2 százalék fölé gyorsulhatott az éves magyar GDP

Valószínűleg jóval 2 százalék fölé gyorsult a magyar gazdaság éves összevetésben számolt növekedési üteme a tavalyi negyedik negyedévben, bár a negyedéves viszonyítású növekedés lassulhatott az ipari teljesítmény év végi gyengülése nyomán - jósolták hétfői előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.

A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai a pénteken esedékes előzetes becslés előtt összeállított prognózisukban közölték, hogy az általuk használt növekedéskövető mérési modell - GDP tracker - jelzése szerint a magyar hazai össztermék 2,5 százalék körüli mértékben bővülhetett a tavalyi utolsó három hónapban az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.

 

A ház elemzői szerint úgy tűnik, hogy a magyar gazdaság teljesítményének az exportvezérelt hazai ipari szektor kilábalása és a belső kereslet erősödése egyaránt jót tett. A negyedéves összevetésben mért, szezonális kiigazítással számolt növekedési adatok a magyar gazdaságban rendszerint kilengésre hajlamosak, de a Capital Economics számítási modellje szerint a cég által várt 2,5 százalékos éves növekedés 0,4 százalékos növekedésnek felelne meg az előző negyedévhez viszonyítva.

 

Ez azt jelentené, hogy negyedéves összehasonlításban lassulhatott a növekedési ütem a tavalyi utolsó negyedben, tekintettel arra, hogy a harmadik negyedévben 0,9 százalékkal bővült a magyar gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez viszonyítva - hangsúlyozták a Capital Economics elemzői. Az időközben beérkezett teljesítményjelzők - például az Európai Bizottság gazdasági hangulatindexe - mindazonáltal arra vallanak, hogy a magyar gazdaság erőteljesen kezdte az idei évet is.

 

Fennáll ugyanakkor az a lehetőség, hogy a választások előtti gazdaságélénkítő intézkedések kifutásával az év későbbi szakaszában ismét lassulni kezdhet a növekedési ütem - vélekedtek hétfői előrejelzésükben a Capital Economics londoni elemzői. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének szakértői 2,3 százalékos éves összevetésű GDP-növekedést valószínűsítenek a tavalyi negyedik negyedévre.

 

Véleményük szerint a gyorsulás elsődleges hajtóerejét a belépő éves bázishatások adhatták. Szintén azt jósolták ugyanakkor, hogy a szezonális kiigazítással számolt negyedéves növekedés - az ipari teljesítmény év végi gyengülése miatt - jelentősen lassulhatott. Az előző negyedévhez viszonyított negyedik negyedévi növekedés a ház becslése szerint 0,2 százalék lehetett a magyar gazdaságban a harmadik negyedévben mért, ugyanígy számolt 0,9 százalék után.

 

A JP Morgan londoni elemzői 2014 egészére 2,1 százalékos GDP-növekedést várnak Magyarországon. Ez valamelyest rontott prognózis; a ház korábban 2,3 százalékos idei magyar gazdasági növekedést valószínűsített. A City elemzői közösségében ennél derűlátóbb és pesszimistább prognózisok egyaránt vannak. A BNP Paribas bankcsoport felzárkózó piacokkal foglalkozó szakelemzőinek minapi, felülvizsgált előrejelzése szerint a tavalyi utolsó hónapokról már rendelkezésre álló mérőszámokból úgy tűnik, hogy a magyar gazdaság 2010 vége, sőt talán 2006 óta nem tapasztalt ütemben növekszik, és az előremutató indikátorok a növekedés "boom-szerű" további gyorsulására vallanak.

 

Ennek alapján a ház most már 2,5-3 százalék közötti GDP-növekedést vár Magyarországon 2014 egészében az általa korábban érvényben tartott, 2,2 százalékos idei növekedési prognózis helyett. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai a minap közölték, hogy a legutóbbi aktivitási és üzleti bizalmi adatok alapján fenntartják a 2,6 százalékos idei egész éves magyarországi GDP-növekedést valószínűsítő előrejelzésüket.

###ajanlo_szja###

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői legutóbbi, felülvizsgált térségi helyzetértékelésükben 2014 egészére 2,2 százalékos GDP-bővülést jósoltak a magyar gazdaságban. Ennél lényegesen visszafogottabb az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) idei első átfogó térségi prognózisa. Az EBRD a minap Londonban ismertetett regionális jelentésében szintén javította magyar GDP-növekedési prognózisát, de így is csak 1,7 százalékos növekedést vár 2014-ben a magyar gazdaságban. Az előző EBRD-előrejelzésben 2014-re még 1,2 százalékos magyar növekedési becslés szerepelt. (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: