ÁSZ: nem volt kellően takarékos az MNB

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2010-ben a jegybanktörvény előírásainak megfelelően működött, de a létszámmal és személyi jellegű ráfordításokkal való gazdálkodása nem felelt meg saját takarékossági célkitűzéseinek, és bérpolitikai intézkedéseivel nem támogatta a kormány takarékossági célkitűzéseit sem.

Az ÁSZ szerdán arról tájékoztatatta az MTI-t, hogy elkészült az MNB 2010. évi működésének ellenőrzéséről szóló jelentése. A jelentésről szóló közlemény szerint az MNB 2010. évi működése, irányítási, döntéshozatali és ellenőrzési rendszerei megfeleltek az MNB-törvény előírásainak, de a jegybank nem minden esetben tartotta be a közbeszerzésekről szóló törvény és saját belső szabályzatainak előírásait.

 

A számvevőszék emellett azt is megállapította: tavaly ugyan csökkentek a személyi jellegű ráfordítások, de a hatékonyságjavító intézkedéseitől független költségcsökkentési lehetőség az ÁSZ szerint további 146 millió forint megtakarítást eredményezhetett volna. A tavalyi beszámolókban a személyi jellegű ráfordításoknál a hatékonyságjavító intézkedések eredményeként a valós - banki szinten megvalósult - költségcsökkenésnél nagyobb megtakarítást mutatott ki a jegybank: a 2010-es személyi jellegű ráfordítások összege 654 millió forinttal volt alacsonyabb az előző évinél, ugyanakkor a hatékonyságjavító intézkedéseitől független költségcsökkentési lehetőség (adó- és járulékszabályok változása, az elnök keresetének törvényben szabályozott csökkentése) közel 800 millió forint volt.

 

Az MNB 2010-ben 12,783 milliárd forintot, az előző évinél 945 millió forinttal kevesebb működési költséget számolt el, amit az éves jelentése vezetői összefoglalójában "megtévesztő módon a hatékonyságjavító intézkedések eredményeként mutatott be" - olvasható a közleményben. Az ÁSZ megállapította azt is, hogy a jegybank munkavállalóinak havi bruttó átlagkeresete az előző évekhez viszonyítva minden évben nőtt, 2010-ben több mint háromszorosan haladta meg a nemzetgazdaságban foglalkoztatottakét.

 

Tavaly a jegybank 4,7 százalékos bérfejlesztést hajtott végre, ami magasabb volt az OÉT ajánlásánál és a saját stratégiájában meghatározott bérpolitikai célkitűzésnél, és 1 százalékponttal meghaladta a béremelést tervező kereskedelmi bankoknál tervezett átlagos mértéket is, amelyet az MNB maga határozott meg referencia piacként a bérfejlesztéseinél. A jegybank elnöke az MNB-törvény előírása szerinti kereset-csökkentést a törvényben szabályozottak körére alkalmazta, ami a törvény előírásának megfelelt - olvasható a közleményben azzal, hogy az MNB 16 vezetőjének a keresete már 2010-ben is meghaladta az elnök MNB-törvényben szabályozott 2011. évi keresetét, ami nem tükrözi a bankon belüli hatásköri és felelősségi viszonyokat.

 

A jelentés kitér arra is, hogy az MNB elnöke - a 24 fős kommunikációs szakterület mellett - egy kommunikációs tanácsadót alkalmaz havi 1,8 millió forintért, akinek munkavégzéséről, valós teljesítményéről a bank értékelhető szakmai dokumentumot nem adott át; az elnök az ÁSZ által megküldött teljességi nyilatkozatot nem írta alá, annak tartalmát korlátozó kitétellel módosította. A közlemény szerint az ÁSZ a beszerzési eljárások ellenőrzésekor a beruházások megvalósításához kapcsolódóan két esetben, a szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan egy esetben tárt fel jogsértést: az egyik beruházással összefüggő beszerzési eljárása során a jegybank a beszerzés becsült értékét nem a közbeszerzési törvény előírásának megfelelően állapította meg, egy másik eljárás során pedig nem kérte az ajánlattevőktől a kirívóan alacsony ár alátámasztását; egy szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó, határozott időtartamú szerződést közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosított.

 

A számvevők megállapították: az MNB elszámolásai a központi költségvetéssel szabályozottak és szabályszerűek voltak, a 2010-es működésének eredménye 41,6 milliárd forint veszteség volt, amelyre az eredménytartalék fedezetet biztosított, ezért a költségvetésnek 2011-ben térítési kötelezettsége nem keletkezett. Az ÁSZ azt javasolja a nemzetgazdasági miniszternek, hogy vizsgálja felül a jegybanktörvényt amiatt, hogy az MNB veszteségét befolyásoló tényezők szabályozottsága teljes körű és egyértelmű előírásokat tartalmaz-e, és szükség esetén pedig kezdeményezzen törvénymódosítást a testületi döntési jogkörök átruházhatóságának korlátozására, valamint a hatáskörgyakorlás kontrolljára.

 

A felülvizsgálat oka az, hogy a monetáris politika megvalósítása során vannak olyan a monetáris politika végrehajtásával és eszköztárának alkalmazásával összefüggő, a jegybank eredményét befolyásoló döntések, amelyek nem a monetáris tanács, hanem az MNB elnöke hatáskörében születnek meg. A számvevők a jegybankelnök számára is fogalmaztak meg javaslatokat, ezek között van egyebek mellett, hogy biztosítsa a közbeszerzési törvény előírásainak maradéktalan betartását; rendelje el, hogy a hatékonyságjavító projekt lezárását követően a megvalósításával elért költségcsökkentéseket a banki szintű költségekre gyakorolt hatására, valamint a megvalósítás többletköltségeire is figyelemmel értékelje.

 

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos még októberben fordult az ÁSZ elnökéhez, kérve, az ÁSZ folytasson le vizsgálatot az MNB szerződéskötési gyakorlatával kapcsolatosan. Ezt követően a kormánybiztos találkozott is Domokos Lászlóval, aki közölte: Budai Gyula "nyitott kapukat döngetett", mert az ÁSZ minden évben ellenőrzi a jegybank gazdálkodását.(MTI)

A Binance Alpha bevezeti a ZKP-t: új korszak kezdődik a privát, korai fázisú kriptokereskedésben

A kriptokereskedelem egyik legérzékenyebb területén lépett nagyot előre a Binance ökoszisztémáján belül működő Binance Alpha. A platform integrálta a Zero-Knowledge Proof (ZKP) technológiát, amely jelentősen növeli az on-chain kereskedés adatvédelmét és biztonságát. Ez a fejlesztés különösen fontos az induló, korai fázisú kriptoprojektek kereskedői számára, ahol az információ valódi versenyelőnyt jelent.
2025. 12. 25. 04:00
Megosztás:

Stratégiai ébredés a kriptopiacon: így változtak a befektetői gondolkodásmódok 2025-ben

2025-ben a kriptovaluta-piac nem csupán árfolyamokban, hanem szemléletben is fordulóponthoz érkezett. A gyors meggazdagodás ígérete helyett egyre több befektető fordul a ciklusok megértése, a kockázatkezelés és az adatvezérelt döntéshozatal felé. A piac érettsége, a szabályozás erősödése és az intézményi tőke térnyerése új stratégiákat kényszerített ki.
2025. 12. 25. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjsokk jöhet 2026-ban? Ezekről a változásokról sokan még nem is hallottak!

Emelkedő nyugdíjak, extra havi juttatások, változatlan korhatár – elsőre jól hangzik, de a részletekben komoly fordulatok rejtőznek. 2026-ban több olyan döntés lép életbe, amely érezhetően befolyásolhatja a nyugdíjasok mindennapjait, sőt a most aktív dolgozók jövőbeni ellátását is. A kérdés csak az: ki készül fel időben, és ki marad le?
2025. 12. 25. 02:00
Megosztás:

Ezt teszi a vérnyomásoddal, ha tojást eszel!

A tojás az egyik leggyakrabban vitatott élelmiszer: egyszer szuperélelmiszernek kiáltják ki, máskor a szív- és érrendszeri betegségek bűnbakjaként emlegetik. De mi az igazság a vérnyomás szempontjából? Valóban megemeli, vagy éppen ellenkezőleg: segíthet a normál értékek fenntartásában?
2025. 12. 25. 01:00
Megosztás:

Az NFT-k új korszaka: 2025-ben a hasznosság és a kultúra vette át a főszerepet az árrobbanások helyett

Az NFT-piac néhány évvel ezelőtt még rekordárakkal és látványos aukciókkal volt tele, mára azonban teljesen új irányt vett. 2025-ben a spekuláció háttérbe szorult, és egyre inkább azok a projektek maradnak talpon, amelyek valódi felhasználási értéket, kulturális jelentőséget vagy fizikai világhoz kötődő élményt kínálnak. Megnéztük, hogyan alakult át az NFT-ökoszisztéma, és mi hajtja most a piacot.
2025. 12. 25. 00:01
Megosztás:

Rászoruló gyerekek angyalkái – karácsonyi csodák önkéntesektől

Karácsony közeledtével különösen fontossá válik az a fajta figyelem és gondoskodás, amely képes reményt adni azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak. A Szcientológia önkéntes lelkészek számára ez évek óta küldetés: ahol csak tudnak, és ahol szükség van segítségre, ott megjelennek.
2025. 12. 24. 23:00
Megosztás:

5 módszer arra, hogyan válhatnak a stabilcoinok valódi költőpénzzé — a Digitap ($TAP) a legtisztább, legjobb megvásárolható kriptóvá válik

A stabilcoinok egyre nagyobb arányt képviselnek a kripto-ökoszisztéma teljes tranzakciós volumenében, ugyanakkor ezen egyenlegek mindennapi költéssé alakítása a legtöbb felhasználó számára továbbra is széttagolt és nem hatékony.
2025. 12. 24. 22:00
Megosztás:

Óriási amerikai hajóflotta építését jelentette be Donald Trump

Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.
2025. 12. 24. 21:00
Megosztás:

Felülteljesíthetik-e az altcoinok a BTC-t 2026-ban? A 2020-as forgatókönyv szerint igen — a Digitap ($TAP) nyeri el a „legjobb kriptó 2026-ra” címet

A Bitcoin (BTC) a hónap feléig kétszer is 85 000 dollár alá esett, ami gyenge decemberi lendületére utal. Elemzők 2026-ra is medvés kilátásokat jeleznek a BTC számára, mivel az árfolyam akár 70 000 dollár alá is csökkenhet.
2025. 12. 24. 20:00
Megosztás:

Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre

A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.
2025. 12. 24. 19:00
Megosztás:

46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten influenzás tünetekkel

Magyarországon a múlt héten 46 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett heti jelentésében. Akut légúti fertőzés tüneteivel 250 500-an keresték fel orvosukat.
2025. 12. 24. 18:00
Megosztás:

Kivonul Romániából a svéd Lindab

Kivonul Romániából a tetőszerkezeti elemeket gyártó és légtechnikai megoldásokat kínáló svéd cég, a Lindab - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 12. 24. 17:00
Megosztás:

Először mutat be misét szenteste XIV. Leó pápa

Első alkalommal mutatja be XIV. Leó pápa a december 24-i esti misét: XIV. Leó pápa elődeihez képest későbbi időpontban kezdi a szertartást a Szent Péter-bazilikában, ahol első alkalommal tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.
2025. 12. 24. 16:00
Megosztás:

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

Hiába a karácsonyi csúcsszezon, a magyar online kiskereskedelemben látványosan fogy a hazai szereplők mozgástere. Bár darabszámban még többségben vannak a magyar webshopok, az online költések kevesebb mint fele marad itthon. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a Temu vezette külföldi webshopok már a karácsonyi időszakban is dominálják a magyarok online pénzköltését.
2025. 12. 24. 15:00
Megosztás:

Inflációval korrigálva a Bitcoin még nem érte el a 100 ezer dollárt – állítja a Galaxy Research

Bár a Bitcoin nominális értelemben történelmi csúcsokat döntött, reálértéken még nem sikerült átlépnie a pszichológiailag fontos 100 000 dolláros szintet – erre hívja fel a figyelmet a Galaxy Research friss elemzése. A kutatás szerint az infláció jelentősen torzítja a „csúcsközeli” narratívát, és más megvilágításba helyezi a kriptopiac aktuális állapotát.
2025. 12. 24. 14:00
Megosztás:

Nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz

Jövő novembertől a halasztott fizetési (BNPL) megoldások egy részére a fogyasztói hitelnekre vonatkozó szabályok lépnek életbe, így szigorúbb tájékoztatási és hitelképesség-vizsgálati előírások vonatkoznak majd rájuk – áll a Fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló törvény friss módosításában. Az -instacash és a milpay - a magyar BNPL-piac meghatározó szereplői - szerint a módosítás nem veszélyezteti a konstrukció jövőjét. A két vállalat már a kezdetektől fogva úgy fejlesztették ki a rendszerüket, hogy az lehetővé tegye az Fhtv. előírásainak való megfelelést – közölte Bruzsa Géza vezérigazgató.
2025. 12. 24. 13:00
Megosztás:

Kicsi az esély a fehér karácsonyra

Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat. Karácsony első napján, csütörtökön már csak kisebb mennyiségű hó várható, és a karácsony végére egyre nagyobb területen kisüt a nap - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni videójából.
2025. 12. 24. 12:00
Megosztás:

Függetlenül attól, hogy az Ethereum 2026-ban eléri-e a csúcspontját, a BlackchainMining segítségével a felhasználók akár napi 3777 dollárt fognak keresni!

Az elmúlt években az Ethereum folyamatosan az egyik legtöbbet emlegetett eszköz volt a kriptovaluta piacon. A DeFi-től és az NFT-ktől a 2. rétegű skálázási megoldásokig az Ethereum ökoszisztéma folyamatosan fejlődik. A piacot valóban foglalkoztató kérdés azonban változatlan: Vissza tud-e térni az Ethereum a történelmi csúcsra 2026-ban?
2025. 12. 24. 10:45
Megosztás:

Ki irányít valójában? – A tényleges tulajdonosok rejtett hálója

A mai, egyre összetettebb céghálók és tulajdonosi struktúrák világában alapvető kérdés, hogy ki gyakorolja a valódi befolyást egy vállalkozás vagy tranzakció felett – vagyis ki tekinthető tényleges tulajdonosnak. A meghatározás kiemelt jelentőségére, valamint a pénzmosás-megelőzéshez kapcsolódó legfontosabb szabályozási irányokra és gyakorlati tapasztalatokra dr. Glavatity Dénes és dr. Csákay Z. Domonkos, a KCG Partners Ügyvédi Társulás ügyvédje és ügyvédjelöltje hívják fel a figyelmet. Elemzésük rámutat: a tényleges tulajdonos az a természetes személy, aki végső soron tényleges befolyást gyakorol a cégre, vagy akinek az érdekében a döntéseket meghozzák. Meghatározásuk elengedhetetlen a pénzmosási és terrorizmus-finanszírozási kockázatok felderítéséhez, hiszen ezáltal tehető világossá, hogy egy tranzakció vagy cégalapítás kiemelt közszereplőhöz vagy szankcionált személyhez köthető-e.
2025. 12. 24. 10:00
Megosztás:

Levette a Euroclear bankot a negatív figyelőlistáról a Fitch

Levette a Euroclear bankot a negatív figyelőlistáról (Rating Watch Negative, RWN) a Fitch Ratings.
2025. 12. 24. 09:00
Megosztás: