150 évre bevarrták a 71 éves Madoff-ot
2009. 06. 30. 08:20
150 év börtönbüntetésre ítélték hétfőn New Yorkban Bernard Madoff-ot, aki több mint 50 milliárd dolláros csalássorozatot hajtott végre. (ProfitLine.hu)
A saját bevallása szerint is 50 milliárd dolláros pénzügyi csalássorozatot végrehajtó egykori üzletember márciusban mind a 11 vádpontban - egyebek között kötvénycsalásban, három rendbeli pénzmosásban és hamis tanúzásban - bűnösnek vallotta magát. A 71 éves Madoff a bíróságon bűnbánatot gyakorolt, de ez nem hatotta meg a szövetségi bírót, aki kijelentette: rendkívüli léptékű, több mint 20 éven keresztül folytatott, több ezer embert tönkretevő csalásról van szó. Elutasította az ügyvéd azon érvét, hogy a hosszú börtönbüntetés úgymond a tömegek bosszúja. "Sok szenvedést és fájdalmat okoztam, tisztában vagyok vele (...) szégyenletes örökséget hagytam családomra és unokáimra" - mondta Madoff a tömött tárgyalóteremben. Éveken keresztül az orruknál fog vezette a befektetőket. Kiemelkedően magas, évi 10-12 százalékos, sőt magasabb hozamot ígérve vonzott magához bankokat, befektetési alapokat és magánszemélyeket egyaránt, és mindig az új befektetésekből fizette ki az előző befektetői kört. A svindler a büntetés kihirdetése után visszatér a manhattani börtönbe, a szövetségi börtönhatóság később dönti el, hol fogja letölteni büntetését. A Wall Street legnagyobb csalása ügyében Madoffon kívül eddig egyetlen személyt, az egykori befektető könyvelője, David G. Friehling ellen emeltek vádat értékpapírcsalás miatt.

Tovább esik az olaj: 90 dollár alatt a WTI, 100 alatt a Brent
A kőolaj ára továbbra is egyértelmű korrekciót mutat. A WTI hordónkénti ára 90 dollár alá esett, ezzel sorozatban a hatodik kereskedési napon csökkent, míg a Brent ára 100 dollár alá süllyedt. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői szerint az eladói nyomást tovább erősítették a szaúdi exportinfrastruktúra fokozatos helyreállításáról érkező hírek, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség esetleges enyhülésével kapcsolatos várakozások.
Újra az 5 százalék fölött az amerikai kötvényhozam: drágább hitelektől tart a piac
A tízéves amerikai államkötvény hozama szerdán 5,07 százalékig emelkedett, ami 2007 óta nem látott szint. A mozgás mögött az olajár, a vártnál erősebb ipari adat és az újabb amerikai kamatemeléstől való félelem áll. A részvénypiac számára mindez kellemetlen kombináció: a befektetők magasabb hozamot kaphatnak a kötvényektől, miközben a vállalatok finanszírozása drágulhat.
Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet
Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
Nagyot gyengült szerdán a forint
Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít
A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni
Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában
A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól
A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben
Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
Orbán Anita 11 egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel
Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita 11 kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig, emellett pedig több multilaterális találkozón és az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett - erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az MNB korábbi elnökét az Erste-ügyben
Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét.