OTP: bölcs döntést hozott a kormány

Az OTP Bankcsoport vezérigazgató-helyettese szerint nagyon bölcs döntés volt a kormány részéről, hogy az IMF-fel új hitelmegállapodásról kezd tárgyalásokat, figyelembe véve a nyugat-európai fejleményeket.

Bencsik László ezt a bank pénteki budapesti sajtótájékoztatóján mondta egy kérdésre válaszolva, hozzátéve, ennek a piaci megítélése egyértelműen pozitív, a hír napvilágra kerülése után rövid időn belül javult a forint árfolyama, csökkent a magyar CDS felár. A kérdés kapcsán elmondta: az OTP-csoport gyakorlatilag semmilyen kitettséggel nem rendelkezik az eurózóna perifériás országaiban.

 

Bencsik László közölte: az OTP Banknál a portfólióromlás üteme lassult, de a jelentős kockázati költségképzés miatt a 90 napon túli késedelemben lévő hitelportfólió céltartalékkal való fedezettségét 75,1 százalékra növelte a bankcsoport a harmadik negyedévben, ezzel 1,8 százalékponttal javult az ilyen hitelek fedezettsége. Az OTP vezérigazgató-helyettese elmondta: az elmúlt negyedévben az új 90 napon túli késedelemben lévő hitelportfólió árfolyamszűrten 49 milliárd forinttal nőtt, szemben az előző negyedévi 54 milliárd forinttal.

 

A lassuló portfólióromlás ellenére a fedezettség javítására a harmadik negyedévben 59 milliárd forint kockázati céltartalékot tett félre a bankcsoport - tette hozzá Bencsik László. Az idei harmadik negyedévben az OTP pénteken közzétett gyorsjelentése alapján a bankcsoport 35,165 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el, ez 6 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, viszont 14 százalékkal több az egy évvel korábbinál, és jelentősen meghaladja az elemzői várakozásokat.

 

A bankcsoportnak a nemzetközi (IFRS) szabvány szerinti gyorsjelentése szerint a kilenc havi nettó profit 109,640 milliárd forint volt, 9 százalékkal több a bázis időszakban elértnél. A bankcsoport mérlegfőösszege az időszak végén 9.902 milliárd forint volt, az előző negyedévhez képest 2 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig egy százalékkal csökkent.

 

A bank vezérigazgató-helyettese kifejtette: az OTP-bankcsoport likviditási tartaléka ez év szeptember végén 4,8 milliárd eurónak megfelelő összeg volt, az anyabank 2016-ig lejáró deviza-adósságainak összege 1,7 milliárd eurót tesz ki, ebből a következő 12 hónapban csupán mintegy 380 millió euró adósság lejárata esedékes. Az OTP-nél idén mintegy 40 milliárd forint lehet a végtörlesztés miatti veszteség - emelte ki a bank vezérigazgató-helyettese, minthogy a sajtótájékoztató egyik központi kérdésköre a végtörlesztésnek a bankra gyakorolt hatása volt.

 

Bencsik László kifejtette: ez év november 11-ig 14.838 OTP-s ügyfél jelentette be igényét a végtörlesztésre, 82 milliárd forint összegben, ez mindent beszámítva 15 milliárd forint adó utáni veszteséget idézhet elő. Az ügyfeleknél 20 százalékos várható végtörlesztési aránynál 200 milliárd forint lehet az érintett hitelállomány, az emiatti veszteség 39-40 milliárd forintra rúghat majd a banknál - fűzte hozzá. Elmondta továbbá, hogy a november 11-ig megtett bejelentések alapján a végtörlesztést igénylők 67 százaléka a megtakarításaiból kívánja végtörleszteni a korábbi deviza alapú jelzálog lakáskölcsönét.

 

A vezérigazgató-helyettes egy másik kérdésre elmondta: az OTP önkormányzati hiteleiből mintegy 30 milliárd forint kötődik a megyei önkormányzatokhoz, ezekre a kölcsönökre 4 milliárd forint céltartalékot képzett meg az OTP. Egyelőre arról nincs pontos információ, hogy ezeket a kölcsönöket átveszi-e az állam, így nem lehet tudni, hogy ez a céltartalék felszabadítható lesz-e a jövőben. (MTI)

 

Tőzsdére mennek a kriptós óriások – Rekordévet zárt az iparág az IPO-k terén

2025 igazi áttörést hozott a kriptovaluta szektor számára a nyilvános részvénykibocsátások (IPO) világában. Az elmúlt év nemcsak az iparág magára találását jelezte, hanem egyértelművé tette: a kripto cégek komolyan versenyre kelnek a hagyományos pénzügyi szereplőkkel a tőkepiacokon. A Coinbase 2021-es tőzsdei debütálása után most több szereplő is sikerrel vette az IPO-akadályokat, miközben mások még csak készülnek a nagy lépésre. Nézzük, mi történt 2025-ben, és mire számíthatunk 2026-ban!
2025. 12. 28. 04:00
Megosztás:

Átalakul a digitális ökoszisztéma: az AI a keresés mellé lép, nem a helyére

A Similarweb – a világ egyik vezető digitális forgalomelemző vállalata – friss éves jelentése szerint a generatív mesterséges intelligencia egyetlen év alatt a digitális élet alaprétegévé vált. A K&H tapasztalatai is azt mutatják, hogy a globális trendek a banki ügyfelek elvárásait is formálják: egyre többen keresnek gyors, természetes és személyre szabott digitális támogatást a pénzügyeikben.
2025. 12. 28. 03:00
Megosztás:

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. 12. 28. 01:00
Megosztás:

Január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között

Elkészült az első, "pincétől a padlásig" felújított szakasz, január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között - közölte a MÁV-csoport szombat délután az MTI-vel.
2025. 12. 28. 00:05
Megosztás:

A következő nagy altcoin a Shiba Inu és a Cardano után? Az elemzők a Digitapra fogadnak

A közelmúltban mind a Shiba Inu, mind a Cardano árfolyama esett. A 30 napos időkeretben mindkét altcoin kétszámjegyű visszaesést mutatott.
2025. 12. 27. 22:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) matematikai alapjai: Miért reális a 2026-os bikapiacra kitűzött 5,00 dolláros célár

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=dec&utm_content=pri&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2478a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> jelenlegi mutatói meggyőző értékelési képet festenek azok számára, akik hosszú távban gondolkodnak. A 0,0383 dolláros áron az élő „omni-bank” jelentős árengedménnyel forog, és potenciálisan elérheti az 5,00 dolláros szintet, ami 130-szoros szorzót jelent. Ez a szorzó ugyan magas, de reális, ha figyelembe vesszük a tokenomikát és a felhasználhatóságot.
2025. 12. 27. 20:00
Megosztás:

Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
2025. 12. 27. 19:00
Megosztás:

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.
2025. 12. 27. 18:00
Megosztás:

Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a kutatóhálózat vezetőinek javaslata alapján megújult - jelentette ki az innovációs és kulturális miniszter a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent, évösszegző interjújában.
2025. 12. 27. 17:00
Megosztás:

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
2025. 12. 27. 16:00
Megosztás:

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai - hangzott el az esemény központi ünnepségén, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban szombaton.
2025. 12. 27. 15:00
Megosztás:

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-szer avatkoztak be - közölte az MTI-vel szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2025. 12. 27. 14:00
Megosztás:

Részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt az MTI-vel szombaton.
2025. 12. 27. 13:00
Megosztás:

Előre kell feltölteni a HU-GO-egyenleget! Részleges értékesítési leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget!
2025. 12. 27. 12:00
Megosztás:

Ötöslottó - 7 milliárd forint a tét, tudta?

7 milliárd forint a tét – mit is jelent valójában ekkora összeg? Pár nap és kiderül lesz-e gazdája az Ötöslottóval megnyerhető eddigi legnagyobb nyereménynek, azaz 7 milliárd forintnak.
2025. 12. 27. 11:00
Megosztás:

A két ünnep között jön a második nagy roham az áruházakban

A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitel-ajánlatok is sokszor csak az év végig szólnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 12. 27. 10:00
Megosztás:

Németország korábbi oktatási minisztere az NKE-nek adományozza könyvtárát

Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország korábbi oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) ajándékozza könyvtárát.
2025. 12. 27. 09:00
Megosztás:

Nem szűnik meg, csak szabályozottabb lesz a BNPL

Szigorodnak a halasztott fizetés szabályai 2026. november 20-tól, amikor a fogyasztói hitelekről szóló törvény (Fhtv.) módosítása életbe lép.
2025. 12. 27. 08:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: többszörösére nőtt az orosz fegyvergyártás a háború kezdete óta

Többszörösére nőtt a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártása Oroszországban 2022 óta; csak a fegyver- és lőszerek beszállítása több mint 22-szeresére emelkedett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az állami fegyverkezési programról pénteken Moszkvában megtarott tanácskozáson.
2025. 12. 27. 07:00
Megosztás:

Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszöntik a szegedi újévi koncerten

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszönti január 5-i újévi koncertjén a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Gyüdi Sándor igazgató az MTI-vel.
2025. 12. 27. 06:00
Megosztás: