13,4 százalékkal nőtt az ipari termelés januárban

Az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához képest 13,4 százalékkal nőtt ez év januárjában, a munkanaphatástól megtisztított index 10,7 százalékkal emelkedett, míg az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index januárban 15,3 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

Az előzetesen, korábban közölt adat szerint 15,5 százalékkal bővült januárban az ipari termelés decemberhez képest, míg a kiigazítatlan adatok szerint az ipari termelés volumene 2010 januárjához képest 13,6 százalékkal nőtt. A csütörtökön közölt adatok szerint az ipari kibocsátás januári több mint 13 százalékos - a decemberinél nagyobb mértékű - bővülésében az alacsony bázis és a munkanaphatás egyaránt érvényesül.

 

Tavaly januárban éves összehasonlításban 3,5 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 5,7 százalékkal nőtt, havi szinten pedig 8,8 százalékkal emelkedett a termelés. A múlt évben az ipari termelés volumene 10,5 százalékkal volt magasabb, mint 2009-ben. Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 decemberében 8,5, munkanaphatástól megtisztítva 5,9 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz képest azonban a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index decemberben 13,3 százalékkal esett vissza.

 

Az ipari export januárban jelentősen, 18,6 százalékkal bővült 2010 azonos időszakához viszonyítva. Az exportértékesítés több mint felét a feldolgozóipar két alága adta. Az év első hónapjában a feldolgozóipari kivitel több mint háromtizedét képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene az átlag feletti mértékben, 21,1 százalékkal emelkedett.

 

A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export közel egynegyedét adó járműgyártás kivitele 14,6 százalékkal volt magasabb. Az ipar januári belföldi értékesítése 9,7 százalékkal csökkent a múlt év azonos időszakához képest. A feldolgozóipar belföldi eladásai az év első hónapjában 8,8 százalékkal nőttek, amihez elsősorban a kiugróan alacsony bázis járult hozzá. Az ipar nemzetgazdasági ágai közül idén januárjában a feldolgozóipar termelése az előző év azonos hónapjához viszonyítva 14,8 százalékkal emelkedett. A csekély súlyú bányászat volumene majdnem másfélszeresére bővült, nagyrészt a földgázkitermelés, valamint a kőolaj-, földgáz-kitermelési szolgáltatás alágazatok kiemelkedő teljesítményének köszönhetően.

 

Az energiaipar - villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás - kibocsátása 2,6 százalékkal haladta meg a múlt évi bázis szintjét. Januárban a feldolgozóipar tizenhárom alága közül - egy kivételével - mindegyikben termelésbővülést regisztrált a KSH. A jelentősebb súlyú alágakból a feldolgozóipari termelés közel egynegyedét adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása jelentősen, 21,2 százalékkal emelkedett. Az alágon belüli növekedés motorját a híradás-technikai berendezések iránti tartós keresletélénkülés jelenti.

 

A második legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés csaknem egyötödét adó járműgyártás is az átlag felett, 16,2 százalékkal nőtt. Az alág jó teljesítményét a rendelésmutatók is tükrözik. A harmadik legnagyobb alág, a feldolgozóipari termelés közel egytizedét kitevő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 4,4 százalékkal magasabb volt. A feldolgozóipari termelésből több mint 7 százalékot képviselő gép, gépi berendezés gyártása több mint másfélszeresére nőtt. Számottevő volumenbővülést regisztráltak még a fémalapanyag és fémfeldolgozási (22,3 százalékos), valamint a gumi-, műanyag és nem fém ásványi termék gyártásában (15,3 százalék) is.

 

Ez év januárjában a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése jelentősen, 25,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az új exportrendelések 26,7, az új belföldi rendelések 16,6 százalékkal emelkedtek. Az összes rendelésállomány 12,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

 

Az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés januári 8,2 százalékos bővülése a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál - szemben a múlt évi 10,3 százalékos létszámcsökkenéssel - 5,1 százalékos létszámnövekedés mellett következett be. A múlt év azonos időszakához képest az ipari termelés 2011 első hónapjában Magyarország minden régiójában nőtt. A legnagyobb mértékű volumenbővülés - 18,5 százalék - Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön, míg a legkisebb - 4,9 százalék - a Dél-Alföldön volt - tartalmazza a KSH összegzése. (MTI)


A Vodafone kijevi adatközpontjára mért csapásról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre - közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
2026. 09. 27. 19:00
Megosztás:

Az aszály valódi ára csak évekkel később látszik

Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés visszaesésén keresztül. Új kutatások szerint ezért a klímaváltozás miatt erősödő európai aszályok tényleges gazdasági költsége jóval nagyobb lehet annál, mint amit a közvetlen károk alapján eddig becsültünk. Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója szerint mindez a zöld átállás költségeit is más megvilágításba helyezi: a klímaváltozás mérséklésére fordított kiadásokat az elkerülhető gazdasági veszteségekkel együtt érdemes mérlegelni.
2026. 09. 27. 18:00
Megosztás:

Több mint 700 millió eurós sürgősségi segélycsomagot különít el globális válságok kezelésére az EU

Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre, az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve "migrációval kapcsolatos" problémák megoldását célzó programokra fordítják majd - tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
2026. 09. 27. 17:00
Megosztás:

Szakmai találkozót szervez a fiatalok mentális egészségéről a Magyar Színház

Az addikciók megelőzését és a színházi nevelés prevenciós szerepét állítja a középpontba a Színházi Nevelési Szakmai Találkozó, amelyet október 3-án rendeznek meg a Magyar Színházban.
2026. 09. 27. 16:00
Megosztás:

A külkereskedelemről, a szálláshelyekről és az ipari termelői árakról is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 09. 27. 14:00
Megosztás:

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
2026. 09. 27. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 151 272,07 ponton zárt, 0,93 százalékkal, 1416,56 ponttal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 27. 12:00
Megosztás:

Ázsia lett a stabilcoin-fizetések központja: a Tether vezet, de új kihívók érkeznek

A stabilcoinokat sokan még mindig a kriptotőzsdei kereskedés eszközeinek tartják. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben azonban egyre fontosabb szerepet kapnak a határokon átnyúló fizetésekben, a vállalati pénzkezelésben és a befektetési piacok működésében is. Egy friss kutatás szerint a régió adja az azonosított stabilcoin-fizetési forgalom több mint felét. Az USDT továbbra is meghatározó, de a szabályozott pénzügyi felhasználás új versenyt nyithat.
2026. 09. 27. 11:00
Megosztás:

A Binance beszállt a Circle-be: veszélybe kerülhet a Tether fölénye?

Százmillió dollárért részesedést szerzett a Binance a Circle-ben, és öt évre megújította együttműködését a cég dollárhoz kötött stabilcoinjáról, az USDC-ről. A megállapodás hatalmas felhasználói kört nyithat meg a Circle előtt, különösen a feltörekvő piacokon. A Tether vezető szerepének megtöréséhez azonban több kell annál, hogy egy tőzsde előtérbe helyez egy versenytárs tokent.
2026. 09. 27. 10:00
Megosztás:

A Kraken már nem csak kriptotőzsde akar lenni: milliárdokból épít új pénzügyi rendszert

A Krakent a legtöbben kriptovaluta-tőzsdeként ismerik, anyavállalata azonban jóval nagyobb szerepre készül. A Payward felvásárlásokkal és tőzsdei partnerségekkel olyan infrastruktúrát épít, amelyen kereskedés, fizetés, befektetés és más cégek pénzügyi szolgáltatásai is működhetnek. A terv tétje az, hogy a vállalat képes-e túllépni a kriptokereskedésből származó bevételeken.
2026. 09. 27. 09:00
Megosztás:

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás: