MSZP: a Fidesz-program veszélyezteti a családokat

(MTI) - Az MSZP szerint a Fidesz családellenes szocialista politikáról beszél, holott az ő kormányzásuk alatt nem nőtt a családi pótlék összege, míg az MSZP-kormányok idején igen.

Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője szombaton az MTI-nek azt mondta: a Fidesz kormányzása alatt egy fillérrel nem emelkedett a családi pótlék, tíz százalékkal csökkent a bölcsődei helyek és a bölcsődék száma; az MSZP kormányzása alatt pedig, 2003-tól folyamatosan nőtt a családi pótlék, miként a bölcsődék, a bölcsődei helyek száma is. Az Orbán Viktor és pártja által meghirdetett program üres, hiteltelen, távolítja az eurótól a magyar gazdaságot, ezzel veszélyezteti 1,7 millió devizaalapú hitelt felvett család életét, otthonát - fogalmazott. Török Zsolt emlékeztetetett arra, hogy a borsodi szocialisták pénteken ismertették az MSZP új családtámogatási elképzeléseit, e szerint akik nem megfelelően gondoskodnak a gyerekekről, azok természetben - bölcsődei, óvodai, étkezési, ruházkodási szolgáltatatás formájában - jutnának hozzá a támogatásokhoz. Ilyen esetekben a szocialisták javaslata szerint eseti gondnok dönthetne a családi pótlék felhasználásának mikéntjéről - fűzte hozzá.

 

Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a szocialisták a családok jelentős részétől elvennék a gyest, és újabb terheket rónának rájuk a bölcsődei helyek fizetőssé tételével. Ezt egy, a napokban nyilvánosságra került tanulmányra hivatkozva jelentette ki, hozzátéve, hogy a tanulmány szerint a családok egyáltalán nem számítanak. A szocialisták azt akarják ezzel bizonyítani, hogy nincs szükség a gyesre, azaz a családok jó részétől azt el akarják venni - fogalmazott. Szollár Domokos kormányszóvivő pénteken közölte: nem a kormány álláspontját tükrözi az a tanulmány, amely többek között általános térítési díj bevezetését javasolja a bölcsődékben.

 

Leszögezte: a kormány a szükséges döntéseket már meghozta ezen a területen, és nem tervez újabb intézkedéseket. A Magyar Nemzet pénteken írt arról: a Budapest Intézet - a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából készített - tanulmányában az szerepel, hogy az anyák gyes helyett utalványokat kapnának. Az elemzés arra tesz javaslatot, hogy a kormány tegye lehetővé a jelenleg ingyenes ellátást biztosító önkormányzati bölcsődéknek, hogy a gyes összegével egyenlő, havi 28.500 forintos térítési díjat szedjenek a szülőktől.

A Duna House Group új néven folytatja működését

A Duna House Group (Duna House Holding Nyrt.) DH Groupként, megújult arculattal és új honlappal (www.dh.group) folytatja tevékenységét. A változás egy újabb jelentős mérföldkő a vállalat számára, hogy Európa vezető pénzügyi és ingatlanközvetítő cégcsoportjává váljon.
2025. 10. 20. 13:30
Megosztás:

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben - közölte az MVM hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 13:00
Megosztás:

Áder János rendezné az illegálisan fúrt kutak helyzetét

A vízkészletek védelmére, a vízvisszatartás, valamint a Tisza víztéremelésének szükségességére hívta fel a figyelmet az aszály és a vízgazdálkodási problémák kezelése, illetve a következő generációk ivóvízkészletének biztosítása érdekében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének igazgatója Áder János volt államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában.
2025. 10. 20. 12:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

4,8%-kal bővült év/év a kínai gazdaság a harmadik negyedévben, összhangban piaci konszenzussal.
2025. 10. 20. 11:30
Megosztás:

Estek a kötvényhozamok a fejlett kötvénypiacokon

Érdemi adat nem jelent meg az USA gazdaságáról a múlt héten a kormányzati leállás miatt. Ugyanakkor a kamatcsökkentési várakozások kissé erősödtek; a kötvényhozamok pedig a korábbi nyomott szintekről tovább estek a Kínával kapcsolatban ismét kiújuló vámháborús feszültség, majd a hét második felében az amerikai regionális bankokkal kapcsolatban kirobbanó befektetői aggodalom miatt.
2025. 10. 20. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a vezető Wall Street-i indexek

A csütörtöki mínuszok után pénteken 0,5% körüli pluszban zártak a vezető Wall Street-i indexek.
2025. 10. 20. 10:30
Megosztás:

Estek a vezető európai indexek a hét utolsó kereskedési napján, a BUX minimális mínusszal búcsúzott

Az amerikai regionális bankok hitelproblémái vetettek árnyékot a pénteki európai kereskedésre.
2025. 10. 20. 10:00
Megosztás:

Magyarország élen jár a rákstatisztikában: A biológiai kor mérése hozhat áttörést a megelőzésben?

Miközben Magyarországon minden negyedik haláleset hátterében daganatos megbetegedés áll és a halálozási ráta 30%-kal meghaladja az uniós átlagot, egy friss amerikai kutatás a felgyorsult biológiai öregedést azonosította a rákkockázat egyik lehetséges kulcstényezőjeként. A felfedezés alapjaiban változtathatja meg a megelőzésről alkotott képünket.
2025. 10. 20. 09:30
Megosztás:

Korlátok nélkül nincs szabadság – a befektetési alapkezelők profiltisztasága

A profiltisztaság követelménye olyan, a teljes tőkepiaci szolgáltatói szektorra vonatkozó elv, amely garanciát jelent arra, hogy a felügyelt intézmények nem végeznek más tevékenységet, mint amelyet számukra a jogszabály kifejezetten rögzít. Áldás és átok egyben ez az elvárás, attól függően, melyik oldalról nézzük. Az intézmények szemszögéből meglehetősen szigorú korlátozás, az ügyfelek oldaláról viszont a biztonság záloga, mivel a szolgáltatók figyelmét nem vonja el más tevékenység, a működéssel összefüggésben nem jelentkezhetnek egyéb nem ismert kockázatok. Nincs ez másként a befektetési alapkezelők tekintetében sem, amelyek esetében ugyancsak rögzített a végezhető tevékenységek listája.
2025. 10. 20. 09:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: ma durva nap lesz Luxembourgban

Ma durva nap várható Luxembourgban, ahol egyszerre ülésezik az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa és az Energiatanács, a közösség teljes mértékben hadi üzemmódra akarja állítani magát, aminek az árát a magyar emberekkel akarják megfizettetni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
2025. 10. 20. 08:30
Megosztás:

Mindenki az Otthon Startra figyel, pedig nagyon kemény a verseny a piaci lakáshiteleknél is

Az óriási érdeklődést kiváltó Otthon Start hitel megjelenése mellett intenzív maradt a verseny a piaci feltételű lakáshitelek piacán is – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ez érthető, hiszen bár a támogatott kölcsön feltételrendszerét minél rugalmasabbra igyekezett szabni a kormány, a lakáshitelben gondolkodók jelentős része továbbra is a piaci feltételű konstrukciókból kell, hogy válasszon.
2025. 10. 20. 08:00
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: $5 alatt marad, miközben a Digitap ($TAP) 100-szoros növekedést vetít előre a VISA-kártyás integrációjának köszönhetően

A kriptovaluta piac ismét fordulóponthoz érkezett, és ezúttal nem a Bitcoin vagy az Ethereum diktálja a trendet.
2025. 10. 20. 07:30
Megosztás:

Az Egyesült Államok leállít minden segítségnyújtást Kolumbia számára

Az Egyesült Államok leállít minden segítségnyújtást Kolumbia számára a folytatódó kábítószer-előállítás miatt - közölte Donald Trump elnök vasárnap.
2025. 10. 20. 06:00
Megosztás:

Nagy István: országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra - hangsúlyozta az agrárminiszter a Facebook-oldalára vasárnap feltett videóüzenetében.
2025. 10. 20. 05:00
Megosztás:

Bank of England-kormányzó: a belátható jövőben negatív hatása lesz a Brexitnek a brit gazdaság növekedésére

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) a belátható jövőben negatív hatása lesz a brit gazdaság növekedésére.
2025. 10. 20. 04:00
Megosztás:

Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. 10. 20. 03:00
Megosztás:

Ha hajnali 2–4 között felébredsz, akkor a következő a baj!

A jelenség tudományos magyarázata: Sokan tapasztalják, hogy éjszaka ugyan könnyen elalszanak, de hajnalban, 2 és 4 óra között rendszeresen felébrednek – és nem értik, miért. A tudomány ma már pontos választ ad erre: a szervezet ilyenkor egy kritikus hormonális és idegrendszeri váltáson megy keresztül, amelyet a stressz, a vércukorszint-ingadozás vagy a máj működése is befolyásolhat. Nézzük mit tehetünk ezzel!
2025. 10. 20. 02:00
Megosztás:

Titok és magyarázat: Ezért teszik a nők keresztbe a lábukat ülés közben

Biztosan te is észrevetted már: a legtöbb nő, amint leül, ösztönösen keresztbe teszi a lábát. Legyen szó munkahelyi értekezletről, randiról, vagy épp egy kávézói beszélgetésről – a mozdulat szinte automatikus. De vajon miért teszik ezt a nők? Csak kényelmesebb így? Vagy valami mélyebb, tudatalatti üzenet rejtőzik mögötte?
2025. 10. 20. 01:00
Megosztás:

Kína kibertámadással vádolja az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséget

A kínai hatóságok szerint az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) 2022 és 2024 között kibertámadásokat követett el a nemzeti pontosidő-szolgálati központ (NTSC) ellen - közölte vasárnap a kínai állambiztonsági minisztérium.
2025. 10. 20. 00:05
Megosztás:

Solana árfolyam-előrejelzés: Duplázhat az SOL a 200 dolláros szintről, miközben a Digitap ($TAP) akár 50-szeres hozamot céloz meg 2025-ben?

A kriptopiac ismét felmelegedett, a kereskedők pedig két kiemelkedő projektről beszélnek: Solana (SOL) és Digitap ($TAP).
2025. 10. 19. 23:00
Megosztás: