Szócska: nyugodtan nyissanak ki a patikák január 1-jén

Szócska Miklós szerint nyugodtan kinyithatnak azok a gyógyszertárak január 1-jén, amelyekben még nem működik az új jogszabályoknak megfelelő online pénztárgép. Az egészségügyért felelős államtitkár az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy a patikák jó részében már megvalósult a 25 százalékos gyógyszerészi tulajdonlás, továbbá egy új légimentőbázis lesz Magyarországon.

Szócska: nyugodtan nyissanak ki a patikák január 1-jén

Az államtitkár elmondta, a gyógyszertári informatikáért felelős rendszergazdák időben igényelték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által megkövetelt pénztárgépeket, így a patikák minden tőlük elvárhatót megtettek az átállás érdekében. Ebből fakadóan az államtitkár véleménye szerint az átállás nem okoz fennakadást a gyógyszerellátásban. Jogszabályváltozás ezzel összefüggésben nem lesz, de Szócska Miklós úgy gondolja, hogy az adóhatóság ellenőrzési gyakorlatában figyelemmel lesz a jóhiszemű megközelítésre.

 

Az online pénztárgépekre történő átállással kapcsolatban a NAV december 19-én közzétett tájékoztatása szerint az adóhatóság minden esetben mérlegeli, hogy az adóalany minden tőle elvárhatót megtett-e a kötelezettségének határidőre történő teljesítése érdekében, és a körülmények értékelése alapján dönt a szankció alkalmazásáról vagy mellőzéséről. Szócska Miklós a jövő év első napjától kötelező 25 százalékos gyógyszerészi tulajdonlással kapcsolatban elmondta, a 2011. január 1-jétől hatályos jogszabálynak a 2330 közforgalmú patikából idén december elejére csak 187 gyógyszertár nem felelt meg, de az Országos Tisztifőorvosi Hivatal tájékoztatás szerint a társasági szerződés módosítása minden esetben folyamatban volt.

 

Véleménye szerint a patikai működtetéshez szükséges 25 százalékos gyógyszerészi tulajdon megszerzéséhez kínált hitelprogramok kedvező feltételekkel vehetők igénybe. A költségvetésben nevesített, a patikai működést segítő források hozzájárultak ahhoz, hogy a patikák jövedelmezősége növekedett, és a 2010. évi adatokhoz képest kevesebb mint a felére csökkent a veszteséges gyógyszertárak száma. A gyógyszertári kintlévőségek aránya is 30 százalékkal csökkent a 2010-es adatokhoz képest.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A légi mentésről szólva elmondta, a meglévő hét légimentőbázis mellé egy új is épül Sárvár mellett, és valószínűleg a meglévők közül is áthelyeznek néhányat. Ezen fejlesztésekre 560 millió forintot terveznek. Szócska Miklós az intézményi adósságrendezéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: "szívós válságkezelés" tapasztalható a kórházaknál. A novemberi adósságrendezés fejében egyes kórházaktól több vállalást kértek, ezeknek a teljesülését időről időre megvizsgálják. Beszámolója szerint eddig tízmilliárd forintot tudtak a kórházak saját működésükön megtakarítani.

 

A központi közbeszerzéseken is sokat spóroltak - jelezte az államtitkár. Mint mondta, a gyógyszerközbeszerzés teljesen még nem zárult le, de az eddig tárgyalásoknak köszönhetően éves szinten mintegy 3,77 milliárd forintot takarítottak meg az intézményeknek. Ez a teljes éves kórházi gyógyszerkiadás 10 százaléka. A földgázbeszerzés esetében összesen csaknem 1,2 milliárd, az áramközbeszerzésen pedig eddig több mint 800 millió forint a kórházi "nyereség". A jövő feladatai között az államtitkár a népegészségügyi programok folytatását, ezzel együtt a térségi egészségfejlesztési irodák kialakítását, a kórházi működés további racionalizálását és az alapellátás megerősítését említette. Kitért rá, hogy a jövő évi költségvetésben tízmilliárd forinttal több jut az alapellátásra, nő a finanszírozás, elosztási módjáról azonban még tárgyalnak.

 

Szócska Miklós szerint meg kell erősíteni az alap- és járóbeteg-ellátást, mivel csak így lehet a népegészségügyben előrelépni és csökkenteni a drága kórházi bentfekvések számát. Azt mondta, a béremelésnek és a rezidensi ösztöndíjprogramoknak köszönhetően csökkent a külföldön munkát vállalni kívánó orvosok száma, és remélhetőleg a diplomás szakdolgozók esetében is hasonló adatokat mérnek majd. Az egészségügyért felelős államtitkár - mint mondta - azon dolgozik, hogy az emberek egészségtudatosabbak legyenek, és ha megbetegednek, hatékony és minőségi ellátórendszerben gyógyulhassanak. Fontos céljának tartja azt is, hogy az egészségügyben motivált szakemberek dolgozzanak.


A MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttól

Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 05. 19. 19:00
Megosztás:

Erősíti együttműködését a hazai termelőkkel a Kifli.hu

Bővíti magyar partneri hálózatát és tovább növeli a friss, helyi termékek kínálatát a Kifli.hu a következő években - mondta az online szupermarket ügyvezető igazgatója a vállalat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2026. 05. 19. 18:30
Megosztás:

Vendégmunkás-szabályozás: sürgős egyeztetést kér a kormánytól a VOSZ és a WHC Group

A magyar gazdaság stabilitása és a munkaerőpiac védelme miatt a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatására vonatkozó szabályozás ügyében érdemi, szakmai egyeztetést sürget a kormánnyal a WHC-csoport, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is.
2026. 05. 19. 18:00
Megosztás:

Hogyan tüntesd fel az önkéntes munkát az önéletrajzodban?

Manapság a munkaerőpiaci verseny minden szinten érezhető, és az álláskeresők számára egyre fontosabb, hogy egyedi módon hívják fel magukra a figyelmet. Az önéletrajzban való önkéntes tevékenységek említése különösen meghatározó lehet, hiszen ezek nem csak a társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozzák, hanem az önéletrajz hitelességét is növelhetik.
2026. 05. 19. 17:30
Megosztás:

A CLARITY Act akár ezermilliárd dolláros stabilcoin-piacot és 10 billió dolláros tokenizációs boomot indíthat el

Az Egyesült Államokban javasolt CLARITY Act az egyik legfontosabb szabályozási fejleménnyé válhat a digitális eszközök piacán.
2026. 05. 19. 17:00
Megosztás:

Kevesebb banki tartozás, több szolgáltatási számla: átalakuló fizetési szokások a magyar lakosság körében

Az EOS Magyarország által a követeléskezelési piacon fellelhető adósállomány közel fele (47,6%) telekommunikációs szolgáltatóknak tartozik, miközben a banki átutalások aránya rekordmagas, 85,97%-ot ért el – derül ki az EOS Csoport magyar leányvállalatának több mint 650 ezer hazai követelésen alapuló kutatásából. Az adatok egyértelműen jelzik: a fizetési szokások és a tartozási struktúra egyszerre alakul át a digitalizáció és a fogyasztási minták változásának hatására.
2026. 05. 19. 16:30
Megosztás:

Mastercard: a jeggyel utazók egyharmada választotta az érintéses fizetést a budapesti metróvonalakon

A budapesti metróvonalakon az érintéses fizetés április végi bevezetése óta a jeggyel utazók egyharmada váltott jegyet a Pay&GO bankkártyás fizetési szolgáltatáson keresztül - ismertette Berkes Tibor, a Mastercard közép-európai divíziójának termékfejlesztési vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 05. 19. 16:00
Megosztás:

Fontos pillanatok a vendéglátásban: a hatékony higiéniai megoldások szerepe

Gondolt már arra, hogy egy vendéglátóipari egység sikere gyakran az apróbb részleteken múlik? Akár étterem, szálloda, akár egy catering-vállalkozás, mindegyik kénytelen szembenézni azzal, hogy mennyire precízen követik a higiéniai elvárásokat. A tisztaság nemcsak követelmény, hanem a zökkenőmentes működés alapja is.
2026. 05. 19. 15:30
Megosztás:

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat - írta az economedia.ro a cég szolgálati közleménye alapján.
2026. 05. 19. 15:00
Megosztás:

Melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció - hangzott el a HungaroMet Nonprofit Zrt. által szervezett keddi szakmai konferencián, Budapesten, amelyen a szakértők beszámoltak az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratóriumban végzett kutatási eredményeikről.
2026. 05. 19. 14:30
Megosztás:

Az ANY Biztonsági Nyomda törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet, az osztalékfizetés kezdő időpontja július 15. - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 19. 14:00
Megosztás:

Évfordulók ünneplése: ajándékok, amik szívhez szólnak

Évforduló. Egy szó, ami az idő múlására és az együtt töltött pillanatok értékére emlékeztet. Az ilyen jeles alkalmak gyakran ösztönöznek minket arra, hogy különleges ajándékokkal fejezzük ki szeretetünket és elismerésünket egymás iránt. Vajon mitől lesz egy ajándék igazán emlékezetes?
2026. 05. 19. 13:30
Megosztás:

Változó világrend: így alakítják stratégiájukat a vezérigazgatók

A geopolitikai kockázatok és a makrogazdasági bizonytalanság ellenére a vállalatvezetők továbbra is elkötelezettek a hosszú távú átalakulás mellett. Ennek során a fegyelmezett, profitábilis működésre, a mesterséges intelligenciára (MI) és a stratégiai tranzakciókra helyeznek kiemelt fókuszt – derül ki az EY‑Parthenon friss, 21 ország 1200 vezérigazgatójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. A kutatás szerint a döntéshozók már nem várnak a gazdasági stabilitás visszatérésére, tudatosan számolnak az állandó változással stratégiájuk kidolgozása során.
2026. 05. 19. 13:00
Megosztás:

Likviditási csapdában a WLFI-kincstár: az AI Financial szerint kérdéses, túléli-e az évet

Komoly figyelmeztetés érkezett a World Liberty Financialhez köthető AI Financial legfrissebb SEC-beadványából. A korábban Alt5 Sigma néven ismert vállalat több százmillió dollárnyi WLFI tokent tart a mérlegében, ám ezekhez egyelőre nem tud szabadon hozzányúlni. Miközben a tokenkészlet értéke jelentősen visszaesett, a cég készpénzállománya szűkös, működési veszteségei pedig már a fennmaradását is kérdésessé teszik.
2026. 05. 19. 12:30
Megosztás:

A pergolák előnyei: árnyék, esztétika és privát szféra

Ki ne szeretné kihasználni a kert vagy a terasz nyújtotta lehetőséget? A megfelelő kerti elemek alkalmazásával olyan kényelmes pihenőhelyet alakíthatunk ki, ami stílusos megjelenést kölcsönöz otthonunknak. A lamellás pergola kiemelkedő választás, amely nagyszerű módon teremti meg az árnyékolást, esztétikai látványnak sem utolsó, és a privát tér megteremtését is lehetővé teszi.
2026. 05. 19. 12:00
Megosztás:

Csökken az inflációérzet a fiataloknál, jövőre már alig számítanak drágulásra

A huszonéves fiatalok átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban, a mediánérték pedig 13 százalék volt, vagyis az árérzetük továbbra is jóval magasabb a hivatalos inflációnál a K&H ifjúsági index felmérés szerint. A fiatalok negyede 5–10 százalékos, 18 százaléka 11–14 százalékos, 15 százaléka pedig 15–19 százalékos drágulást érzékelt, miközben 14 százalék nem tudott becslést adni. A jövőre vonatkozó várakozások egyre visszafogottabbak: bár 42 százalék továbbra is áremelkedésre számít, de negyedük már változatlanságot, 22 százalékuk pedig egyenesen árcsökkenést vár.
2026. 05. 19. 11:30
Megosztás:

Nem erősödtek tovább számottevően a kamatemelési várakozások, a hosszú hozamok a fejlett kötvénypiacokon pénteki szintjük közelében maradtak

Jelentős emelkedéssel kezdtek hétfőn az olajárak, ugyanakkor számottevő volatilitás jellemezte a kereskedést a nyersolaj piacán.
2026. 05. 19. 11:00
Megosztás:

Tovább esik a Nasdaq, számottevő nyomás a technológiai szektoron az emelkedő hozamkörnyezetben

Az iráni helyzettel kapcsolatban nem történt előrelépés, a pénteki lefordulás után továbbra is többnyire nyomott volt a hangulat a tengerentúli tőzsdéken. A Dow 0,3%-ot emelkedett, az S&P500 néhány pontot veszített, míg a Nasdaq Composite 0,5%-os mínuszban zárt.
2026. 05. 19. 10:30
Megosztás:

Tokenizált részvény jelentése, fogalma és értelmezése: hogyan kapcsolódik össze a tőzsde és a blokklánc világa?

A tokenizált részvény az egyik legizgalmasabb híd a hagyományos pénzügyi piacok és a kriptovaluták világa között. Egyszerűen fogalmazva: egy részvényhez kapcsolódó digitális tokenről van szó, amely blokkláncon létezik, és valamilyen módon egy valódi tőzsdei részvény árfolyamát vagy gazdasági értékét követi.
2026. 05. 19. 10:00
Megosztás:

Kedvező hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken

A pénteki visszaesést követően kisebb emelkedéssel indult a hét a vezető nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 0,5%-kal kúszott feljebb, a DAX 1,3, a FTSE100 1,0, a CAC40 pedig 0,6%-os pluszban zárt a volatilis hétfői kereskedést követően. Ezúttal az olasz benchmark lógott ki a sorból, mely 0,9%-os csökkenéssel alulteljesítő volt.
2026. 05. 19. 09:30
Megosztás: