyi intézmények, gyógyszertárak vagy egészségügyi szakemberek nevének, arculati elemeinek felhasználásával kínálnak fel étrend-kiegészítőket eladásra. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) tapasztalatai szerint különösen a fogyást, alakformálást, potencianövelést, illetve egyéb gyógyhatást, vagy betegségek kezelését vagy tüneteinek enyhítését ígérő készítmények esetében fordul elő, hogy a fogyasztók bizalmát megtévesztő kommunikációval próbálják megszerezni.
2026. 09. 03. 18:00
Megosztás:

A hőhullámok a gazdaságnak is alaposan befűtenek

Az idei nyár már megmutatta, milyen gyorsan válhat a rendkívüli hőség gazdasági problémává. Június végén Szécsényben 42 Celsius-fokkal új országos melegrekord született[1], júliusban pedig a HungaroMet szerint az ország nagy részén súlyos aszály alakult ki. Augusztus közepére a háromhavi csapadékhiány országszerte 100-170 milliméter közé emelkedett,[2] az aszály pedig az ország jelentős részén súlyos vagy nagyfokú kategóriába került. Számos hazai településen kellett vízkorlátozást bevezetni, július végén és augusztus elején pedig a Duna alacsony vízállása az energiatermelés szempontjából is kockázatokat hordozott.
2026. 09. 03. 17:30
Megosztás:

Virtuális jubileumi csengetéssel ünnepelte 20 éves tőzsdei jelenlétét a Graphisoft Park SE

A Graphisoft Park SE szimbolikus csengetéssel ünnepelte tőzsdére lépésének 20. évfordulóját. A Graphisoft szoftvercégből való kiválással létrejött, ingatlanfejlesztéssel és -kezeléssel foglalkozó társaság részvényeit 2006. augusztus 28. óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A Graphisoft Park több mint tíz éve tagja a BUX indexnek, 2018 óta Szabályozott Ingatlanbefektetési Társaságként működik és több alkalommal elnyerte a BÉT kibocsátói transzparencia mid-cap különdíját.
2026. 09. 03. 17:00
Megosztás:

A MOHU szerint is felül kell vizsgálni a hulladékgazdálkodási rendszert

A MOHU egyetért a kormánnyal, hogy felül kell vizsgálni a hulladékgazdálkodási rendszert - közölte a társaság csütörtökön Facebook-oldalán.
2026. 09. 03. 16:30
Megosztás:

Átlépte a 2 milliárd dollárt a Ripple RLUSD-je – nem a kereskedőket célozza

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD átlépte a 2 milliárd dolláros forgalomban lévő kínálatot, ami fontos mérföldkő a viszonylag fiatal digitális eszköz számára. A vállalat ugyanakkor nem elsősorban kriptotőzsdei kereskedési eszközként akarja pozicionálni az RLUSD-t: a Ripple szerint a stabilcoin egyik legfontosabb szerepe a nemzetközi pénzmozgások és az intézményi elszámolások megkönnyítése lehet.
2026. 09. 03. 16:00
Megosztás:

Nőttek az átlagbérek Csehországban

Csehországban éves szinten 6,4 százalékkal 51 966 koronára (831 456 forint) emelkedtek az átlagbérek a második negyedévben - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában.
2026. 09. 03. 15:30
Megosztás:

A pénzügyi stressz ára

A magyarok jelentős része komoly pénzügyi nyomás alatt él, és ennek hatásai egyre kevésbé korlátozódnak a bankszámlák vagy a havi költségvetés kérdéseire. A PwC júliusban végzett Financial Wellness kutatása szerint a pénzügyi helyzettel kapcsolatos aggodalmak ma már a mindennapi élet számos területére hatással vannak: befolyásolják a mentális és fizikai egészséget, a munkahelyi teljesítményt, a személyes kapcsolatokat, valamint a hosszú távú pénzügyi döntéseket is.
2026. 09. 03. 15:00
Megosztás:

Tavaly 2, 5 millió áldozatot ért kibertámadás Hollandiában

A Hollandiát érő kiberfenyegetés gyorsan változik, a támadások elkövetői között állami szereplők és fiatal hackerek is megtalálhatók, a mesterséges intelligencia (MI) pedig megkönnyíti a támadások gyorsabb és nagyobb léptékű végrehajtását - állapította meg a holland rendőrség és ügyészség csütörtökön ismertetett közös jelentésében.
2026. 09. 03. 14:30
Megosztás:

Az agráriumban működő gazdaságok száma csökkent átlagos területük nőtt

Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Agrárium 2026 felmérésének előzetes adataiból.
2026. 09. 03. 14:00
Megosztás: