100 milliárd forintos vállalkozói hitelprogramot indított az OTP

Június 1-jétől elindult az OTP Széchenyi 500 Vállalati Hitelprogram, amelynek 100 milliárd forintos hitelkeretét döntően középvállalkozásoknak ajánlja fel a bank - jelentette be az OTP.

Wolf László vezérigazgató-helyettes kedden budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a vállalati hitelprogram az Új Széchenyi Tervhez igazodva 2013 végéig tart, a források rendelkezésre állnak, a hitelnövekedés egyetlen korlátja a hitelképes ügyfelek száma lehet. Wolf úgy vélekedett, hogy "a javuló makrogazdasági feltételek, a stabilizálódó gazdasági növekedés, a belső kereslet várható élénkülése, a beruházások enyhe növekedése és a kedvező exportkilátások immáron megfelelő környezetet kínálnak a vállalati hitelexpanzióhoz, amit támogatnak a kiszámítható fiskális politika eredményeként mérséklődő országkockázati felárak, és az ennek nyomán javuló finanszírozási feltételek is".

 

A vezérigazgató-helyettes emlékeztetett arra, hogy az OTP Bank az elmúlt években is komoly erőfeszítéseket tett a hitelezés élénkítése érdekében, az elmúlt két évben is érdemben növelte vállalati hitelportfólióját, amikor a többi piaci szereplőé 2009-ben 10, majd 2010-ben újabb 7 százalékkal csökkent. Wolf kiemelte, a kormány által meghirdetett Új Széchenyi Program különböző programjai 2011 és 2013 között több mint 500 milliárd forinttal segítik a kis- és középvállalkozások fejlesztéseit, az uniós támogatások igénybevételéhez szükséges 25-80 százalékos önerőt pedig az OTP Bank kész megfinanszírozni.

 

Az OTP Hungaro-Projekt Kft. segítségével eddig 37 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak a vállalkozások. Az OTP Bank az agrár szektorra, a kkv-kra és az exportáló cégekre koncentrál, mert különösen ott lát növekedési lehetőséget - mondta a vezérigazgató-helyettes. A program keretében egy-egy vállalkozás 50-500 millió forintig terjedő hitelkeretre kap ajánlatot a banktól, amit maguk tölthetnek ki az OTP több mint 30 hiteltípusából.

 

A bank automatikusan felajánl egyhavi számlaforgalomnak vagy árbevételnek megfelelő folyószámla hitelkeretet, és a megítélt hitelkeret 40 százalékáig két éven túli hitelt is, ami az ügyfél választása szerint forgóeszköz-, beruházási hitel vagy bankgarancia is lehet - ismertette Aladics Sándor igazgató. A keret díjmentes, a keretösszeg felhasználására egy év áll rendelkezésre. A keret összegét forintban határozzák meg, ám a keretet kitöltő egyedi finanszírozásoknál a források más devizanemben is elérhetőek. A fedezeti követelményeket, a kamatokat és egyéb díjakat az egyedi szerződésekben határozzák meg a hitel- és kockázatbírálat eredményétől függően.

 

A hitelkeretet évente egyszer felülvizsgálják. Az új hitelprogramokat nemcsak az OTP ügyfeleinek szánják, a bank a klaszter jellegű finanszírozási kapcsolatokat is segíteni kívánja azzal, hogy ügyfelek üzleti partnerei is finanszírozási keretajánlatot kaphatnak, ha megfelelnek a hitelprogram feltételeinek, amelyek többek között pozitív üzleti eredményt és közösen elfogadott üzleti tervet írnak elő. (MTI)

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moodys

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás:

Kötelező lesz! Jön a digitális útlevél, az EU kötelezi a bevezetését

Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban. A farmernadrágtól az elektromos autókig: így válhat nyomon követhetővé egy termék teljes életútja. Mit jelent ez számunkra a mindennapi gyakorlatban?
2026. 03. 21. 01:00
Megosztás:

Ne menj erre Budapesten a hétvégén, mert dugó lesz

Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési útvonalon, többek között az Árpád hídon, a Margit hídon, a Szabadság hídon, valamint a budai és a pesti rakpartokon, továbbá a Margitszigeten. Az érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 00:05
Megosztás:

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 03. 20. 23:00
Megosztás:

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás: