Szegény gazdagok: csökkent a bankrendszer nyeresége

A bankszektor 2010-ben 72,4 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, az előző évi alig egynegyedét, ezen belül a részvénytársasági formában működő kereskedelmi bankoké 58,2 milliárd, a bankfiókoké 14,2 milliárd forint volt. Az alacsony eredményért két extra tétel felelős: a szektortól 2010 során beszedett 134 milliárd forintnyi bankadó, valamint egy bank jelentős nagyságrendű értékvesztés-képzése - derül ki a Nemzetközi Bankárképző (NBK) elemzéséből.

A Magyar Bankszövetség online hírlevelében publikált elemzés szerint, míg a 2009-es évet még a nyolc nagybank mindegyike pozitív eredménnyel zárta, 2010 végére már három nagybank is jelentős veszteséget könyvelt el. A veszteséges bankok száma 7-ről 12-re emelkedett, a veszteség pedig a 2009. év végi 15 milliárdról 174 milliárdra nőtt. A legnagyobb eredménytömeget – a teljes pozitív eredménytömeg 55 százalékát – továbbra is az OTP Csoport tulajdonolja.

 

A második legeredményesebb bank tavaly a K and H volt a teljes eredménytömeg 15 százalékával, majd az UniCredit, a Citibank, az OTP Jelzálogbank, a Budapest Bank, a BNP és az Erste következik. Az eredmény összetevői közül a kamateredmény éves szinten 13,3 százalékkal emelkedett, ami a kamatbevételek 17 százalékos és a kamatráfordítások 31,2 százalékos csökkenésének eredőjeként alakult ki. A kamateredmény emelkedésének köszönhetően a nettó kamatmarzs (NIM) a 2009-es év végi 2,7-ről 3,1 százalékra nőtt.

 

A korábbi években a bankrendszer jutalékeredménye nem kiugró mértékben, de folyamatosan emelkedett, tavaly azonban megszakadt ez a tendencia, s a jutalékeredmény kis mértékben, de csökkent. A csökkenés okát egyrészt abban látja az elemzés, hogy a Magatartási kódex korlátozza a hitelhez kapcsolódó jutalékok és költségek emelésének lehetőségét, másrészt abban, hogy a bankok 2010-ben alig változtattak – vagy inkább csökkentettek – a számlavezetéshez kapcsolódó díjakon és jutalékokon, ami 2011-re vélhetően nem lesz igaz. Az egyéb eredménytételek (pénzügyi műveletek, befektetési szolgáltatás stb.) a 2009. év végi szinthez képest együttesen közel 70 százalékkal csökkentek. Ezen a soron mutatták ki a bankadót, ami egyedül 22,5 százalékpontos csökkenést eredményezett.

 

A befektetési szolgáltatásokkal, a különböző devizákkal és átértékelésekkel kapcsolatos eredmény 36 százalékkal mérséklődött. A bankok működési költségei a pénzügyi válság kezdete óta folyamatosan csökkentek, de 2010-ben már nem mérséklődtek tovább, éves szinten 1,7 százalékkal emelkedtek. Bár az értékvesztésnek és a kockázati céltartaléknak meghatározó szerepe volt a 2010. évi eredmény csökkenésében, tavaly a szektorszintű értékvesztés és kockázati céltartalékképzés a 2009-es szinthez képest 20,2 százalékkal csökkent.

 

A részvénytársasági formában működő bankok szektorszintű sajáttőke-arányos nyeresége (ROE) az adózás előtti eredményből számítva a 2009. évi 9,1-ről tavaly 2,3 százalékra csökkent, a bankadó nélkül 6,9 százalék lett volna. A bankszektor adózás előtti eszközarányos nyeresége (ROA) – a bankfiókokkal együtt – a 0,85 százalékos szintről 0,24 százalékra csökkent, ez a bankadó nélkül 0,67 százalék lett volna. Csak a részvénytársasági formában működő bankokat nézve a ROA mutató 0,19 százalék volt, bankadó nélkül 0,8 százalék. A piaci szereplők teljesítménye meglehetősen változatos képet mutat. A ROE oldalon a legjobb eredményt a K and H érte el, megelőzve az OTP csoportot.

 

Őket követi az UniCredit csoport és a BB. Az Erste az első félév igen jó eredményét követően a második félévben visszaesett, így a nagybankok közül pozitív ROE értékkel az utolsó. A ROA oldalon az OTP teljesítménye stabilan tartja magát 1,5 százalék körüli értékkel, mögé felzárkózott az UniCredit, a K and H és a Budapest Bank. Jó eredményt tudott elérni a bankfiókok közül a BNP és a Citibank, továbbá a magas kockázati felárral működő fogyasztási és áruhitelezéssel foglalkozó hitelintézetek. A bankrendszer tagjainak harmada ezzel párhuzamosan veszteséges volt - olvasható az elemzésben. (MTI)


A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás: