11 hónapos csúcson a ZEW-hangulatindex
2015. 01. 20. 11:05
Jelentősen javult a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet hat hónapra vonatkozó németországi gazdasági hangulatindexe januárban is.
A ZEW keddi közleménye szerint a német gazdasági szereplők következő hat hónapra vonatkozó várakozásait mutató hangulatindex 48,4 pontra emelkedett a decemberi 34,9 pontról. A piac 40,1 pontos januári adatot várt. A mutató már decemberben meredeken erősödött elsősorban azokra a reményekre, hogy a gyengülő euró és a kőolaj áresése élénkíti majd a harmadik negyedévben recesszióba süllyedt gazdaságot.
Az aktuális németországi üzleti környezet megítélése 22,4 pontra emelkedett a decemberi 10 pontról. Elemzők 14,8 pontra számítottak. Az euróövezeti várakozásokat mutató hangulatindex is jelentősen javult, 45,2 pontra növekedett a decemberi 31,8 pontról. Az elemzők kisebb emelkedést, 37,6 pontot vártak.
Spanyolország: májusban héthavi mélyponton az infláció
Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése 2,0 százalékra, tavaly október óta a legalacsonyabbra csökkent májusban az áprilisi 2,2 százalékról - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) végleges adataiból.
Wizz Air: elkerülik az izraeli, iraki, iráni és szíriai légteret
A közel-keleti helyzet eszkalálódása és a térség több lezárt légtere miatt a Wizz Air szeptember 15-ig meghosszabbította a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatok felfüggesztését, emellett elkerüli az izraeli, iraki, iráni és szíriai légteret - közölte a légitársaság hétfőn az MTI-vel.
Vigyázat, csalók élnek vissza a Magyar Államkincstár nevével
Csalók hamis hirdetéseket jelentetnek meg a közösségi média felületeken a Magyar Államkincstár nevében, és olyan hamis információkat terjesztenek, hogy az ügyfelek elveszítik a befektetéseik után járó kamatokat, ha 2025. július 15-ig nem nyújtanak be kérelmet a WebKincstáron keresztül- hívta fel a figyelmet a Magyar Államkincstár hétfői közleményében.
Megújult épületegyüttessel erősíti a vadgazdálkodási képzést a MATE
A fenntartható vadgazdálkodás napjainkban alapvető elvárás, amelyhez magas színvonalú képzés és modern oktatási intézmények szükségesek - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára hétfőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megújult épületegyüttesének ünnepélyes átadóján, Gödöllőn a tárca közleménye szerint.
Az MKIK a Türk Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének a teljes jogú tagja lett
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) teljes jogú tagja lett a Türk Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének - közölte az MKIK hétfőn az MTI-vel.
Gyors és határozott fellépést követel az Elf Bar elleni küzdelem
A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) szerint továbbra is gyors és határozott fellépés szükséges az ízesített elektronikus cigaretták (Elf Bar típusú termékek) illegális kereskedelmének és használatának visszaszorításában - derült ki az Elf Bar-kerekasztal hétfői budapesti ülésén.
Több mint 16 millió euró jut a kiszolgáltatott kukoricatermelőknek
Több mint 16 millió eurónak megfelelő forintösszegű rendkívüli támogatás áll a tavalyi súlyos aszállyal sújtott kisebb, gazdaságilag kiszolgáltatottabb kukoricatermelők rendelkezésére. Az uniós krízisalapból így akár 56 ezer termelő is pénzügyi forrásokhoz juthat. A támogatási kérelmeket 2025. július 1-től nyújthatják majd be az érintettek - hívta fel a figyelmet Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a tárca hétfői közleményében.
Lemondott Tóth János, Gyömrő polgármestere
Lemondott Tóth János, a Pest vármegyei Gyömrő polgármestere.
Erősödött a forint hétfő estére
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Mi lesz a forinttal? Mekkora növekedésre lesz képes Magyarország?
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5 százalékos növekedés után gyorsulásra lehet számítani 2026-ban. Mindezt ebben az évben 4,3, 2026-ban pedig 4 százalékos éves átlagos infláció kísérheti - ismertette Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a pénzintézet legfrissebb előrejelzését. A prognózisból az is kiderült, hogy mi vár a forintra.
Japán nyitott a magyar agrártermékek importjára
Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a magyar élelmiszer alapanyagok még nagyobb mértékben jelenjenek meg a távol-keleti országban - közölte az Agrárminisztérium hétfői közleménye szerint Nagy István agrárminiszter, aki Hirofumi Takinamival, Japán mezőgazdasági, erdészeti és halászati miniszterhelyettesével egyeztetett hétfőn Tokióban.