2020-ig várhatunk az EURO bevezetésére?

Az euróövezet perifériális tagállamainak pénzügyi gondjai miatt Közép-Európa országainak valószínűleg a 2010-es évtized végéig, sőt esetleg akár a 2020-as évekig is várniuk kell a valutauniós tagságra - jósolják legújabb előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

A JP Morgan bankcsoport befektetési és elemző részlege hétvégén kiadott új konvergencia-helyzetértékelésében azt írta, hogy Magyarország és Lengyelország esetében 2019-re, Csehország és Románia esetében 2020-ra, "vagy még későbbre" tolta ki az általa várt euróövezeti csatlakozási időpontokat.

 

A ház az eggyel korábbi, októberben megjelent hasonló átfogó konvergencia-jelentésében még azt valószínűsítette, hogy Magyarország 2016-ban, Lengyelország és Csehország 2017-ben, Románia pedig 2018-ban válhat az euróövezet tagjává. A JP Morgan londoni elemzői az új konvergencia-helyzetértékelésben megerősítik azt a véleményüket, hogy a közép-európaiak eurócsatlakozási időpontja erőteljesen függ az európai ciklikus fellendüléstől, mivel a cég szakértői "szoros korrelációt" látnak az európai üzleti ciklus és a maastrichti felvételi előírások teljesíthetősége között.

 

Így egy gyenge euróövezeti fellendülés, vagy éppen egy kettős mélypontú recesszió kialakulása jelenti a valutauniós csatlakozás csúszásának fő kockázatát - áll az elemzésben. A konvergencia-elemzéssel párhuzamosan kiadott heti felzárkózó piaci összefoglalójában a JP Morgan londoni elemzői ugyanakkor az általuk várt további késés elsődleges okaként említik az euróövezet perifériális tagországainak "makacs költségvetési bajait" is, amelyek miatt a cég szerint a korábban vártnál többet késhet az euró meghonosítása Közép- és Kelet-Európában.

 

Ebben az elemzésben a ház szakértői úgy vélekedtek, hogy a tagjelölt országokban is már csökken az euró iránti lelkesedés, miután egyes perifériális tagállamok immár kétszer is külső pénzügyi mentőcsomagra szorultak. Jelenleg sem Magyarországnak, sem Lengyelországnak, sem Csehországnak nincs hivatalos eurócsatlakozási céldátuma, és a JP Morgan szerint a közeljövőben nem is várható ebben változás. A cég londoni elemzőinek helyi forrásokból származó értesülései szerint a cseh döntéshozók "a legmagasabb szinteken" immár azt fontolgatják, hogy euróövezeti kimaradási záradékról kezdenének tárgyalásokat; Csehország cserébe anyagi hozzájárulást vállalna az európai pénzügyi mentőmechanizmusokhoz.

 

A JP Morgan szerint nem valószínű ugyan, hogy Csehország valóban komolyan tárgyalni akarna az euróövezeti kimaradásról, ám az ügy felmerülése is jelzi "a dolgok jelenlegi állását". A ház szerint a három térségi ország közül még mindig Magyarországon érvényesülnek a legerőteljesebb ösztönzők az eurócsatlakozásra, tekintettel a jelentős devizaalapú hitelállományra. A GDP-arányos közadósság-ráta 60 százalékos felső tűréshatárának - vagyis az egyik csatlakozási feltételnek - a mind szigorúbb alkalmazása azonban megnehezítheti, hogy Magyarország a következő évtized vége előtt csatlakozzon az euróövezethez- vélekedtek hétvégi előrejelzésükben a JP Morgan londoni elemzői.

 

A cég szerint a magyar magánnyugdíj-pénztári vagyon "államosítása" - egyszeri tényezőként - valószínűleg a magyar közadósság-ráta csökkenését eredményezi majd, ám várhatóan ezzel együtt is felülkerekednek a költségvetési helyzet fenntarthatóságával kapcsolatos kételyek, ha a kormány nem tesz intézkedéseket a strukturális jellegű államháztartási hiány csökkentésére. Az euróövezeti - mindenekelőtt a görögországi - szuverén adósságproblémák más nagy londoni házak szerint is nehezíthetik a kelet-európaiak euróövezeti belépését. A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének egy korábbi jóslata szerint a görög tapasztalatok nyomán az uniós pénzügyi hatóságok ezután várhatóan már csak akkor járulnak hozzá új tagállamok euróövezeti csatlakozásához, ha a tagjelöltek "a második tizedes jegyig" teljesítik az összes maastrichti feltételt. (MTI)


Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Paks - Elkészült a Dunához vezető út nagy része

A nagy része már elkészült annak az útnak, amelyen a teherautók a fenékküszöb építéséhez a Dunához tudják szállítani a követ Paksnál.
2026. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Elmarad a tavalyitól az ANY Nyrt. nyeresége és árbevétele az első fél évben

Elmarad a tavalyitól az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele és nyeresége az első fél évben, de már kevésbé, mint az első negyedévben a stabil második negyedéves teljesítmény hatására - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett beszámolóból.
2026. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Fordulatos júliust produkált az albérletpiac

Bár a nyári albérletpiaci főszezon kezdetével ismét emelkedésnek indultak a bérleti díjak, a havi drágulás ugyanakkor a korábbi években látottakhoz képest szerénynek mondható. Sőt, a ponthatárok kihirdetését követően már meg is torpant az áremelkedés a KSH–ingatlan.com júliusi lakbérindexe szerint.
2026. 08. 15. 04:00
Megosztás:

Nyugdíjasok 53%-nak nélkülöznie kell

Legalábbis erre számít a középkorú magyarok több mint fele - 53 százalékuk - elképzelhetőnek tartja, hogy nyugdíjas korában nélkülöznie kell majd.
2026. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Aki Kádár-kockában lakik, az most örülhet ennek a döntésnek

Az egyik legelterjedtebb hazai épülettípus, a Kádár-kocka energetikai korszerűsítésére indul mintaprojekt Magyarországon a VELUX Cégcsoport kezdeményezésére, számos szakmai partner, köztük a Panasonic részvételével.
2026. 08. 15. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! A nyugdíjak így emelkednek 2027-ben

Napok óta egyre több találgatás jelenik meg arról, mekkora nyugdíjemelés érkezhet 2027 januárjában. Egyes előrejelzések 3–4 százalékos növekedést valószínűsítenek, más számítások ennél magasabb értéket sem zárnak ki.
2026. 08. 15. 01:00
Megosztás:

Tovább csökken az olaj ára a megugró amerikai készletek miatt

Az olajárak csütörtökön tovább csökkentek, folytatva az előző napi gyengülést. A piacot elsősorban az amerikai nyersolajkészletek váratlan megugrása, a Hormuzi-szoros körüli geopolitikai feszültségek enyhülése, valamint a globális kereslet lassulásával kapcsolatos aggodalmak befolyásolják. A Magyarországon is jelen lévő XTB globális befektetési platform elemzése szerint a geopolitikai kockázati felár mérséklődése, a határidős piacokon a hosszú pozíciók leépülése és az erős amerikai dollár együttesen tovább növelték az eladói nyomást az olajpiacon. Ennek eredményeként a Brent jegyzése 88 dollár, a WTI-é pedig 82 dollár alá süllyedt hordónként.
2026. 08. 15. 00:05
Megosztás:

Új koncepciójú Geely értékesítési pontot nyitott a Schiller Autó

Innovatív koncepciójú értékesítési pontot nyitott a Schiller Autó Család a kínai Geely márka forgalmazására pénteken Budapesten, a Pólus Centerben található MediaMarkt áruházban.
2026. 08. 14. 23:00
Megosztás:

A pénztárca otthon maradhat – az OTP SZÉP kártya is a mobilunkba költözött

Egyre többen hagyják otthon a pénztárcájukat, és fizetnek kizárólag mobiltelefonnal. Az OTP Banknál már az OTP SZÉP kártya is néhány érintéssel, mindössze pár perc alatt digitalizálható a Google Walletbe vagy az Apple Walletbe, így a használata minden eddiginél egyszerűbbé és kényelmesebbé vált. Bár a lehetőség alig egy éve érhető el, már több mint 208 ezren fizettek gyorsan és biztonságosan a digitális OTP SZÉP kártyával. A digitalizált kártyát használók ráadásul most egy „Promóció” keretében 20 000 forint értékű jegy.hu kupont is szerezhetnek.
2026. 08. 14. 22:00
Megosztás:

Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 530,45 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 150 552,70 ponton zárt pénteken.
2026. 08. 14. 21:00
Megosztás:

Állatorvosi ellátásra kaphatnak támogatást civil szervezetek

Állatorvosi ellátásra kaphatnak 1,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást civil szervezetek - közölte a pályázatot meghirdető Közös ügyünk az Állatvédelem Alapítvány pénteken az MTI-vel.
2026. 08. 14. 20:00
Megosztás: