10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta létezik, így holnaptól még nem fog megváltozni semmi. A BiztosDöntés.hu viszont összeszedte azokat az újdonságokat, melyeket megkaphatnak majd a magyarországi revolutos ügyfelek a közeljövőben, a fióktelepi működés elindulásával.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Egy külföldi bank általában leánybankot hoz létre a megcélzott országban, a Revolut azonban mindenhol következetesen fióktelepeket alapít. Így Magyarországon is.

A leánybank és a fióktelep közötti különbség elsősorban a betétbiztosításban jelentkezik, és kulcsfontosságú, hiszen a litván Revolut Bank UAB magyar fióktelepe alá tartozó magyar ügyfelek továbbra is a litván betétbiztosítónál intézhetik az ügyeiket abban a nem várt esetben, ha a Revolut Bank betétei befagynának, vagy a bank működési engedélyét visszavonnák.

Míg tehát egy leánybank önálló, az adott országban bejegyzett bankként működik, az adott ország felügyeleti hatósága felügyeli, és az adott ország betétbiztosítója áll helyt a betétekért, a fióktelepnél csak a külföldi bank "meghosszabbított karjaként" értelmezhető ugyanez.

Vagyis, a fióktelep az anyabank engedélye alapján működik, az anyabank országának joghatósága alá tartozik és a betétbiztosítást is az anyaország betétbiztosítója nyújtja.

A Magyar Nemzeti Bank az elmúlt években több alkalommal is kifejezte az aggodalmát emiatt a Revoluttal kapcsolatban, például itt.

Noha a leánybank számít az általános modellnek a külföldi bankalapítás során, de azért több bank is fióktelepként működik Magyarországon. Ilyen például a Bank of China, a BNP PARIBAS, a Citibank Europe, a Cofidis, a Deutsche Bank, a HYPO-Bank, az ING Bank, vagy az Oberbank. Ezek azonban kis ügyfélszámú, speciális működésre alapított bankok. Közülük a lakosság a Cofidis és az Oberbank nevét ismerheti jobban.

Hamarosan közéjük tartozhat majd a Revolut is. A hazai hivatalos cégjegyzék szerint a Revolut Bank UAB Magyarországi Fióktelepének létesítő okirata 2020. december 11-én készült, és a cégbíróság 2021. január 14-én jegyezte be a fióktelepet Magyarországon. A fintech bank azonban csak most jutott el oda, hogy a több mint 2 millióra duzzadt magyar ügyfelét átmigrálja a magyar fióktelepe alá.

Milyen változások várhatók?

Az átmigrálással több olyan változás következik majd be, amely előnyös lesz a magyar revolutos ügyfelek számára. Ezek az alábbiak.

1. A revolutosok azonnal megkapják majd a magyar bankrendszerből indított eseti, 20 millió forintot meg nem haladó átutalásokat

Jelenleg a Revolutra csak a bankkártyás feltöltés azonnali, de az átutalás csak kb. 1 munkanap múlva érkezik meg Litvániába. A magyar bankok egyike sincs még bekötve az azonnali eurós fizetési rendszerbe, így még euróban küldve sem érkezik meg a pénz a Revolutra azonnal. A magyar ügyfelek jelenleg csak a Wise rendszerén keresztül – a forintot átváltva euróra – küldhetnek pénzt a Revolutra azonnal – vagy fogadhatnak onnan. A Wise ugyanis be van kötve a magyar azonnali fizetési rendszerbe és a nemzetközi azonnali eurós fizetési rendszerbe egyaránt.

2. Magyar bankszámlaszámuk lesz a magyar revolutosoknak

A revolutos ügyfeleknek megmarad a jelenlegi litván bankszámlaszámuk, de e mellett 3×8 jegyű magyar belföldi bankszámlaszámot is kapnak. Ez megkönnyíti a belföldi jövedelmek kifizetését, melyeket jelenleg csak külföldi bankszámlaszámra lehet elküldeni, amire a cégek gyakran nincsenek felkészülve.

3. Több ATM – a Revolut is beszállhat a hazai ATM telepítésekbe

Idővel a hazai ATM telepítésekbe is beszállhat a Revolut, ezáltal több ATM lehet idehaza országszerte. Jelenleg a 2024-es mérlegadatok szólnak az ATM telepítési számítások alapjául, amelyek nyomán a Revolut fióktelepe jelenleg nem számít nagy játékosnak. Később azonban változhatnak a szabályok, mely aztán akár jelentős számú új ATM telepítéssel is járhat. Az első számviteli mérleg a Revoluttól, mely már a teljes magyar ügyfélkört tartalmazza, a 2026-os adatok alapján születhet, amelyet 2027-ben publikálnak majd.

Mindez azt jelenti, hogy a Revolutra kirótt kötelező ATM telepítések még igencsak váratnak magukra, de idővel változhat ez a helyzet.

4. A Revolut is bekerülhet a hazai bankváltási folyamatba

Az ingyenes számlavezetés és a belföldi átutalás, a kedvező díjak, a belföldi számlaszám és az azonnali fizetés megjelenése a Revolut számlákon – ideértve az ezek miatt várhatóan megnövekedő jövedelemátutalási kedvet is – együttesen komoly versenyt generálhat a magyar piacon. Ha a Revolut magyarországi fióktelepére is érvényes lesz az egyszerűsített bankváltási folyamat, akkor a magyar ügyfelek könnyebben átválthatnak Revolutra is.

5. A magyar nyelvű ügyfélszolgálat és panaszkezelés

Ez az egyik legkritikusabb pont, amely a magyar ügyfeleket érintheti, hiszen jelenleg csak angol nyelvű chat áll a hazai revolutosok rendelkezésére, és itt kell intézni minden panaszt.

6. A Revolut is alkalmazhatja a belföldi QR-kódos fizetést

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az azonnali fizetési rendszerre épülve szabványosította a bankkártyás fizetés hazai alternatívájaként megjelent ingyenes kereskedelmi fizetés QR-kódját. A Revolut a hazai azonnali fizetési rendszerbe integrálódva beépítheti ezt a szolgáltatásai közé.

A Revolutnak már most is létezik QR-kódos fizetési szolgáltatása, de az jelenleg nem ismeri az MNB szabványú OR-kódot.

7. A Revolut is alkalmazhatja a fizetési kérelem küldését és fogadását

A QR-kódos fizetéshez hasonlóan az azonnali fizetési rendszerbe épülve a Revolut szolgáltatásai között megjelenhet a fizetési kérelem (qvik kérelem) is, melyre teljes díjmentesség vonatkozik a pénz küldésekor.

A Revolutnak jelenleg is van pénzbekérési szolgáltatása, de az csak a Revoluton belül működik, a magyar bankszámlákkal nem kompatibilis.

8. A Revolut is nyújthat törvényi ingyenes készpénzfelvételt

A törvényi ingyenes készpénzfelvételt is nyújthatja majd a Revolut hazai pénzforgalmi szolgáltatóként. A fintech bank jelenleg is nyújt ugyan 75 000 forintnyi ingyenes készpénzfelvételt világszerte, de elképzelhető, hogy a jogszabályi kötelezettség alapján a magyar ügyfelek számára nyújtania kell majd a kétszer akkora mértékű törvényi ingyenes készpénzfelvételt is, havi legfeljebb 150 000 forint erejéig. Igaz, ez csak a belföldi, forint töltésű ATM-ekre terjedhet ki valószínűleg.

Újdonság lesz a postai ingyenes készpénzfelvétel lehetősége is, melyre a Revolut ingyenes készpénzfelvétele jelenleg nem terjed ki.

9. A Revolut is nyújthat ingyenes cash-back szolgáltatást

Kevéssé elterjedt, de létezik a havi legfeljebb 2 alkalmas, összesen legfeljebb havi 40 000 forintig érvényes cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatás. Ezt az erre szerződött kereskedőknél lehet igénybe venni, legfeljebb 20 000 forintnyi készpénzig, legalább 3 000 forint értékű bankkártyás vásárlás esetén.

Ez jelenleg kevés kereskedőnél működik, de például a Penny Market üzleteiben elérhető.

Azok a revolutos ügyfelek, akik a Revolutnál nyilatkoznak majd a törvényi ingyenes készpénzfelvételről, mellette pluszban megkaphatják a cash-back lehetőségét is.

10. A Revoluthoz is lehet majd e-mail címre vagy telefonszámra utalni, bármely belföldi bankból – és viszont

Az azonnali fizetési rendszerhez történő csatlakozással a revolutos ügyfelek mobiltelefonszámai és e-mail címei – a számlatulajdonosok erről szóló rendelkezése esetén – bekerülhetnek a hazai adatbázisokba, így lehet majd Revolutra is utalni a számlaszám ismerete nélkül, pusztán telefonszámra vagy e-mail címre. Bármely magyar bankból.

Ugyanez fordítva is igaz: a revolutosok is tudnak majd magyar bankszámlákra utalni a telefonszám vagy az e-mail cím ismeretében.

Ez jelenleg is működik a Revolutnál, de csak a revolutosok között. A magyarországi azonnali fizetési rendszerrel jelenleg nincs semmilyen kapcsolata a Revolutnak.


Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás: