Elemzők: a termelési célú behozatal növeli az importot

Nem okozott különösebb meglepetést az elemzőknek a külkereskedelemi termékforgalom májusi alakulása, az export növekedését meghaladó importbővülést a termelési célú alapanyag- és félkésztermék-behozatal megugrásával magyarázták.

Májusban 428,8 millió euró aktívummal zárt a külkereskedelmi termékforgalom az első becslések szerint, míg az első öt hónapban a pozitívum 2.250,4 millió euró volt, az előbbi 4,6 millió euróval, az utóbbi 848,6 millió euróval több az egy évvel korábbinál. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kivitel májusban 5.692,4 millió euró volt, ami 22,7 százalékkal több a tavalyinál. A behozatal 24,9 százalékkal 5.263,6 millió euróra nőtt. Az első öt havi export 19 százalékkal 27.526,7 millió euróra nőtt, míg az import 16,3 százalékkal 25.276,3 millió euróra emelkedett.

 

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője úgy vélte, az export és az import növekedése egész évben fennmarad, a kérdés csak az, hogy milyen ütemű lesz a gazdasági növekedés a térségben, illetve Európában, ami hat a külkereskedelem alakulásra is. Hozzátette: az export és az import felfutása világszerte megfigyelhető, de például Németországban is jobban nőtt a behozatal a kivitelnél. E mögött szintén készletfeltöltés figyelhető meg. Az elemző szerint ugyanakkor sok bizonytalan tényező befolyásolja a magyar export és import alakulását, így például az, hogy miképpen alakul a magyar fogyasztás, s hogyan hatnak az uniós országok költségvetési megszorító intézkedései az ottani felhasználásra, illetve importkeresletre.

 

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője májusra valamivel nagyobb, 500 millió euró fölötti aktívumot várt. Az export növekedése nem lepte meg, az import bővülése azonban már érdekesebb volt számára, mivel a belső fogyasztás, illetve a beruházások alakulása szerinte nem indokolja a behozatal ilyen mértékű emelkedését. Úgy vélte, a kiskereskedelmi fogalom és a fogyasztás továbbra sem élénkül, a beruházások sem bővülnek. Ezek élénkülése csak jövőre várható.

 

Részben egyetért ezzel Suppan Gergely, aki azonban úgy véli, a második félévben már élénkülhet a belső fogyasztás. Úgy vélte, a munkaerő-piaci helyzet stabilizálódása, némi javulása pozitívan hat majd a belső fogyasztásra is. Igaz, ezt befolyásolja az is, hogyan alakul például a svájci frank árfolyama, ami törlesztőrészleteken keresztül befolyásolja a családok fogyasztását, s így a kiskereskedelmi forgalmat. Suppan Gergely az exportról elmondta, növekedésében szerepet játszik az is, hogy az elmúlt hónapokban jól alakult az ipari termelés is. Mindkét elemző annak tulajdonítja az import májusi megugrását, hogy a cégek feltöltik a termelési célú raktárkészleteiket, amiből a későbbi hónapokban majd exporttöbblet lesz.

 

Török Zoltán a külkereskedelmet illetően tartós fordulatra nem számít, úgy véli, a következő időszakban ismét jobban nő majd az export, mint az import. Ugyanakkor csökken a dinamikája, egyrészt a jobb bázisadatok miatt, másrészt pedig azért, mert a nyugat-európai gazdaságoknak a növekedés mérséklődése miatt lanyhul majd az importkereslete. Suppan Gergely elmondta azt is, várakozásaik szerint az idén 5 milliárd euró körüli lesz a külkereskedelmi többlet a tavalyi majdnem 4 milliárd euró után. Hozzátette: pozitívum, hogy az első öt havi aktívum jelentősen nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakáé. (MTI)

Ezzel így kampec a dízel autóknak Magyarországon - mi lesz helyette?

Folyamatosan erősödik az érdeklődés az elektromos és hibrid hajtású járművek iránt, miközben a dízel modellek népszerűsége látványosan visszaesett. Mit tudnak az "okosok"? A dízel autók megértek a kivezetésre?
2026. 04. 10. 01:00
Megosztás:

Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán

Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. 04. 10. 00:30
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek a Hősök terén és az Andrássy úton

A Hősök terére tervezett péntek délutáni rendezvény miatt már csütörtök estétől lezárásokra kell számítani a téren és környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2026. 04. 09. 23:30
Megosztás:

Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol

Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol, az elkövetők Magyarországon keresztül juttattak el határsértőket az Egyesült Királyságba - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a rendőrség honlapján. A három országban lezajlott, összehangolt akcióban nyolc embert fogtak el, egyet Magyarországon. A főszervezőt még keresik.
2026. 04. 09. 23:00
Megosztás:

Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén

Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén, bár pénteken még többfelé lehet felhős az ég. A hőmérséklet lassan emelkedik, vasárnap már 12 és 19 Celsius-fok között alakul, de a hajnalok fagyosak lesznek, szombatra virradóra akár mínusz 5 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 09. 22:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 09. 22:00
Megosztás:

Ötmilliárd euró befektetéssel támogatja az EBRD az iráni háborútól sújtott gazdaságokat

Ötmilliárd eurós befektetési csomaggal támogatja az idén az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az iráni háború hatásait megszenvedő térségi gazdaságokat.
2026. 04. 09. 21:30
Megosztás:

Így lesznek nyitva a kormányablakok a választások hétvégéjén

Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookra feltöltött csütörtöki videójában.
2026. 04. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország újra megnyitja a háború miatt bezárt teheráni nagykövetségét

Spanyolország újra megnyitja a háború miatt egy hónapja bezárt teheráni nagykövetségét - jelentette be a spanyol külügyminiszter csütörtökön Madridban.
2026. 04. 09. 20:30
Megosztás:

Átlépte a kétmillió forintos szintet az új lakások négyzetméterára Budapesten

Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban, 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forintot, a prémium szegmensben pedig már 3,7 millió forint az irányadó - közölte az Otthon Centrum csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 20:00
Megosztás:

Orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket"

A brit védelmi miniszter szerint orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket" az Atlanti-óceán mélyén, Nagy-Britanniától északra a tenger alatti kábel- és csővezeték-hálózatok feltérképezésére.
2026. 04. 09. 19:30
Megosztás:

Székelyföldi üzemet vásárol fel az amerikai-kanadai CCL Avery

A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.
2026. 04. 09. 19:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön.
2026. 04. 09. 18:30
Megosztás:

Átadták a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának felújított épületeit

A biokémiai és a mikroműanyagok kutatása mellett a megújuló energia kutatásait támogató egységek és modern technológiai laborok is helyet kaptak a Pannon Egyetem (PE) mintegy 2,7 milliárd forintból korszerűsített új nagykanizsai épületeiben, amelyet csütörtökön adtak át.
2026. 04. 09. 18:00
Megosztás:

Új üzemirányítás az MVM Démásznál

Éles üzemben elindult az MVM-csoport részeként működő MVM Démász Áramhálózati Kft. kisfeszültségű üzemirányítása márciusban - közölte az MVM csoport csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 17:30
Megosztás:

Közeleg az szja-bevallás határideje: módosuló szabályok, NAV-fókuszok 2025-re

Több lényeges szabály is módosult, ezért a Deloitte szakértői szerint annak, aki még nem tette meg, érdemes a május 20-ig hátralévő időben alaposan tanulmányozni a személyi jövedelemadó (szja) bevallás tervezetét. Bővült az adókedvezmények köre, változott azok érvényesítési sorrendje, szűkült egyes kedvezményekre jogosultak köre, miközben új előírások jelentek meg többek között a fizetővendéglátás és a kriptoeszközök adózása terén is.
2026. 04. 09. 17:00
Megosztás:

Pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók

Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 09. 16:30
Megosztás:

A CERHA HEMPEL bejelentette, hogy 2026. április 1-jétől Márky Gábor és Rajkai Bence partnerré léptek elő

Márky Gábor (indexképünkön) társasági jogi és M&A szakértő, jelentős tapasztalattal rendelkezik hazai és határon átnyúló tranzakciók terén. A CERHA HEMPEL-hez 2024-ben csatlakozott, ezt megelőzően egy vezető nemzetközi ügyvédi iroda partnereként dolgozott Budapesten.
2026. 04. 09. 16:00
Megosztás:

Segítik az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy egy szigorúbb diéta követése sokak számára egyet jelent az örökös tervezéssel, és a folyamatos szénhidrátszámolással. Erre a napi küzdelemre hozott megoldást két nagymúltú magyar piaci szereplő stratégiai együttműködése.
2026. 04. 09. 15:30
Megosztás:

A vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik

A vállalatok egyre pragmatikusabban közelítik meg a mobilitást, és az ambiciózus stratégiai célok helyett a ténylegesen működő, üzletileg is fenntartható megoldásokra helyezik a hangsúlyt – derül ki az Arval Mobility Observatory éves felméréséből. A négy kontinens 33 országában, több mint 10 ezer döntéshozó bevonásával készült kutatás alapján a mobilitási döntések ma már elsősorban a gyakorlati megvalósíthatóság mentén születnek.
2026. 04. 09. 15:00
Megosztás: